2015. november 4., szerda

CoffeeRUNGirls a Dupla Élményen

CoffeeRUNGirls a Dupla Élményen


Pár évvel ezelőtt nem is gondoltam volna, hogy a terepfutás mennyire előtérbe fog kerülni, és nem csak általánosságban beszélhetünk arról, hogy a futáson belül az arányok hogy változnak az aszfalt és terep között, hanem a saját kis életemben is megfigyelhető ez. Pontosabban fogalmazva a futás szerepe és jelentősége növekszik és jelenti a sportot, a szórakozást és kikapcsolódást.











A futás, amit ha felnőttként kezdtünk komolyabban venni, idővel egyre több mindent tud nyújtani. Számomra például a játékot az erdőben, a környezetben, játékot az idővel és a kilométerekkel, kihívást az ösvényeken, feltöltődést és abszolút kikapcsolódást vagy alkotói állapotot.
Ilyen utakon jutottam el Évivel oda, hogy tavasszal elhatároztuk, idén – a tavalyi szuper Szimpla Élmény utána – a dupla távra jelentkezünk.
A futás úgy ahogy sikerült, beértünk  11 óra 13 perc alatt, nem is haltunk meg, jól is éreztük magunkat, sok szépet láttunk és értékes időt töltöttünk együtt.


A Dupla Élmény feldolgozása számomra igazából két napja történt meg, amikor elmentem Galyatetőről futni a Kékesre és a DÉ útvonalán mentem felfelé, illetve a Sombokornál jöttem lefelé. Szembesültem azzal, hogy az a K+ nem is olyan halálos, az a S lefelé nem is olyan hosszú és meredek.

És ami teljesítménytúra volt a DÉ második körében az két nappal ezelőtt már nosztalgikus futássá szelídült és boldogan csevegtem a fejemben Évivel, mintha ő is ott futna mellettem, ahogy három hete kullogott velem ugyan azon az úton.

Mert mi is történik?!
Ahogy Németh Csaba futónk mondja, „minden hegynek megvan a saját üteme”, minél többször tesszük meg, annál inkább ráérzünk az emelkedők-lejtők ritmusára. A megismerés mellett, ahogy erősödünk úgy válik minden természetesebbé. És ezzel együtt könnyebbé.  Aztán amikor ezt érezzük, indulhat a játék, hogy egy magasabb szintet érjünk el, vagy csak élvezzük amiben éppen vagyunk.




A Dupla Élményt konklúziói:
·         a táv és a szintemelkedés megköveteli a megfelelő felkészülést
·         a futós táska hiánya továbbra is nagy probléma
·         az önkéntesek munkája és kitartása előtt mélyen meghajolok. Nagy köszönet nekik mindezért.
·         a nap újabb bizonyságot adott arra, hogy Évi nemcsak egy nagyon jó futó, hanem nagyon jó barát is, és boldog vagyok, hogy a CoffeeRUN létrehozásában és működtetésében a társam :)



Szerző: CRUN Lívi
Szervező: Terepfutas.hu
Fotók: Bellus Áron, Ironphoto

2015. augusztus 17., hétfő

Korinthosz.hu 81 km - Élménybeszámoló

Szerző: CoffeeRUN Momma

Olyan jól kezdődött minden…

Szuper frissítőcsapattal a hátam mögött, magabiztosan érkeztem Szekszárdra.
Javítani szerettem volna a tavalyi időmön.
Mindenki mondta, hogy durva meleg lesz, de úgy voltam vele, hogy ez sem lehet akadály.
Szóval teljes nyugalommal - persze az alapdrukk megvolt - álltam a rajtnál, és vártam, hogy végre elindulhassak.

Reggel 7-kor dördült el a képzeletbeli rajtpisztoly, és egy jó kis kaptatóval kezdtük meg az utunkat.
A várost egy emelkedőkkel és kellemes lejtőkkel tarkított útvonalon hagytuk el. Nagyon jól éreztem magam. Jó tempót futottam, minden csodás volt.
Nem tudnám megmondani, hogy hol volt az a pont, amikor megváltozott minden. Talán a táv felénél érkezett meg az első beszédülés. Ismeretlen, és elég ijesztő érzés volt. 
Fekete foltok kezdtek el táncolni a szemem előtt, és mivel alapból alacsony a vérnyomásom, így tudtam, hogy ez nem jelent túl sok jót.
Az alapfelállás az volt, hogy a fiúkkal csak a frissítőpontokon fogok találkozni, de módosítani kellett a terven, és a pontok között félúton is vártak rám, hogy hűteni tudjanak.
Brutális meleg volt. A gát tetején futottunk, ahol esélyünk sem volt az árnyékra, és az aszfalt is ontotta magából a meleget.

40 kili magasságában volt az első olyan pont, ahol nézték a szintidőt. Aki nem tudta megfutni 5 óra alatt ezt a távot, az nem mehetett tovább. Ez volt az első vízválasztó.
Nekem kb. eddig van meg a verseny normál üzemmódban. Ahogy jöttek a szédülések, onnantól elkezdtem befelé figyelni.  Érdekes volt a verseny után végighallgatni a srácoktól, hogy miket csináltam, és hogy viselkedtem a fennmaradó szakaszon.
Szóval ott volt még előttem a táv fele, a gyomrom tökéletesen rendben volt, az izmaim nagyon jól muzsikáltak és a frissítésem is hibátlan volt. És BUMM itt van ez rohadt szédülés…dühös voltam és 
csalódott!


Beúszott a gondolat, ami nagyon elszomorított…FEL KELL ADNI!

Komolyan elgondolkodtam azon, hogy megéri-e úgy tovább folytatni a versenyt, hogy bármikor felborulhatok…szó szerint. Az időmön való javítás, már egy távoli szürreális álomnak tűnt. Ezen a ponton már tényleg az volt csak a hatalmas kérdés, hogy hol van az a pont, amikor nincs tovább, ….hol van az a pont, amikor többet vesz el belőlem ez a küzdelem, mint amennyit adni tud.
Megpróbáltam szisztematikusan lepörgetni magamban a pro és kontra érveket, és arra jutottam, hogy amíg járni tudok, addig megyek előre. Amikor jött a szédülés, és éreztem, hogy kezd elmenni a kép, akkor lekaptam a vizes textilpelenkát a nyakamból, és elkezdtem törölgetni az arcomat, lassú sétába kezdtem. Kivártam, hogy jobb legyen, és amint úgy éreztem, hogy stabilizálódott a látásom, és visszatért az erőm, akkor megint neki indultam. Ha nem szédültem, akkor futottam, ha nem voltam jól, akkor sétáltam. 

