2016. október 10., hétfő

Emelt fővel

Szerző: Tarján Dénes


        1997-ben futottam az első maratont, egész jó idővel, 3 óra 35 körül. Tetszett, úgyhogy a következő években még egy csomót futottam, évente kettőt is. A teljesítménytúrák jó alapkondíciót adtak (voltam 130-ason is, 6 km/h-s átlaggal teljesítve), így 2001-ben sikerült egy 3:10-es eredményt is összehozni. Persze bután, elszaladva az első felét 1:28-cal, de még így is úgy maradt meg az emlékeimben, hogy nem volt maratoni fal, csak egy kis lassulás. Az érzések be tudják ám csapni az embert. Ekkor még nem fogtam föl, hogy mennyi kilométert kell beletenni egy igazán jó maratoni futásba. Egy papíros naplóba írtam a futásokat, ha jól emlékszem, 260 km-t hoztam össze januártól áprilisig, ami, valljuk be, nem nagy szám. Egy-két kósza maratonom volt még, hasonló felkészültséggel, de aztán jött életem szerelme, nekiálltunk építkezni, gyerekeket nevelni, és volt, hogy hónapokig nem futottam. Egy párszor összeszedtem magam, és összehoztam egy-egy maratont, de ezek se voltak erősek, 3:30-3:40 körül, rendszerint megborulva beállt combokkal 30 után. Kevés volt az edzéskilométer, kevés az alvás, és még ennyit is nehéz volt kiszakítani a nem létező szabadidőmből. 


Aztán jött egy ún. "5 döntés tréning", ahol többek között a föltöltődés fontosságára hívták föl a figyelmet. Ez telibe talált, és beazonosítottam, hogy bizony én a futásból tudok föltöltődni, ez az egyetlen reményem. Kitűztem magamnak heti egy futást, hogy ennyivel tartozom magamnak. Ez néha csak 6 km volt, néha 10, de még az is nehezen. Be voltam rozsdásodva. Közeledett a 40. születésnapom, és eszembe jutott, hogy szerettem volna az életben egyszer 3 óra alatti maratont futni. Mikor, ha nem most? Később már nem nagyon lesz rá esély. 


Így született meg a terv: 2015-re összehozok egy valamilyen maratont, aztán annak tapasztalatain 2016-ban megtámadom az álomhatárt. 

A 2015-ös a már ismert módon zajlott, 25-ig ment, utána nagyon nem. 
Pedig futkostam 30+ km-eket... talán kétszer is. :) 
De a nyár elejéig csak heti 1-2 futás, azok is csak 10 km körül. 

Heti 50-60 kilométer kellene? Nem akartam elhinni. 
De megkérdeztem Bálintot is, mi a trükkje, hogy 30 után se lankadt. 
Mondta, hogy CoffeeRUN. :)  




Olvastam "galagyuri" írását a 3 órás maratonról, ez lett a fő ihletőm. http://edzesonline.hu/blogview.php?blog_id=3545  Télen, tavasszal még csak alapozás, heti 2 futás, 30-40 km. Szépen erősödtem, egy kicsit gyorsultam is. Aztán májustól 60-70-re föltornászva, amit csak a szoros időrendembe be tudok illeszteni. Közlekedés helyett. Autót bennhagyom, futás haza, reggel futás munkába. Ha szervizbe vittem az autót, onnan is futva. A hétvége a családé, így hétvégi hosszú futás kizárva. Marad a hajnali futás, indulás otthonról 6-kor, 30 km után érkezés munkába fél 9-re. Sokszor eléhezve érkeztem be. De az alap szépen erősödött. Valamennyit gyorsultam is, de a 3 órás tempótól még nagyon messze. Aztán augusztus környékén kezdett jobban menni. Már nem volt nehéz 20 km után is a 4:30-as tempó. 

