Hétvégén is terepen, a CoffeeRUN-nal

Szerző: CoffeeRUN Momma

A már megszokott péntek hajnali közösségi futásunk mellett, elindítottunk két hétvégi programot is.

Amíg a Café Latte tapasztaltabb terepfutóknak szól, addig a Café Melange-ra inkább kezdő terepeseket várunk.

A múlt hétvégén úgy jött ki a lépés, hogy szombaton szolgáltuk fel a Melange-ot, és vasárnap került sor a Latte elfogyasztására.

Café Melange #2


Újra szép számmal gyűltünk össze szombat reggel a Fenyőgyöngye parkolójában.
Örömmel üdvözöltük az új belépőket, és pacsival köszöntöttük a korábbi futásainkról ismert futótársakat.




Az útvonal nehézségi fokát a közepes kategóriába sorolnánk, bár a Hűvösvölgy - Határnyereg szakaszon sokaknál "elfogyott a Melange-ból a méz ".

Éppen a Fenyőgyöngyétől a kéken futottunk fel az Árpád-kilátóhoz, amikor egy forgatócsoportba botlottunk, akik a Teszedd a Kéken mozgalom egyik szervezőjével készítettek riportot. Ez, az önkéntesekből álló szerveződés azt tűzte ki a céljául, hogy közös erővel megtisztítják a Kékkör útvonalát.


A kilátónál egy gyors csoportkép után folytattuk tovább az utunkat , és meg sem álltunk az erdei játszótérig, ahol egy kis aszfaltbetyárkodás után (Kondor út) gyorsan vissza is futottunk az erdőbe. Az Ördög-árokkal párhuzamosan haladva érkeztünk meg a hűvösvölgyi csomóponthoz. Itt visszatértünk a kék jelzésre, és egy hosszú emelkedő után a reptéren lyukadtunk ki. Megcéloztuk a Homok-hegyet, de nem másztuk meg, hanem inkább a mellette található, lugasra emlékeztető erdei úton futottunk tovább, egészen a Határ-nyeregig. Továbbra is maradtunk a kéken, és az Oroszlán-szikla érintésével szépen visszacsorogtunk a kiindulóponthoz.




Nagyon szépen együtt mozgott a társaság, és a bevárási pontokon sem kellett sokat időznünk, mert gördülékenyen ment minden.

A reptéren áthaladva sokakat megigézett a Vörös-kővár, így azt tervezzük, hogy a következő Melange útvonala biztosan arra fog vinni.

Café Latte #4


A most hétvégén megrendezésre kerülő UTH52 pályabejárása volt terítéken a vasárnapra szervezett Café Latte-n.
Pilisszentlászlóról, a Kisrigó étterem parkolójából indult el a csapat, a kb. 20 kilométeresre tervezett útra.





Nem az egész távot barangoltuk be, hanem csak a Pilisszentlászló - Visegrád - Pap rét - Pilisszentlászló kört szerettük volna megfutni, azonban történt egy kis malőr. 
Nagyon körülményesen találtuk meg a helyes utat és már a faluban össze- vissza kanyarogtunk a megfelelő jelzést keresve. 
Nehéz szülés volt, de megérte, mert olyan gyönyörű helyeken futhattunk, hogy az egyik ámulatból a másikba estünk. De azért el nem esett senki, bár voltak szép próbálkozások :D

Elég magas volt az egy négyzetméterre eső patakátkelések száma, mire a fellegvárhoz eljutottunk, de mi gyermeki lelkesedéssel egyensúlyoztunk a köveken , és a kidőlt fatörzseken.




A visszafelé vezető úton ellátogattunk a Wass Albert emlékkőhöz is , ahonnan elképesztő panoráma tárult elénk.





Nagyon frissítően hatott ránk a Pilis ezen része.
Ezerarcú, vadregényes erdőben jártunk, ahol minden "sarkon" újabb, és újabb meglepetés várt ránk.
Nehezünkre esett a lábunk elé figyelni, mert annyira belemerültünk a táj szépségébe.


Bár elég kalandos volt az utunk, szerintünk mindenki élvezte ezt az utazást.




























A 11 kicsi indiánból , mind a 11 visszatért a kiindulóponthoz...az már más kérdés, hogy három különböző irányból :D


Minden UTH -n induló versenyzőnek sok sikert kívánunk ! 



Szeretnénk megköszönni minden kedves futótársunknak, hogy velünk tartottak a hétvégi eseményeinken. Reméljük, hogy legközelebb is velünk tartotok!


További képek:
Café Melange #2
Café Latte #4

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Salomon Szentendre Trail - Road to the unspeakable path

CoffeeRunnerek a Zuppa Trail-en

A futás és Én - Juhász Attika története