ELFOGADTAM a dolgot. Tudtam, hogy ebből az állapotból kell kihoznom a maximumot.

A forróság elviselhetetlenné vált. Bajára beérve 43 fokot mutatott a városban kihelyezett hőmérő. Innen várt még ránk kb. 10 km. Egy erdős részre futottunk be, ahol végre védelmező árnyék ölelt át minket. Sajnos már ez sem segített rajtam. Az erdőben is voltak rossz pillanataim. Egy nyaraló övezeten keresztül haladva jutottunk ki a kis szigetről, át a hídon, és egy szűk km után boldogan futottam át a célvonalon.
Leírhatatlan megkönnyebbülést és boldogságot éreztem. 

MEGCSINÁLTAM! Megérte küzdeni!




Álltam a zuhany alatt, és csendben sírtam…örömömben!
Sokadikként értem be, nem álltam dobogóra, DE önmagam számára hatalmas győzelmet arattam.
Van, aki kudarcként éli meg az ilyen szituációkat. Számomra egy különleges alkalom volt, ahol betekintést nyerhettem a teljes valóságba. Voltam már a dobogó tetején, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt isteni érzés, de azt kell, hogy mondja, hogy a küzdelmes célba érés is ad egy akkora pluszt, amitől több lettem önmagam számára. Jobban hiszek magamban.

Amikor szédelegve sétáltam a gát tetején a perzselő hőségben, az a kérdés zakatolt a fejemben, hogy:
„Miért nem adom fel?”
„Megéri ez a szenvedés?”
„Mi kell ahhoz, hogy azt mondjam, hogy itt elég, és ne tovább?”
Kerestem- kutattam magamba a választ, és aznap nem is érkezett meg a válasz, csak másnap.
Van valami bennem legbelül, mélyen. Egy motor, amit a lelkem hajt. És ez a kis motor hatalmas dolgokra képes.


 Ez a kis lélekmotor képes hegyeket is megmozgatni.

Nagyon hálás vagyok a frissítőcsapatomnak, Jocinak és Tominak, mert nem volt könnyű dolguk, ugyanis egy idő után már nem igazán kommunikáltam velük, és ennek ellenére tökéletesen kitalálták, hogy mire van szükségem. Nagyon türelmesek voltak velem, és biztonságban éreztem magam velük.




A táv utolsó felében Békési Lacival futottam, aki önzetlen jó barátként támogatott, amikor tántorogva próbáltam összeszedni magamat. Kimentett, amikor a szakadék felé imbolyogtam. J 
Szívből köszönöm!

Köszönöm minden ismerős és ismeretlen futónak és kísérőnek az egész verseny alatt érezhető odafigyelést, és törődést.


Ezt a versenyt, míg élek nem felejtem el, mert megtanított arra, hogy erős vagyok, és több van bennem, mint amit valaha hittem volna.

Olyan jól végződött minden... :)



2015. július 8., szerda

A dolgok, amiket csak futók érthetnek...

Szerző: CoffeeRUN Momma
       
     Nemrég befutottunk egy cikkbe, ahol az ecsetelte az írója, hogy egy "átlag" ember számára miért csodabogarak a futók. A írás alapján összeszedtük, hogy milyen "elvetemült " dolgokra vagyunk képesek, ha a futásról van szó.

   Futóberkekben eléggé felkapott szokás, hogy a szülinapot, az adott élet évvel megegyező kilométer lefutásával ünnepeljük. Hiszen nincs is annál jobb, mint amikor egy előre jól megtervezett, látványos útvonalon a barátaiddal futva ünnepled meg, hogy megint eltelt egy év.
Tavaly a szülinapomon egy esti futás volt megbeszélve az egyik barátommal, és meglepiből a másik nagyon kedves barátom is csatlakozott hozzánk. Így hármasban futottunk fel  a Budai várba, ahol megcsodáltuk a gyönyörűen kivilágított város, hidakat és a Szabadság szobrot megkerülve lefutottunk a Gellért hegyről. A Szabadság hídon átnyargaltunk a pesti oldalra és a Váci utca felé vettük az irányt. A Vörösmarty téren meghívtak a fiúk egy isteni limonádéra, és ezután a a rögtönzött depózás után, már indultunk is vissza a Margit hídhoz, ami a kiinduló pont volt. Hogy - hogy nem előkerült egy tálca francia krémes is, mivel a srácok tudták, hogy imádom a karamellás tetejét. Amíg Én egyesével megskalpoltam a krémesek, addig a fiúk hősiesen eltüntették a sütemény többi részét. Mosolyogva írom ezeket a sorokat, mert ez egy felejthetetlen élmény volt számomra.






Lepjetek meg Ti is valakit egy örömfutással, vagy szervezzétek meg magatoknak a szülinapi futásotokat.


Egy kívülálló számára az is elég fura lehet, hogy az esetek nagy többségében úgy tervezzük a nyaralásunkat, illetve hosszabb kiruccanásainkat, hogy elővesszük az edzéstervünket, és olyan hetet választunk amikor nem zavar be annyira a távollétünk.
Én általában úgy nézem ki a nyaralás időpontját, hogy lehetőleg egy lazább edzőhétre essen, így azt kivitelezni tudom bárhol, ahová éppen visz az utam.
Természetesen a futócucc szerves része a bőröndnek, amit az elsők között pakolok be.
Tavaly Bakonybélen nyaraltunk, és hajnalban, amikor a gyerekek még aludtak, akkor beleugrottam a futócipőmbe, és fantasztikus edzésekkel lettem gazdagabb. A dimbes- dombos tájakon futhattam, és nagyon izgalmas volt felfedezni az ismeretlent.



Előfordul persze az is, hogy a nyaralásunkat egy-egy verseny köré szervezzük, ezek a futóvakációk.
Így van időnk ráhangolódni az előttünk álló megmérettetésre, és nem kell kapkodni.
Főleg külföldi versenyek előtt érdemes egy kicsivel előtte kiutazni, megismerkedni a környezettel, a pályával, és a futás után még lazítani egyet.



Nagy népszerűségnek örvendenek a futók körében a nyaralások során készített futós szelfik.