Reménykedtem. Kalkulátorokat olvastam. 3 órás maratonhoz 38:40-es 10km-t kellene futni. Vagy 1:25-ös félmaratont. Tesztfutásokat csináltam. 10k 42:05. Félmaraton 1:35. Érzem, hogy ez nagyon messze van, el kell engednem. Még egy ilyen fölkészülést biztos nem csinálok végig, rengeteg idő és energia. De most még egyszer a csúcson szeretnék lenni. Akkor legyen ez életem legjobbja. 3:10 vagy jobb. 

Közben futások a gyerekekkel. Berci fiam 10 kilométert szeretne. Próbálunk neki váltócsapatot szervezni. Akár családilag is összehozhatnánk. De borzalmas pénz, és nehéz logisztika, hiszen én futok tovább, nem tudok gyerekeket fuvarozni. Nem baj, akkor futja a 10 km-t. Edzés velük is. Az utolsó hetekben már nem izgulok. Már tudom, hogy ez egy jó búcsúfutás lesz. Az eredmény meg legyen olyan, amit ki bírok csavarni magamból. Edzésterv betartva. Péntek reggel azért csak elmegyek a CoffeeRUNra, csökkentett módban, csak Fenyőgyöngyétől. Érzem, hogy erős vagyok, menni fog. Péntek este még vendégség, pedig már aludnék. Sebaj, már eldöntöttem, hogy nincs nagy tét, lesz ami lesz. Csak bírjam emelt fővel végig, Dr. Marco nyomán (https://feelrace.com/fr.pl?th=_Marco&cd=0) enyhén gyorsuló tempóban (negatív split). Az utolsó hosszabb futásoknál már erre készülök fejben. A 10k-t is úgy futom, hogy a második felét nyomom erősebben. Érzem, hogy a lábaimat a fájdalom ellenére is bírom gyorsabban szedni. Ez hasznos lesz majd az utolsó 10k-n. 

Szombaton lefekszem időben. Közben igyekszem enni rendesen, szénhidrátot, banánt, gyümölcsjoghurtot, amit csak bírok. Vasárnap átlagos pihentséggel kelek, lehetne jobb, de legalább nem vagyok kómás. Próbálok sokat reggelizni, menet közben úgyse nagyon szoktam bírni enni. Stratégia megvan, óvatos rajt, óvatos első 28, aztán lassan fokozni a tempót, hogy bírjam végig. Eldördül a rajt, 4:30-cal indulok, kocogásnak érzem. De tartom magam. Az 1-es zóna nagyon szépen indul, semmi tolongás, semmi totyogás, csak egy kicsi helyezkedés. Szépen vonul a nép, nézem a többieket, próbálom memorizálni a futótársakat. Bogár Jani fut mellettem. Aztán eltűnik, én tartom a 4:30-ast, nem szaladok el. Váltópont, leadom a stafétaszámot, megyek tovább. 25-ig teljesen eseménytelenül megyek. A frissítőnél mindig iso-t iszom. Néha banánt. De még tele a hasam. Aztán lassan kezdem érezni, hogy már nem olyan könnyű a lábam. Kezdek ritmust váltani. De még óvatosan, a 10k-s ritmus még korai. Bálint integet, ő már 28-on is túl van, én meg még csak 26-nál. Átmegyünk a Szabadság-hídon. Próbálok lassan ritmust váltani, de a lábam mintha nem akarná. 4:35, nem akaródzik gyorsabban menni. Aztán 32 körül valahogy beindul a negyedik fokozat. Már az erős 10k-s ritmusomat zakatolom, erőből tolom. 4:20-ak mennek. Így talán meglesz a rekord! Megelőzök egy csomó embert. Bogár Jani mellett is elmegyek. Jön a kedvencem, a kólás frissítő. Aztán tovább. Vincze Zsófit is látom, próbálok beszélgetni, de nagyon nincs jókedve. Őt is megelőzöm, még mindig bírom. Beérünk a ligetbe, 40-ig kitart az erős tempó. Ott egy kicsit kifogyni látszik, a hasam is üres már, 4:40-nel megyek. Próbálom fokozni, de már nem megy. Sebaj, sose voltam még ilyen gyors a második felében! Nincs végesprint, arra már nem maradt. Meglátom az órát, 3:11:25 körül futok át a célvonalon. A végén egy kicsi hiányzott a rekordhoz. De már nem számít. 

