Balatonman versenybeszámoló

Szombaton rendezték meg negyedik alkalommal Balatonfüreden a Balatonman triatlonversenyt. Volt ironman táv és középtáv, lehetett egyéniben illetve kötött, kötetlen váltóban teljesíteni. A triatlonra rászerveztek még futóversenyt is fáklyás futás néven.

Ez volt az idei első triatlon versenyem. Mondhatni, hogy már rutinosan készülődtem, de azért maradtak függőben lévő dolgok a verseny napjára is. Aznap kaptam meg az egyesületi triatlonos ruhámat, ami szerencsére tökéletesen passzolt és végig szuperul teljesített.

Még most, két nappal a verseny után sem mondom azt, hogy jövőre ott szeretnék lenni. Ez azért ad gondolkodásra okot, vajon miért nem éreztem magam legalább olyan jól, hogy ebbe biztos legyek.

Középtávon indultam, mert az volt az idei országos bajnokság is egyben. Természtesen emiatt mindenki szintén középtávra nevezett, aki triatlonos sportegyesületnél regisztrálva van. Nagy élmény volt, hogy olyan nevekkel lehettem egy pályán mint Flander Marci, Kis Gyula, Brassay Réka.

A verseny szombat délután 20 perc csúszással indult. A Balaton rendesen hullámzott, de mivel annyira rossz úszó vagyok, nem tulajdonítottam ennek nagyon nagy szerepet. A hullámzás miatt egyértelművé vált, hogy mellben teljesítem a két körből álló 1900 métert. A kezdeti heves szívdobogást és pánikot sikerült feloldanom, és magamhoz képest élveztem az úszást, de azért nagyon örültem, amikor partot értem.

A depó terület jó hosszú volt, és kb a felénél standolt a kerékpárom. Gyors váltással gurultam is ki.

A motoros felvonulás miatt a füredi dugó még a tetőfokán volt, amikor a 71-es útra kikanyarodtam, plusz masszív szembeszél fogadott. A bringapálya két 45 kilométeres körből állt, összesen 1000 méter szinttel. A szél engem jobban megviselt mint a mászás, amire lehetett készülni. Sok helyen nem is tudtam könyökölni, mert olyan oldallökések érkeztek és voltak olyan lejtők, ahol erősen kellett tekerni, hogy a szembeszél ne állítson meg.

Mantráztam közben, hogy élvezzem, de ez elég nehezen ment, mert a sok versenyző, a rossz útviszonyok és az úton lévő autós, motoros, buszos forgalom teljes mértékben lekötötte a figyelmemet.

Bringa végén fogalmazódott meg bennem, hogy “vagy megtanulok rendesen úszni, hogy kijöjjek időben, vagy megvárom amíg a jobb úszok megtanulnak kerékpározni”. Sajnos sokan indulnak el egy ilyen versenyen anélkül, hogy technikailag, fizikailag felkészültek lennének. Sokat bosszankodtam, különösen, amikor majdnem ütköztem egy hölggyel, aki az én sávom felében, beszélgetve, oldalra nézve karikázott szembe velem. Ötletem sincs, hogy ő mit gondolt, de biztos nem azt, hogy egy versenyen van, ahol szabályosan kellene haladnia.

A kerékpáros viszontagságok után élmény volt újra beérni a depóba és futócipőt húzni. Olyannyira, hogy azt hittem a mennyországba kerültem, amikor elkezdtem a félmaratoni távomat. Hat kört kellett menni, egy körön két frissítőpont is volt, és a kör fele az árnyas Tragore sétányon vezetett, amit szurkolók öveztek végig. Fürödtem a sok hajrában és drukkolásban. Amikor torokhangon sikították a nevem libabőröztem. Nem tudok elég hálás lenni a sok biztatásért. Ezúton is köszönöm Nekik.

Nagyon jólesőnek, könnyűnek és boldognak éreztem a futást. Nekem tetszett a rövid kör, hogy sokszor láthatom az ismerősöket, barátokat közben.

A félmaratonnal elégedett is voltam és egy nagy sprinttel 19-20. megosztott helyen egy versenyzőtársammal befutottam.

Nagyon sajnálom, hogy a befutópolóból nem készítettek női szabásút és kisebb méretezésűt. Szívesen hordanám, ha nem kétszer férnél bele az S-es méretűbe.

A szervezés, frissítés, a verseny előtti tésztaparti, az utáni gulyásleves és a másnapi svédasztal tökéletes volt.

Az hogy a bringa miért nem ment úgy ahogy a tavaly? Egyszerű, alíg bringáztam még idén, sajnos.

A versenyt tényleg csak azoknak ajánlom, akiknek van idejük, kedvük, energiájuk felkészülni egy combos pályára.