Ki sem merem számolni, hogy mennyi pénz költöttem már cipőre, ruhára, versenyre.
Szemrebbenés nélkül cserélünk cipőt 500-800-1000 km-ként.( kinek mennyit bír az általa választott cipellője). Számomra egy-egy cipővásárlás, olyan, mintha karácsony lenne. Imádom, amikor először viszem el edzeni a kicsikét, és olyan érzés, mintha felhőkön futnék.
Fizetünk azért (és néha rengeteg pénzt), hogy hosszú kilométereken át versenyezhessünk egy rakás idegennel, akik közül persze jó páran aztán a végére már jó ismerősökké válnak.
Egy -egy több napos futás alatt nagyon jól össze tud kovácsolódni a futóközösség, főleg azok, akik egy tempót futnak,és több napig kerülgetik egymást a "pályán".
Gélekre, és egyéb űrkajára is szép kis összegeket költünk el. Bizarr állagú és ízű trutyikat eszünk és iszunk meg a versenyek folyamán, csak hogy egyensúlyba tartsuk az energia ki- illetve beáramlást.


Néhány pontba összeírtuk, hogy mi jellemző még ránk:

  • Extrém időjárási körülmények között is simán cipőt húzunk és lefutjuk a napi penzumot
  • A foamroller (habhenger) már alapfogalom a futók között. Képesek vagyunk azzal kínozni az izmainkat,csak hogy segítségével minél előbb futni tudjunk
  • Pontosan tudjuk, hol helyezkedik el az IT-szalag, a piriformis, az achilles-ín és a plantáris fascia.
  • Ha éppen váltóban futunk, akkor gond nélkül beülünk egy csapat izzadt futó mellé egy kisbuszba, akár több napon keresztül is, nélkülözve az alvást, csakhogy futhassunk hosszú kilométereken át.
  • Egy edzésperiódus vége felé, amikor csökkentjük az edzésmennyiséget és már a hosszú futások is rövidülnek, olyanokat mondunk, hogy “Csak 12 km-t futok majd szombaton”. Ha belegondolsz a “csak” és a “12 km” nem szoktak egy mondatban szerepelni.
  • Frusztráltak és morgósak vagyunk, ha egy futó sérülés miatt pihennünk kell, nem edzhetünk vagy ki kell hagynunk egy versenyt.
  • Már néhány kilométer kint az úton elég ahhoz, hogy más perspektívába kerüljön minden, hogy sokkal jobb kedvre derüljünk 

Mindezek a dolgok, amiket a futás érdekében teszünk talán furcsának hangozhatnak egy nem futó számára, de mi így érezzük jól magunkat. ...és aki a futást szereti, rossz ember nem lehet :)


Az eredeti cikket itt olvashatjátok el :
http://womensrunning.competitor.com/2015/02/hungry-runner-girl/hungry-runner-girl-things-runners-understand_35364

Fotók: 
http://anothermotherrunner.com/2014/05/02/winner-saucony-running-shoes/
http://www.dcrainmaker.com/2013/05/suitcases-workouts-travelling.html
http://stunnerfashion.com/beach-shoes-will-be-the-new-summer-season-season-fashion-trend/




2015. június 16., kedd

Balatonman versenybeszámoló

Szombaton rendezték meg negyedik alkalommal Balatonfüreden a Balatonman triatlonversenyt. Volt ironman táv és középtáv, lehetett egyéniben illetve kötött, kötetlen váltóban teljesíteni. A triatlonra rászerveztek még futóversenyt is fáklyás futás néven.

Ez volt az idei első triatlon versenyem. Mondhatni, hogy már rutinosan készülődtem, de azért maradtak függőben lévő dolgok a verseny napjára is. Aznap kaptam meg az egyesületi triatlonos ruhámat, ami szerencsére tökéletesen passzolt és végig szuperul teljesített.


Még most, két nappal a verseny után sem mondom azt, hogy jövőre ott szeretnék lenni. Ez azért ad gondolkodásra okot, vajon miért nem éreztem magam legalább olyan jól, hogy ebbe biztos legyek.

Középtávon indultam, mert az volt az idei országos bajnokság is egyben. Természtesen emiatt mindenki szintén középtávra nevezett, aki triatlonos sportegyesületnél regisztrálva van. Nagy élmény volt, hogy olyan nevekkel lehettem egy pályán mint Flander Marci, Kis Gyula, Brassay Réka.

A verseny szombat délután 20 perc csúszással indult. A Balaton rendesen hullámzott, de mivel annyira rossz úszó vagyok, nem tulajdonítottam ennek nagyon nagy szerepet. A hullámzás miatt egyértelművé vált, hogy mellben teljesítem a két körből álló 1900 métert. A kezdeti heves szívdobogást és pánikot sikerült feloldanom, és magamhoz képest élveztem az úszást, de azért nagyon örültem, amikor partot értem.




A depó terület jó hosszú volt, és kb a felénél standolt a kerékpárom. Gyors váltással gurultam is ki.
A motoros felvonulás miatt a füredi dugó még a tetőfokán volt, amikor a 71-es útra kikanyarodtam, plusz masszív szembeszél fogadott. A bringapálya két 45 kilométeres körből állt, összesen 1000 méter szinttel. A szél engem jobban megviselt mint a mászás, amire lehetett készülni. Sok helyen nem is tudtam könyökölni, mert olyan oldallökések érkeztek és voltak olyan lejtők, ahol erősen kellett tekerni, hogy a szembeszél ne állítson meg.

Mantráztam közben, hogy élvezzem, de ez elég nehezen ment, mert a sok versenyző, a rossz útviszonyok és az úton lévő autós, motoros, buszos forgalom teljes mértékben lekötötte a figyelmemet.
Bringa végén fogalmazódott meg bennem, hogy “vagy megtanulok rendesen úszni, hogy kijöjjek időben, vagy megvárom amíg a jobb úszok megtanulnak kerékpározni”. Sajnos sokan indulnak el egy ilyen versenyen anélkül, hogy technikailag, fizikailag felkészültek lennének. Sokat bosszankodtam, különösen, amikor majdnem ütköztem egy hölggyel, aki az én sávom felében, beszélgetve, oldalra nézve karikázott szembe velem. Ötletem sincs, hogy ő mit gondolt, de biztos nem azt, hogy egy versenyen van, ahol szabályosan kellene haladnia.