Ilyen jól megfutott maratonom még sose volt, 
ennyire emelt fővel még sose teljesítettem. 

Megtérült a befektetés, még egyszer a csúcson lehettem. Április óta 1400 km futás kellett ehhez. Berci fiam közben futott egy 52:29-et a 10k-n. Kis szomorúság, hogy elkelt volna a segítség neki, ő totyogott a tömegben az elején. Jövőre vele futok! 

Ezzel én most lenyugodtam, leállhatok a versenyzéssel. Ideje úgy futnom, hogy kevés befektetéssel is sokat kapjak belőle. Ideje az életem egyéb területeire koncentrálnom. 

Ehhez a futás jó erőt ad!






2016. március 30., szerda

Balaton Szupermaraton élmények

Szerző: CoffeeRUN Momma

A tavalyi évhez képest elég merész vállalkozás volt neki szaladni az idei tókörnek.
Az alapozási időszakban mindent csináltam, csak futni nem futottam.  Annyi, de annyi változás történt körülöttem, hogy csak a futásra szánt időmet tudtam megnyirbálni ahhoz, hogy minden másra jusson energiám. A stabilitást a rendszeres CoffeeRUN edzések és a pályabejárások jelentették számomra. Irtó ciki, de a cipőtesztelés okán kapott csodaszép ADIDAS cipőm is a polcon porosodott, mert ha eljutottam futni, akkor csak terepre mentem. Az első épkézláb hónapom a február volt, amikor már tudtam hosszúkat futni hétvégén, de éreztem, hogy ez édeskevés lesz.
Eléggé túlbiztosítós típus vagyok, így hezitáltam egy kicsit a nevezésnél. Kell ez nekem?
Egyből jött is a válasz! Kell! Egy hónap és itt van Sárvár, az lesz életem első 12 órása! Tökéletes edzés lesz ez a verseny. A verseny szó az esetemben leginkább arra utal, hogy önmagamat kell legyőznöm és a saját korlátaimon kell felülkerekednem. Így beneveztem. Az egyéni mellett a Coffee Chix csapat tagja is lettem, amit nagyon köszönök a lányoknak, Balogh Katinak és Murinkó Lívinek!

Tizenketten indultunk el azon a bizonyos csütörtök reggelen Siófok felé, és a hangulat már a kezdetektől parádés volt. A BSZM sajátossága, hogy 4 napra kiszakítja az embert a valóságból, és egy olyan világba repít el  minket, ahol nincs más teendőnk, csak hogy fussunk, jól érezzük magunkat, finomakat vacsizunk és a negyedik nap végére totálisan kicsináljuk magunkat :D. Olyan szavak repkednek a levegőben, hogy recovery, dugóka, magnézium- citrát, gél és még sorolhatnám, és a 3. és 4 nap környékén már beindul az electric boogie is . Igen-igen, és ezért fizetünk is!

