2019. január 29., kedd

Téli Börzsöny Trail beszámoló

Szerző: Baka Tibor


        Vannak versenyek, amik lemennek, elmúlnak és nem hagynak mély nyomot bennem és vannak olyanok, amik sokáig megmaradnak több okból is. A Téli Börzsöny Trail az utóbbi kategóriába tartozik. 

Az tudjuk - már sok okos ember megmondta -, hogy a Börzsöny nem viccel, a téli Börzsöny meg nem játék. Most sem volt az…


Előzmény: október elejétől végigcsináltam egy három hónapos felkészülést (pulzuskontrollal, heti 5 nap kb. 60-70 km hetente). Decemberben a Budai Trailen már érződött, hogy van hatása. Akkor nem estem szét az utolsó 5 kilométeren, nem volt nagy szenvedés, minden klappolt. Persze egy havas verseny mindig más. Az állandó korrigálás, az apró csúszások, a fokozott koncentráció nem ad valós képet, de a fizikai visszajelzések biztatóak voltak, így önbizalommal vártam a vasárnapot.


Futóbarátokkal indultunk és a versenyközpontban is sok ismerős arc volt. Mibe öltözzek, dilemmáztam, mint Kiszel Tünde az éves naptárfotózás előtt és sikerült addig tollászkodnom, míg lekéstem a csapatfotót. 





Aztán összeálltunk még egyre, mert ez olyan jó!





A csúszásgátlót - nagyon helyesen - kötelezővé tették a szervezők, így össznépi csattogással indult el mezőny a macskakövön. 



Én a farzsebbe gyűrtem a hágóvasat, fel sem fogva, hogy egy esetleges hátra szaltó esetén a spanyol inkvizícióra hajazó sérüléseket szerezhetek. Picit emelkedős volt a terep az első öt kilométeren és beérve az első havas részre csapatostul vettük fel a csúszásgátlókat, majd többen el is hagyták az olcsóbb kivitelűeket. Tavaly beruháztam egy Snowline-ba és jó döntés volt, még ha évi 2-3 alkalommal veszem is fel. Enni nem kér, verseny közben nem esik le és a lejtőkön olyan biztonságérzetet ad, ami nagy segítség. És most ez nagyon kellett! Ami legjobban megmaradt a pályából, az a rengeteg oldalrézsű, amin szinte alig lehet futni, cserébe viszont nagyon megdolgoztatja a combot és a sípcsont környéki részt. (Jó, kinek mit, ízlés szerint…)




Az idő pazar volt, eltekintve a csúcsok környékén érződő metsző széltől, a Börzsöny és a pálya pedig a legszebb arcát mutatta. Gyönyörű kilátások, szép völgyek és gerincek, ezért jöttem…És amikor meghallom, hogy korunk egyik nagy írója, Chevy Van az egyik ilyen helyen üvölt, hogy szelfipont, minden a helyére került!!!



Mégsem lett klasszikus regény, mert a katarzis után jött csak az Odüsszeia. Nem volt „na ezt még megtolom” utolsó 5 kilométer, nem volt ugribugri, a Börzsöny és a pálya benyújtotta a számlát. 


Fogcsikorgatva láttam, hogy egy 7-8 fős csapatot már nem fogok be, pedig több CoffeeRUN mez is ott volt látótávolságon belül, köztük Csurja Gabi is. 





Viszont még ment a futómozgás és nem a Terminátort kezdték el forgatni, a célba pedig egész jókedvűen érkeztem. Euforikus hangulatomban még szelfiztem is Chevy Vannal.




Az eredmény pedig  jó visszajelzés, hogy volt értelme végigcsinálni azt az alapozást.




A szervezésről: fantasztikus crew, kemény, technikás pálya, nagyon rossz szalagozás. Többször csak a szerencse mentett meg, hogy nem tévedtem el. Ezen még van mit csiszolni, de már rányomtam az „érdeklődőm” gombra a jövő évi eseménynél.


Fotók a CoffeeRunnerekről:























CoffeeRUN Ⓡ védjegyoltalom

Szerző: CoffeeRUN Momma


A CoffeeRUN közösséget a sokszínűsége, csapatszelleme, családiassága, összetartása már régóta kiemeli a tömegből. A jógaszőnyegen át a medencéig ívelő programokkal, a közösségi futások széles skálájával igyekszünk minél több emberhez eljuttatni az egészséges életmód és a sportolás igényét, szeretetét.

A társadalmi felelősségvállalás, a sportszakmai előadások és az Országos Kéktúra népszerűsítése csak egy vékony szelet abból a tortából, amely a 2019-es terveinket szimbolizálja.

2018. decemberétől a CoffeeRUN védjegyoltalom alatt áll, amely egyértelmű és törvényes záloga annak, hogy az általunk képviselt értékek már intézményi és jogi szinten is elismerést nyertek.

A CoffeeRUN védjegy valódi garanciát jelent arra, hogy az általunk szervezett és támogatott események színvonala és szakmaisága megkérdőjelezhetetlen. 





2019. január 13., vasárnap

CoffeeRUN Feat. MKB#20percegészség


Szerző: CoffeeRUN Momma

MKB#20percegészség  Amikor először találkoztam ezzel a programmal egyből megfogott a címe.
Azokra az időkre emlékeztetett, amikor egy kicsi és egy pici baba mellett próbáltam időt szakítani arra, hogy akár csak 20 percre kiszabaduljak a négy fal közül és testileg és lelkileg is feltöltődjek futás közben.
Ezek a lopott sajátidők segítettek abban, hogy jobb anyukája legyek a gyermekeimnek, jobb társa a férjemnek és hogy konkrétan épelméjű maradjak. :D
Hiszem és vallom, hogy minden embernek szüksége van arra, hogy „töltőre tegye magát” és kikapcsolódjon.
Legyen ez futás, úszás, bringázás vagy akár egy jó könyv. Mindenkinek más segít abban, hogy teljes életet éljen.




Amikor az MKB#20percegészség csapata megkeresett, hogy tetszik nekik a CoffeeRUN közösség szellemisége és program kínálata és nyitottak lennének egy együttműködéshez, akkor az első dolgom az volt, hogy felkerestem a www.mkb20percegeszseg.hu oldalt és utána olvastam, hogy miről is szól a programjuk.
Mondanom sem kell, teljesen beszippantott a mátrix, mert jobbnál jobb írásokra bukkantam az anyaságról, apaságról, életmódról és még sorolhatnám az izgalmas témákat, amikből a fent említett oldalon ti is szemezgethettek. Nekem a legjobban azok a cikkek tetszettek, amelyeket úgymond Élet írt, mert a hétköznapi történeteken keresztül az ember azt érezheti, hogy nincsen egyedül, más is átéli azt, amit ő. Ez erőt ad és akár iránymutató is lehet.

Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen nagyszerű kezdeményezés részesei lehetünk és a közösségi eseményeink révén lendül igazán mozgásba mindaz, amit elméletben már mindenki tud.





Igazán megtisztelő, hogy az MKB Bank ilyen nagyra értékeli a közösségünket és a látóterükbe került a mozgalmunk, melynek legfőbb célkitűzése az élményalapú sportolási lehetőségek megteremtése.
A CoffeeRUN közösség és a MKB#20percegészség program közös célja, hogy minél több emberhez eljuttassuk a sportolás lehetőségét, ezzel esélyt adva egy egészségesebb és teljesebb életnek.