A kerékpáros viszontagságok után élmény volt újra beérni a depóba és futócipőt húzni. Olyannyira, hogy azt hittem a mennyországba kerültem, amikor elkezdtem a félmaratoni távomat. Hat kört kellett menni, egy körön két frissítőpont is volt, és a kör fele az árnyas Tragore sétányon vezetett, amit szurkolók öveztek végig. Fürödtem a sok hajrában és drukkolásban. Amikor torokhangon sikították a nevem libabőröztem. Nem tudok elég hálás lenni a sok biztatásért. Ezúton is köszönöm Nekik.
Nagyon jólesőnek, könnyűnek és boldognak éreztem a futást. Nekem tetszett a rövid kör, hogy sokszor láthatom az ismerősöket, barátokat közben.
A félmaratonnal elégedett is voltam és egy nagy sprinttel 19-20. megosztott helyen egy versenyzőtársammal befutottam.

Nagyon sajnálom, hogy a befutópolóból nem készítettek női szabásút és kisebb méretezésűt. Szívesen hordanám, ha nem kétszer férnél bele az S-es méretűbe.

A szervezés, frissítés, a verseny előtti tésztaparti, az utáni gulyásleves és a másnapi svédasztal tökéletes volt.
Az hogy a bringa miért nem ment úgy ahogy a tavaly? Egyszerű, alíg bringáztam még idén, sajnos.

A versenyt tényleg csak azoknak ajánlom, akiknek van idejük, kedvük, energiájuk felkészülni egy combos pályára.

2015. június 4., csütörtök

Élményfutás az ULTRABALATONon

Szerző: CoffeeRUN Momma

Tavaly hatalmas élmény volt csapatban körbefutni a Balcsit, és idén is nagyon szerettem volna így, bandázva megkerülni a tavat. Sajnos a nevezést olyan jól elodáztuk, hogy derült égből villámcsapásként ért minket a hír, miszerint lezárták a „szavazást” és nem tudunk elindulni a versenyen. Ment a poénkodás, hogy az egyéni nevezés még nyitva áll előttünk, de sztem az UB egyénivel, a medvével és a villamossal nem szabad viccelődni! :)
                Már letetettem arról, hogy idén is rajthoz állunk, de egyszer csak jött a hír, hogy van egy átvehető nevezés, amire azonnal le is csaptunk. Mivel az elődünk nem adta meg a várható célba érkezés idejét, ezért egy elég korai, 7:15-ös indulást örököltünk meg. Osztottunk–szoroztunk, és hamar világossá vált, hogy váltósokkal alig fogunk találkozni, és a páros és egyéni versenyzőket is viszonylag hamar utol fogjuk érni. Magányos futásra számítottunk, és az is lett.
Elérkezett a verseny napja, és szokásomhoz híven ötször annyi ruhát gyömöszöltem bele sporttáskámba, mint amennyire szükségem lett volna. A cipőm már eléggé hadirokkant állapotba várta a bevetést, de úgy gondoltam, hogy márciusban is vele kerültem meg a Balatont, és a nyugdíjazása előtt még elviszem egy körre. A készülődés rutinosan ment, csak egy dolog volt új számomra…

az órám!

A CoffeeRUN-on keresztül lehetőséget kaptunk egy SUUNTO Ambit 3 óra tesztelésére, ami számomra külön kihívást jelentett, hiszen Én abszolút érzésből futok. Van ugyan egy futóórám, de azon csak stopper van, így átérezhetitek, hogy mekkora váltás volt egy ilyen hiperszuper órával rajthoz állni.
Így felcsatoltam hát ezt a kék szépséget, magamra cuppantottam a pulzuspántot, és nekivágtam ennek a hosszú és eseménydús napnak.




Eredetileg hatan voltunk a csapatban, de csütörtök vagy péntek magasságában az egyik csapattársunk, -  nevezzük Kiscsokinak -, sikeresen lesérült, így felosztottuk az Ő részét is, és öten daráltuk be a 220 km-t.  Csoki volt a sofőr, ami hatalmas segítség volt nekünk, hogy hurcolászott minket, és a verseny logisztika részével nem kellett foglalkozunk.


Az Én adagom 58,5 km volt, amit 3 részben futottam le.

Leértünk Aligára,. Ismerősök, tacsi-pacsi, pózolás, fotók. Elindultunk. Mindenki nagyon kente neki, és olyan versenydrukk jött rám, hogy nem győztem csitítgatni magam. Olyan gyors futókkal voltam egy csapatban, hogy elbizonytalanodtam abban, hogy biztosan elég jó vagyok-e nekik.

Elérkezett az első szakaszom ideje. Csopaknál vettem át a csippantós órát, és neki is iramodtam…pár méter után beugrott, hogy hahhóóóó, SUUNTOOOO!!!
Már pár perccel a váltás előtt lenyomtam a megfelelő gombot, hogy rátaláljon a pulzusomra, és a GPS jelet is megtalálhassa a kis csodaóra, így amikor újfent rányomtam, már élesben mutatta, hogy mit alkotok éppen a pályán.
Korábban már szem és fültanúja voltam jópár GPS-es órával futó kolléga zsörtölődésének, hogy perceken keresztül nem találta meg a jelet az órájuk, és türelmetlenül várták, hogy elindulhassanak.
Nos, ez az Ambit 3-nál, kb 15 másodperc alatt megvan. Annyira gyorsan teszi a dolgát, hogy nekem ezzel a problémával nem kellett megküzdenem.

      

      1. A PERZSELŐ SZAKASZ

CSOPAK – BALATONFÜRED: 8 KM

Nagyon gyorsan haladt az idő és a távolság is, folyamatosan az órámat nézegettem…jééé, ennyivel megyek, jééé már ennyi km-nél tartok…érdekes tapasztalás volt, így leírva látni az, hogy éppen mit csinálok. Ezzel el is foglaltam magam rendesen J Azt vettem csak észre, hogy Füreden vagyok. Örömmel futottam be a felújított Tagore sétányra, óvatosan kerülgettem a fagyizó, andalgó emberek kisebb–nagyobb csoportjait. Lassan elkezdtem beérni az egyéni futókat. Füredről kifelé haladva találkoztam Bálint Éviékkel, akiknek nagyon örültem. Nekik mindig nagyon örülök. J Nagyon jó tempóban haladtak. Évi a szokásos kiegyensúlyozott, és emellett dinamikus futóstílusával magabiztosan vitte a kis csapatot. Pár szót váltottunk, és továbbálltam. Legbelül „irigykedtem” egy kicsit, hogy Ők már ott tartanak, hogy egyedül veszik a nyakukba a Balatont, de aztán hamar túlléptem a dolgon, hiszen tudom, hogy eljön az Én időm is, csak még meg kell érnem erre a feladatra mind fejben, mind izomzatban.