Az első nap - Kiscsikó

Nagyon jó idő fogadott minket a rajtnál, így gyorsan át is vettem egy pólót, mert Pestről még hosszúban indultam el. Teljesen normálisnak mondható izgatottság bizsergett bennem, és szokás szerint alig vártam, hogy elinduljunk. Visszaszámolás és gooooo!
Átlépem a rajtkaput és meglódulok a tömeggel. Sokan vannak körülöttem, de valahogy mégis magam vagyok. Szöszmötölök, igazgatom a ruhámat, a rajtszámokat és ki-kitekintek a Balcsira. Az ég és a víz kékje összeér és elmosódik a határ. Festeni sem lehet szebbet. Egy kéz érint meg. Maminti. Mintha zavarban lenne, nem értem miért. Elnézést kér, hogy zavar, csak köszönni akart. Nincs miért elnézést kérnie. Lenézek a rajtszámára. PIROS! Ez a lány egyéniben tolja. Annyi mindent mondanék, de csak annyi jön ki a számon, hogy " Jó utazást, Mami! Erős vagy, menni fog!!!", és már el is engedjük egymást. Űrt hagy maga után.
Sok gondolat cikázik a fejemben egész úton, főleg az elején. Ez nem egy sima verseny rajtja. Itt  és most 4 napot nyitunk meg. Egy éve várom, hogy megint itt legyek. Nem azért nem szeretem a 4. napot, mert olyankor már a hajam is fáj, hanem azért, mert azzal a nappal vége van az utazásnak. 4 nap alatt végig járod az elméd és a lelked összes bugyrát. Ez egyszerre lehet felemelő és brutálisan fájdalmas. De ez pont így jó. Utazol kívül és belül.
Visszatérve a versenyre, úgy futottam, mint egy zablátlan kiscsikó. Élveztem a nap sugarait a bőrömön, a szél simogatását, és azt, hogy futok! Tudom milyen érzés motiválatlannak lenni, így ezerszer jobban becsülöm ezeket a pillanatokat. Azért futok, mert szeretem. Nem állítottam magam elé elvárásokat, semmi nyomás nem volt rajtam. Élveztem minden pillanatát. Ahogy kell :)





A második nap - FunkyRUN

Fonyódon fázós idő fogadott minket a rajtnál. Kabátban várakoztunk, és már akkor éreztem, hogy a szálláson befalt isteni bundás kenyerek lázadnak a hasamban. Bundás kenyér reggelire, futás előtt!!! Nooooormááális?????  Nem, tuti, hogy nem! Bemondják a nevemet és elindulok. Az első pár lépés után az izmaim némám sikoltottak fel. Még nem ébredtek fel teljesen így szépen óvatosan kellett haladnom, meg kellett várnom, hogy minden izomrostocska munkába álljon. Rövid időm belül már szépen muzsikáltak. Tavaly a második naptól féltem a legjobban, mivel elég hosszú, és a szigligeti emelkedő igencsak őszinte az 53. km magasságában. Idén már tudtam, hogy pont azért jó ez a szakasz, mert itt csodák várnak az emberre. Átengedtem magam megint a futásnak és amikor holtponthoz értem, akkor mindig érkezett valahonnan egy energialöket, ami átlendített rajta. Én hiszek a gondolat erejében, és hiszem, hogy segítséget kapunk, ha kérünk. Beugrottak a CoffeeRUN-os üzenetek és töltődtem. Csoda volt.
Amikor ráfordultam a kaptatóra, kiszakadt belőlem egy "CoffeeRUN" csatakiáltás, és olyan szépen rugóztam fel a célba, hogy büszkék lettetek volna rám.





A harmadik nap  -  Flow

Ez a legrövidebb szakasz, de annál szintesebb...tehát marhajóóóó!
Tavaly ez a szakasz nagyon nagy szenvedés volt. Enerváltan vonszoltam végig magam rajta és a végén már éreztem, hogy baj van a bal lábammal. Nem jó emlék!
Idén valami fantasztikus volt. 45 kili, holtpont nélkül!
A rajtban ott álltak a Melange-os lányok, akik drukkolni jöttek le. Könnyekig meghatódtam! Egy kis idő után megláttam Tónit és Edinát, Ők is szurkolni jöttek le. Nah, itt teljesen elolvadtam. 45 km tömény szeretetet és lelki töltődést kaptam ismerősöktől és ismeretlenektől. Az "I"-re a pontot az tette fel, amikor Füred határában megláttam három gyereket, akik egy "SZERETLEK ANYU" feliratú táblát tartottak a kezükben. A nagyobbacska kislány írhatta a szöveget a papírra. Látható volt a gondosan formált betűkön, hogy komoly munka van benne. Előttem volt a kép, ahogy készíti ezt a táblát. Az alsó ajkába harapva koncentrál és mindent bevet annak érdekében, hogy valami szépet alkosson az anyukájának. Ahogy ott álltak és hat pici kéz csimpaszkodott a feliratba és izgatottan kémlelték a messzeséget, várva, hogy az édesanyjuk felbukkanjon, nah ott elvesztem. Olyan szintű sírás tört ki belőlem, amit nem tudtam és nem is akartam leplezni. Elképesztően hiányoztak a gyerekeim! Jól kibőgtem magamat futás közben és ráfordultam a Füredre vezető útra.  Huss be a városba, és éppen landolni készültem a Tagore sétányra, amikor beugrott, hogy el van tolva a cél valahová máshova. Nem törődtem vele, csak mentem. Egyszer csak elvágtatott mellettem Szveta, és a nyomába eredtem. Azt gondoltam, hogyha ilyen hajrába kezdett, akkor biztos itt  a vége. No, az még odébb volt, 1,4 km volt még hátra, mi meg úgy nyargaltunk, mint akiket kergetnek. De ha már így belendültünk, akkor, úgy is maradtam, és nemsokára be is csekkoltam a célban. Tökéletes nap volt!





