2017. november 13., hétfő

"Te miért futsz?"

Szerző: Tarján Dénes


Maratonra készülvén, sokszor kínzó éhséggel, szomjúsággal, elgyötört izmokkal, vagy már este 7-kor leküzdhetetlen álmossággal küzdve óhatatlanul is fölmerül a kérdés: MIÉRT?

Miért jó küzdeni azért a pár perc javításért?
Tényleg megéri?

Különösen erős lett a kérdés október 15-én, a budapesti maratoni célba érés utáni órákban, amikor le kellett nyelnem a pirulát, hogy egy év felkészülés után az óra ugyanannyit mutat, mint 2016-ban. 
(Pedig 28 km-nél még volt vagy 6-7 perc előnyöm, és mérési adatokkal tudom bizonyítani, hogy jelentősen gyorsabb vagyok.)





1. Fitt akarok lenni, agyilag fókuszált, stresszt oldani, föltöltődni, no meg nem akarok leépülni se vénségemre.
Ez mind igaz, de ehhez jóval kevesebb is elég lenne, nem szükséges heti 70-80 km futás, és a 10x 800m résztávozás sem indokolt. Nem lenne szükséges nyelvlógatásig futni a 30K-kat.

2. Cég fizeti a nevezési díjat, hülyeség lenne kihagyni!
Ez is igaz, de le lehet futni egy maratont egészen óvatos, regenerációs tempóban is.
Az iramfutók se a saját PB tempójukban nyomják végig a versenyt.

3/A. Elkapott az életközépi válság, valami célba bele kell kapaszkodni.
vagy
3/B. Jön a kapuzárási pánik, rajta volt a bakancslistámon, hogy egyszer az életben 3 óra alatt kéne futni, és az órám bizony nagyon ketyeg.
Ezek már hihető indokok, igencsak meg tudja pörgetni a motivációt egy jól kitűzött cél!
Próbáltam már egy pár éve csak úgy a fittségért futni, de valahogy mindig lebeszéltem magam a komfortzóna elhagyásáról, csak rövideket futottam, hetente 1x-2x, és még azt is könnyen lemondtam. Cél nélkül könnyen elmarad az 1-es számú cél is.

De miért pont a maraton ???

Az első maratont 1997-ben futottam. Aránylag hirtelen jött, sok túrázás, teljesítménytúrázás után májusban kezdtem el rendszeresen futni, cimborával összebeszéltünk, hogy fussunk maratont. Ő aztán valahogy sose ment el edzeni, én is csak azért, mert találtam jó társaságot hozzá. Már nem emlékszem, pontosan hogy éreztem magam a verseny közben, de az biztos, hogy a végére teljesen beálltak a lábaim. Mégis valahogy tetszett a dolog. Néhány év alatt lefutottam vagy tízet. Mindegyik kicsit más volt, néha izomgörcs, néha gyomorgörcs, de egy közös volt bennük. Minden maraton egy hatalmas népünnepély. Az év egyik csúcspontja. Egy olyan esemény, amire az ember rendesen rákészül. Amit nem lehet félvállról venni. 5K, 10K, félmaraton is lehet kudarcos, néha nem sikerül úgy, ahogy tervezzük, 1-2 perccel is el tudunk maradni a tervezettől. Na de a maraton! Ha elszúrja az ember, ott összeomlás van. Aki nem veszi komolyan, csúnyán megjárja!
És nem lehet egy hét múlva újra próbálkozni. Az idei verseny után 2 héttel még nem estek jól a 10 km fölötti távok. Most így 3 héttel utána már megteszek 20-at. De még nem tudnék félmaratoni versenyformát futni. A maratoni formához meg legalább 4-6 hét kéne még. Évente legfeljebb 3-4 csúcskísérletet lehet csinálni, különben kiégetjük a szervezetet.

A maraton egy pengeélen táncolás. 


Patikamérleggel kimért tempóval futni, hogy pont maradjon elég energia az utolsó 10 km-re. Előtte úgy edzeni, hogy elég pihentek legyünk. Magnéziumfeltöltés. Szénhidrátfeltöltés. Sok-sok tempókalibrálós, felmérős futás. Komoly tudomány! És pont ettől szép.
Mindig meghatottan állok a rajtnál. Itt derül ki, mire elég az egész éves munka. Itt aratom le, amit vetettem. Itt kapom vissza, amit beletettem. És pont a kihívás nagysága miatt mindig van benne egy jó kis kockázat. Ez volt a tizenötödik. És most is ért meglepetés. Ez a tempó (4:17-es átlag 28 km-ig) és ez a hőmérséklet (állítólag 25 fok volt) most azt adta, hogy 30 után kakukk. Hiába volt magas az elszántságom. A lélek ugyan kész, de a test erőtlen. Az erőltetés csak arra lett volna jó, hogy begörcsöljek. Így onnantól csak kocogtam.
Nagyon haragudtam az egészre. Úgy éreztem, az idei maraton elvette tőlem azt, amit beletettem. Nem is tudtam mit írni. Gabi megkérdezte: "megérte?", és ezen el kellett gondolkodnom.
Nemcsak a cél ad értelmet az egésznek.
Az út is fontos, ami odavisz.
Nagyon klassz futásokat hozott nekem az idei szezon.
  • Rengeteg hangulatos CoffeeRUN!


  • Sokszor futottunk a gyerekekkel, főleg Bercivel suliba menet.
  • Nyaralás közben, őzeket és nyulakat lesve.
  • 6-os maratonváltó a családdal. (Sose felejtem el a szembejövő felnőttek arcát, amikor a 7 éves Micike fülig érő szájjal futott mellettem!)


  • Félmaraton rekord. (Már az utóbbi évekhez képest.)
  • 10K 40 percen belül.
  • Soha azelőtt nem próbált résztávos edzés.
  • Yasso800 teszt.
  • Balboa PB.
  • Olyan formába kerültem, mint 15 éve sosem. Reálisnak tűnt a 3 óra alatti eredményt megcélozni!
  • Maratonstaféta a családdal 4 órán belül.
  • 30K PB a maratonon.

Ezeket az élményeket már nem veheti el tőlem senki!

Az órám ketyeg tovább. A jövőben nem tudom, mi lesz még a maratonnal. Nagy szerelmem. De már nem sokáig tudok PB-ről álmodozni. Márciusra tervezem a következő kísérletet, csak magamért, családi körben. Ha nem jön közbe semmi, megcsinálom 3 óra alatt. 26 kör az Omszki-tó körül. Vagy valami hasonló.
S mi lesz azután? Futni fogok, az biztos. De különben fogalmam sincs. 
Állítólag nem is olyan egészséges a maratonra gyúrni.
Én is egy kicsit vissza szeretném venni a mennyiséget.
Célnak nagyon vonzó a maraton, kiváló arra, hogy elbúcsúztassam a fiatalságomat.
Úgynevezett S.M.A.R.T. cél, jól mérhető, és ha reálisat tűz ki az ember, nagyon el tudja kapni a gépszíj. (Bizonyítva! Ez egy szenvedély!)
A maratoni célban azt mondták be, hogy mi vagyunk a hősök. Ez hízelgő, de nem vagyunk azok. Mi csak azt csináljuk, amit szeretünk!
Szeretnék ennél komolyabb célokat kitűzni. Ami másokért van. Ami hivatás, életcél lehet.


Még nem tudom, mi lesz az.
Talán valami ilyesmi:

"Én egész népemet fogom
Nem középiskolás fokon
Taní-
Tani!"

Majd a hegyi futásaim közben kitalálom. :)