BALATONFÜRED-ASZÓFŐ: 5,5 KM

Kezdett beütni a meleg, és éreztem, hogy az a tempó, amit megyek, nem lesz sokáig tartható, mert fel fogok borulni. Egyre több egyéni versenyzővel találkoztam már ezen a szakaszon, és néhány biztató szó kíséretében haladtam el mellettük. Eközben szemből elindult egy biciklis áradat, amire nagyon kellett figyelni a szűkebb utakon. Némelyikük elég agresszív volt, és az együttműködés jelét sem mutatták.  Érdekes tapasztalat volt. A bicajosok, meg azt gondolhatták, hogy ezek a futók mit ugrabugrálnak itt…Minden nézőpont kérdése, csak az a nem mindegy, hogy hogyan állunk a másik emberhez, és mennyire vagyunk kompromisszumra készek.

ASZÓFŐ-PÉCSELY: 5,4 KM

Aszófőre érve csippantani szerettem volna, de az előttem futó emberke olyan elánnal indult tovább, hogy kilökte a chip leolvasó kézikészüléket a leányzó kezéből, ami darabjaira esett szét a betonon. Ott álltunk, és csak néztünk, mint hal a szatyorban. Próbálták összerakni a kütyüt, sikertelenül. Jött egy fals infó, hogy van máááásik…nem volt. Több percnyi téblábolás után úgy döntöttünk, hogy egy életünk egy halálunk, továbbmegyünk.  Addigra azonban szép kis „tömeg” gyűlt össze, és a frissítő asztalnál is közelharc ment a portékákért. 
Sokak száját elhagyta az a mondat, hogy : „Huhh, egy kis potyapihenő, de jóóó…"
Jelentem, nagyon nem volt jó ez az ácsorgás. Nehezen indult be a futómű, és Pécselyig küzdöttem, mint az oroszlán, hogy valami elfogadható tempót produkáljak. Közben tűzött a nap, olvadt az aszfalt, és Én árnyékot keresve kacsáztam az úton jobbra és balra.
Egyszer csak megállt egy kocsi mellettem, és Kollár Szabi ugrott ki belőle 2 jégkockával a kezében.
Hopppácska, egyet becsúsztattam a dekoltázsomba, a másikat pedig a sapim alá tettem be.
Szabi téged az Úr küldött!!!
Pécselyre érve a PeRu Team-be futottam bele. Peti egy nagyon klassz kis bicón nyomta a funky-t , Rudi pedig éppen a sátor alatt eszegetett/iszogatott. Elképesztően felfrissültem lelkileg ettől a találkozástól.
Párban tolták a fiúk, így természetesen kaptam az ívet, hogy csak ilyen „babatávval” égetem magam :D  Nehezen hagytam ott őket, mert nagyon buli lett volna velük bandázni, de tudtam, hogy engem vár a csapatom, és mennem kell.





PÉCSELY- VÁSZOLY: 4,3 KM

Miközben ezt az etapot próbáltam méltósággal túlélni, a fülemben csengett a Tomi előzőnapi kérdése: „Te tényleg bevállalod ezt a szakaszt a 20. kilométer felett?” Én meg, "háthogyaviharba neeee!!!  Végig azt mantráztam, hogy „CoffeeRUN-CoffeeRUN", ez csak a Kolosy tér-Fenyőgyöngye szakasz”. Egyszer csak mellém gurult a csapat autónk, benne négy szemtelenül jóképű pasival.  Szegénykéim teljesen elvesztettek engem szem elől Füred után, és nem tudták belőni, hogy hol járhatok, mivel értékes perceket vesztettem azon a ponton, ahol szétesett a csippantós kütyü.
Elkezdtek bíztatni, hogy már csak 1 szakasz, és vége. Felnevettem, hogy tudjátok, hogy kivel szórakozzatok, Én Vászolynál lefekszem a fűbe, és az megy tovább, aki akar. Értetlenül néztek rám. Elbizonytalanodtam. Elkezdtem a kezemen kiszámolni, hogy hány szakaszt futottam meg eddig…komoly kihívás volt háromig elszámolni :D De Ők csak bizonygatták, hogy van még egy adagom. Elhajtottak a kocsival. Nagyon mélyen tudtam, hogy nincs igazuk, de a komoly ábrázatuk megingatott. Ilyennel csak nem viccelnének….
Ahogy ott agonizáltam az út szélén futva, eszembe jutott, hogy van nekem egy okos órám…jelen pillanatban okosabb, mint Én :D majd Ő megmondja a tutit. Pitty-pitty, és már ott is virított az igazság, 20,4 km-nél tartottam, tehát nekem volt igazam. Felszabadultan futottam tovább, és csekkoltam be a vászolyi ponton.  A fiúk időközben rájöttek, hogy tényleg váltani fognak engem, és sűrű bocsánatkérésekkel fogadtak.
Itt találkoztam Szaszával, aki éppen sörözött, majd később egy árokból láttuk kikászálódni a biciklijével együtt. Nem tudom, hogy van-e összefüggés a két dolog között, de mi jót mulattunk a látottakon, az biztos J





2. ERŐTLEN SZAKASZ


KESZTHELY – BALATONBERÉNY: 12,5 KM

Keszthelyen váltottam le Bubut, ahol sikerült összefutni Zozóval és a családjával, így nagyon jó hangulatban indultam neki a a következő etapnak. Tavaly itt hatalmasat száguldoztam, és vártam, hogy elkapjon az a szárnyaló érzés, amit akkor éreztem. Eltelt jó pár kilométer, de sehol semmi flash.
Ekkorra már az egyénieket is megelőztük, így tök egyedül futottam a kis ösvényeken.  Folyamatosan az órámat nézegettem, hogy hol tartok, de sajnos nagyon nem azt mutatta, amit látni szerettem volna.  Ólomlábakon járt az idő, és Én is.
Elcsigázottan futottam. A déli napsütés teljesen kiszívta minden erőmet. Hála az égnek a fiúk itt jobban tudtak kísérni, és elég sokat megálltam inni. Elég frusztráló volt, hogy nyamvad 12,5 km ilyen nyögvenyelősen megy. Eseménytelenül telt ez a rész, egészen a Balatonberényig, ahol a csippantás után, az Én drága csapattársaim rendesen felfrissítettek. Lásd alábbi video:





BALATONBERÉNY – BALATONMÁRIAFÜRDŐ: 3,4 KM

Életem legnehezebb 3,4 km-volt. Kedvetlen voltam, és csak túl akartam rajta lenni.
Aztán a vége előtt párszáz méterrel az út mellett egy gyerekekből  álló bicajos csapat ácsorgott.  Ahogy elhaladtam mellettük, és lepacsiztam velük, egyből a gyermekeimre gondoltam. Akkora gombóc lett a torkomban, hogy nem kaptam levegőt. Meg kellett, hogy álljak, és rendeződjön a légzésem. A sírás fojtogatott. Beértem a váltópontra, átadtam a staféta órát , és szó nélkül elvonultam a kocsihoz, hogy megkeressem a csomagrengetegben a telefonomat. Most azonnal beszélni akartam a lányommal és a fiammal. Ahogy meghallottam a hangjukat, egyből eltört a mécses, és képzeletben szorosan magamhoz öleltem Őket. Nagyon hiányozott a családom.
Szegény csapattársaim, csak kamilláztak, hogy mi ez a befordult fej, és mi bajom lehet.
Miután összeszedtem magamat, és bőgés nélkül tudtam beszélni az érzéseimről, akkor megosztottam velük is, hogy mi zajlott le bennem.
Ezek után csak az zakatolt a fejembe, hogy hogy a túróban fogok Én még este lefutni 18 km-t.
Nézegettem azt a fránya exceltáblázatot, amiben ott virított feketén-fehéren a vállalásom.
Újra és újra megfogalmaztam magamban, hogy miként fogom megkérni a Robit, hogy fusson meg helyettem egy szakaszt. Aztán végig néztem a kis csapatomon, és láttam, hogy mindenki el van pilledve, és eldöntöttem, hogy nem nyavalygok, hanem végigcsinálom, úgy, ahogy elvállaltam.
Bebagyuláltam magam egy nagy törülközőbe, és mint egy bebábozódott pillangó vártam, hogy megint sorra kerüljek.

3. SZÁRNYALÓ SZAKASZ


BALATONBOGLÁR-BALATONLELLE: 5,6 KM

Robit váltottam le, és miután kihámoztam magam a törülközőből, felraktam a fejlámpát, átvettem az órát és már indultam is. Nagyon jól lehűlt a levegő, és már az első lépéseknél éreztem, hogy nem lesz baj. Féltem, hogy az az erőtlenség, ami a 2. szakaszomban a társam volt, az most már végig velem marad. Nem így lett.
Nem futottam egy nagy tempót, de nagyon egyenletesen mentem. Sőt, mi több, nagyon jól éreztem magam. Egyre több biciklis érkezett a hátam mögül, és nagyon kellett vigyáznom, mert eléggé lekezelőek tudtak lenni, és nem igazán vették figyelembe, hogy nincs hátul szemem, és nem látom őket. Sajnos elég nagy százalékban tapasztaltam azt, hogy szinte mérgesek voltak, és pökhendi stílusban beszéltek, ha az útjukba kerültem, pedig Én egyenletesen az út szélén poroszkáltam, tehát nem sok vizet zavartam
Az útburkolat kritikán aluli volt egyes részeken, és a félhomályban nagyon kellett figyelni arra, hogy hová lépek.



BALATONLELLE- BALATONSZEMES: 4,7 KM

Ha jól emlékszem ezen a részen történt, hogy egy koromsötét útszakaszon kialudt a fejlámpám. Lemerült. Hirtelen rám szakadt az éjszaka feketesége. A távolban láttam már az utcák fényeit, de az még messze volt.
Leírhatatlan nyugalom szállt meg. Egységben voltam. Nem féltem, hogy elesem, vagy bajom eshet. Ott vigyorogtam a sötétben, futottam és boldog voltam.
Egy pár perc elteltével megláttam, hogy egy vonat közeledik felém, ugyanis a sínekkel párhuzamosan futottam. Nah, gondoltam, hogy ezt a vonatot a gondviselés küldte, mert gyönyörűen bevilágította nekem az eddig sötétségbe burkolózó útszakaszt.  Ahogy elhaladt mellettem, az úton szinte megelevenedett a kabinokból kiszűrődő fény, és olyan volt, mintha egy filmbe csöppentem volna. Láttam magam előtt az utasokat, hogy kalapban, szép ruhában ülnek a bársonyszékeken és beszélgetnek, teát szürcsölgetve. Egy régi, kosztümös film ugrott be, és mire ezt végigfuttattam magamon, már be is értem a városba.  A fiúk ott vártak, és egy gyors lámpacsere után folytattam az utamat.
Ez a kis jelenet zakatolt bennem sok kilométeren keresztül.

BALATONSZEMES – BALATONFÖLDVÁR: 9,1 KM

Ez a szakasz egy kilivel hosszabb lett, mint ami a kiírásban szerepel, de nem volt probléma.
Felélénkült a szél, és a távolban villámlott néha. Nagyon vágytam arra, hogy egy picit eleredjen az eső. Elképzeltem, hogy megindul a nyári zivatar, és lemossa rólam az egész nap fáradtságát.
Aztán eszembe jutott, hogy milyen sokan futnak mögöttem, és nekik nem lenne annyira vicces a dolog, így megmaradtam annál, hogy szét tárt karokkal megöleltem a frissítő szelet.
Szinte végig a Balaton partján futhattam, így alkalmam nyílt végi hallgatni, ahogy a béka kórus hangol az éjszakai előadásukra.  Nagyon profin nyomták.
Az nagyon vicces volt, amikor Balcsitól pár utcával beljebb futottam, és nem számítottam semmilyen állatfajzatra, és hirtelen az árkokból kibrekegtek a békák. Először majdnem átugrottam az út túloldalára, mert rendesen megijedtem, de utána már csak kacagtam, amikor egy-két önjelölt énekes belekezdett az önálló estjébe.
A fiúk végig követtek a kocsival. Nagyon jól esett, biztonságban éreztem magam.
A befutásomnál hatalmas megkönnyebbülést éreztem. Jó volt megérkezni, és lerakni a lantot.
Átöltöztem, beültem a kocsiba, betakaróztam a türcsimmel, levettem a cipőmet, és elbóbiskoltam.
Lehet, hogy a szagélmény is közrejátszott, de leginkább a jóleső fáradtságnak tudom be azt, hogy elszenderedtem egy kicsit.
Cirka 32 km volt még hátra a versenyből, amit a három fiú (Tomi, Robi és Bubu) elképesztő gyorsasággal bedarált, és Bubu érkeztével megtörtént a közös befutás a célba.
Összekaptuk magunkat, ettünk egy kis levest, és elindultunk hazafelé.
Hazafelé a hátsó ülésen utazók - velem az élen – nagy egyetértésben fújták a kását, Míg Csoki és Robi elől beszélgettek, nehogy a mi drágajó sofőrünk belealudjon a vezetésbe.

Utószó

4:20 kor csekkoltam be itthon, egy gyors fürdés után a kisfiam ágyába tudtam csak bedőlni, mert mindkét gyermekem a hálószobánkba aludt a férjem mellett/között/alatt/felett. Mosolyogva néztem Őket, ahogy a Szilárd egy vékony sávon vigyázzállásban alszik, a gyerekek meg szanaszét esve, teljesen valószínűtlen pózban elfoglalják az ágy maradék 80 %-t J
Persze, 7:30kor már fent voltak, és nekem is kelni kellett. De nem bántam, mert eszembe jutott az a torokszorító pillanat, amikor lepacsiztam az út mellett álló gyereksereggel, és belém mart azt az érzés, hogy mennyire hiányoztak akkor.  Így gyűrött arccal, de mosolyogva néztem velük a reggeli mesét, amibe azért jó párszor belebólintottam J

Tartalmas 24 órát tudhattam magam mögött.

Köszönöm a lehetőséget a SUUNTO-nak, hogy ilyen csodaszép és intelligens órával futhattam. Teljesen új dimenziók nyíltak meg számomra. Ugyan még nagyon kezdő szinten állok a használatával, de remélem, hogy alkalmam nyílik majd jobban megismerkedni ezzel a szépséggel.

Bubu, Csoki, Pintyő, Robi és Tomi!


Nagyon köszönöm Nektek, hogy mellettem voltatok, vigyáztatok Rám, és boldog vagyok hogy ismerhetlek Titeket! Feledhetetlen élménnyel lettem gazdagabb általatok.



2015. május 27., szerda

UTH 52 beszámoló a második helyről

Amíg eljutottam idáig, hogy megírjam a saját beszámolómat, elolvastam jópár teljesítő írását. Ajánlom mindenképp, mert sokan olyan tehetséggel képesek elmesélni az élményeiket, hogy lúdbőrözök olvasás közben.

Ki kell ábrándítsalak, ez nem egy ilyen beszámoló lesz, de remélem információtartalma miatt olvasásra érdemesnek fogod tartani.
Számomra az UTH 52 egy verseny volt, amire már hónapok óta készülök, nagyon tudatosan, úgy akartam a rajtvonalhoz állni, hogy pontosan tudjam mi fog velem történni a következő hat órába. Mindent pontosan megterveztem, átgondoltam ezerszer az útvonalat, amit előtte háromszor bejártam (erről készült beszámolók elolvashatóak itt: Hétvégén is terepen, Café Latte #3), nem szeretem a meglepetéseket, a váratlan helyzetekre meg igyekszem maximálisan felkészülni.


Elmondom, hogy melyek a sikeres teljesítés titkai:

  1. Cipő

    Még februárban vettem egy Salomon Speedcross 3-at versenycipőnek. Ünneplős cipőként várta az első használatát a dobozban. Verseny előtti vasárnap teszteltem, minden szuper volt benne. Egyértelmű volt, hogy UTH-n abban indulok, tekintve a nagy sárra is. Sikeresen vizsgázott, a többi terepfutócipőim alkalmatlanok lettek volna erre a nagy sárra. Ez egy nagyon könnyű cipő, és számomra nagyon kényelmes is. Sajnos azonban az eredeti színét mosás után sem nyerte vissza.
  2. Futózsák

    A kötelező felszerelés miatt szükségem volt futózsákra. Kölcsönkértem egy Salomon Skin Pro 3 zsákot, de a próbafutás alatt kiderült, hogy nagy számomra. Helgától utolsó percben egy véletlen találkozásnak hála kölcsönkaptam egy Ultimate Direction zsákot. Ennek a mérete tökéletes volt, sajnos azonban nem sikerült szimmetrikusan beállítanom, így végig féloldalasan futottam vele. Azonban még így is nagyon örültem, mert minden kézre állt és nem lötyögött a hátamon.
  3. Időmérés

    Megint egy szerencse, hogy a Suunto Ambit 3-at tesztelhettem a verseny alatt. 100 százalékra feltöltöttem előző este és hat óra múlva még kb 45 százalékon volt. Végig pontosan mért és mutatta a számomra fontos adatokat. A pulzusmérője meg úgy cuppan, hogy őrület, észre sem veszem hogy rajtam van.

  4. Frissítés

    Nem bonyolítottam túl. Óránként egy 40 grammos High5 gélt ettem. Illetve a frissítő pontokon egy pohár isot, meg a fél literes kulacsomat töltöttem fel. Nekem ennyi elég volt. Másfél - két órás edzést is éhgyomorra csinálok, hogy ne legyen a szervezetemnek ismeretlen mondjuk az eléhezés, és jól tudjam kezelni. Most erről nem volt szó, inkább csak szomjas voltam már nagyon a végén.

  5. Fizikai felkészülés

    Sok-sok futás. Az elmúlt hónapokban gyakorlatilag minden napon futottam vagy síkon, vagy terepen, hosszút vagy gyorsítót. Megfelelő erőnlét nélkül nem állok rajthoz. A CoffeeRUN-ok óriási segítséget nyújtottak ebben.
  6. Pályaismeret - lelki felkészülés

    Korábban említett háromszori pályabejárás számomra nélkülönözhetetlen volt. Rövidebb távú versenyt bevállalok szintrajz alapján, itt azonban szükségesnek éreztem a bejárást. Számomra ez kulcsfontosságú tényező volt.
  7. Csajos tippek

    Ez a verseny egy ünnep volt. Igen, elmentem előtte kozmetikushoz, kifestetettem a körmömet olyan színűre, ami passzolt a polómhoz. A ruhámat előző nap kiválaszottam, és még a Petzl tetoválást is magamra tapasztottam.
  8. Háttérország

    Az alatt a hat óra alatt sok minden átfut az ember agyán, és fontos, hogy ezek pozitív, motiváló dolgok legyenek. Nagyon biztosnak kell lennünk magunkban, ahhoz, hogy a negatív, külső események, vagy a belső rossz hangok ne hassanak ránk kellemetlenül. Az a gondolat, hogy kik gondolnak rám, és kik várnak a célban inspriálóan hat rám. Erre a versenyre kijöttek a szüleim, és nagyon boldog voltam, hogy látták a befutásomat. A célban velem örült Évi, aki szerintem annyira boldog volt, mint amikor én vártam őt a BSZM utolsó napján Siófokon. És nagyon szerencsés voltam, mert a pályán sikerült többször is találkoznom életem edzőjével.

Számomra a verseny jó volt, Évivel nagy motivációt nyertünk a szeptemberi Dupla Élményhez, addig meg más kisebb versenyeket tervezek. Mindenkinek ajánlom, aki veszi a fáradtságot és tisztességgel felkészül.


6:03 óra lett az időm, öt perccel lemaradva a női első helyről, abszolút 15. lettem a 200 teljesítőből. Gyorsabb teljesítést vártam magamtól, de a sár jelentősen lassított. Ez nem mentség, meg kell tanulni sárban futni :D





Gratulálok minden UTH 111 és UTH 52 teljesítőnek. Köszönöm a Szervezőknek, a Crew-nak és a Fotósoknak (IronPhoto, Kerékgyártó Péter, Szaszafotó) a munkát :)

2015. május 20., szerda

Hétvégén is terepen, a CoffeeRUN-nal

Szerző: CoffeeRUN Momma

A már megszokott péntek hajnali közösségi futásunk mellett, elindítottunk két hétvégi programot is.

Amíg a Café Latte tapasztaltabb terepfutóknak szól, addig a Café Melange-ra inkább kezdő terepeseket várunk.

A múlt hétvégén úgy jött ki a lépés, hogy szombaton szolgáltuk fel a Melange-ot, és vasárnap került sor a Latte elfogyasztására.

Café Melange #2


Újra szép számmal gyűltünk össze szombat reggel a Fenyőgyöngye parkolójában.
Örömmel üdvözöltük az új belépőket, és pacsival köszöntöttük a korábbi futásainkról ismert futótársakat.




Az útvonal nehézségi fokát a közepes kategóriába sorolnánk, bár a Hűvösvölgy - Határnyereg szakaszon sokaknál "elfogyott a Melange-ból a méz ".

Éppen a Fenyőgyöngyétől a kéken futottunk fel az Árpád-kilátóhoz, amikor egy forgatócsoportba botlottunk, akik a Teszedd a Kéken mozgalom egyik szervezőjével készítettek riportot. Ez, az önkéntesekből álló szerveződés azt tűzte ki a céljául, hogy közös erővel megtisztítják a Kékkör útvonalát.


A kilátónál egy gyors csoportkép után folytattuk tovább az utunkat , és meg sem álltunk az erdei játszótérig, ahol egy kis aszfaltbetyárkodás után (Kondor út) gyorsan vissza is futottunk az erdőbe. Az Ördög-árokkal párhuzamosan haladva érkeztünk meg a hűvösvölgyi csomóponthoz. Itt visszatértünk a kék jelzésre, és egy hosszú emelkedő után a reptéren lyukadtunk ki. Megcéloztuk a Homok-hegyet, de nem másztuk meg, hanem inkább a mellette található, lugasra emlékeztető erdei úton futottunk tovább, egészen a Határ-nyeregig. Továbbra is maradtunk a kéken, és az Oroszlán-szikla érintésével szépen visszacsorogtunk a kiindulóponthoz.




Nagyon szépen együtt mozgott a társaság, és a bevárási pontokon sem kellett sokat időznünk, mert gördülékenyen ment minden.

A reptéren áthaladva sokakat megigézett a Vörös-kővár, így azt tervezzük, hogy a következő Melange útvonala biztosan arra fog vinni.

Café Latte #4


A most hétvégén megrendezésre kerülő UTH52 pályabejárása volt terítéken a vasárnapra szervezett Café Latte-n.
Pilisszentlászlóról, a Kisrigó étterem parkolójából indult el a csapat, a kb. 20 kilométeresre tervezett útra.





Nem az egész távot barangoltuk be, hanem csak a Pilisszentlászló - Visegrád - Pap rét - Pilisszentlászló kört szerettük volna megfutni, azonban történt egy kis malőr. 
Nagyon körülményesen találtuk meg a helyes utat és már a faluban össze- vissza kanyarogtunk a megfelelő jelzést keresve. 
Nehéz szülés volt, de megérte, mert olyan gyönyörű helyeken futhattunk, hogy az egyik ámulatból a másikba estünk. De azért el nem esett senki, bár voltak szép próbálkozások :D

Elég magas volt az egy négyzetméterre eső patakátkelések száma, mire a fellegvárhoz eljutottunk, de mi gyermeki lelkesedéssel egyensúlyoztunk a köveken , és a kidőlt fatörzseken.




A visszafelé vezető úton ellátogattunk a Wass Albert emlékkőhöz is , ahonnan elképesztő panoráma tárult elénk.





Nagyon frissítően hatott ránk a Pilis ezen része.
Ezerarcú, vadregényes erdőben jártunk, ahol minden "sarkon" újabb, és újabb meglepetés várt ránk.
Nehezünkre esett a lábunk elé figyelni, mert annyira belemerültünk a táj szépségébe.


Bár elég kalandos volt az utunk, szerintünk mindenki élvezte ezt az utazást.




























A 11 kicsi indiánból , mind a 11 visszatért a kiindulóponthoz...az már más kérdés, hogy három különböző irányból :D


Minden UTH -n induló versenyzőnek sok sikert kívánunk ! 



Szeretnénk megköszönni minden kedves futótársunknak, hogy velünk tartottak a hétvégi eseményeinken. Reméljük, hogy legközelebb is velünk tartotok!


További képek:
Café Melange #2
Café Latte #4