A negyedik nap - 5 óra émelygés

A második nap óta minden rajtnál émelyegtem, ami hála az égnek idővel mindig megszűnt. Sajnos a 4. napon már nem volt ekkora szerencsém. A hányinger a tetőfokára hágott és cirka 50 km-en keresztül velem volt. Gélt szinte semmit nem vittem be, és már a kóla sem segített. Tóniéktól kaptam Bombát, aminek a segítségével kis ideig meg-meg nyugodott a gyomrom, de nem volt az igazi. Ennek napnak a csúcspontja az volt, amikor megláttam magam előtt Mamintit és végre át tudtam ölelni. Minden nap olvastam a posztjait és annyi, de annyi gondolat kavargott benne, hogy leírni túl sok lett volna. Akkor, ott, egy hatalmas ölelés és egy puszi kíséretében szavak nélkül mondtam el az érzéseimet. Nagyon megható pillanat volt számomra. Nagyon büszke vagyok Rád, Ági! 
Lehet, hogy hülyén hangzik, de a rosszullét ellenére sikerült megélnem az egész futást. Gyönyörködtem a tájban és hálát adtam azért, hogy itt lehetek.
Befutottam, kis evés , eredményhirdetés és irány haza.



A verseny után még több napig nagyon fájt a gyomrom, viszont a lábimnak kutyabaja nem volt, aminek nagyon örültem.
Május végén megint ott fogok kolbászolni a Balaton partján, ugyanis Révész Tomi barátommal párban futjuk le az Ultrabalaton 220 km-es távját. Nagy kihívás, de a tudat, hogy Tomi lesz a párom olyan biztonságérzést ad, hogy nem izgulok.


Mindenkinek nagyon köszönöm a rám gondolásokat, a kedves szavakat, és a biztatást !

Végig ott voltatok velem és körbevittem a CoffeeRUN hírét.











2016. február 9., kedd

Új élet, új remények, új utak

CoffeeRUN Lívi írása:

2015. szeptember végén költöztem fel Galyatetőre, tehát már bő négy hónapja itteni lakosnak számítok. Tisztában voltam vele, hogy minden megváltozik, de minden nap meglepődök, hogy mennyire. A napfelkelték, a napnyugták, az ég sokszínűsége és a természet ereje nap mint nap elvarázsol, és abba az illúzióba ringat, hogy nyaralok. De amennyire az időjárás sokszínű és gyorsan változó, úgy az én hangulatom is.


Négy hónap távlatából tudok néhány következtetést levonni, és persze sok kérdést vetek fel és birkózok a válaszokkal állandóan.

Hogy, milyen az élet a Mátrában? Közelítsük meg a kérdést futós aspektusból, mert a válasz nem merül ki annyiban, hogy „jó”. Lássuk a félelmeimet:

Eltévedés
Galyatető 10 kilométeres körzetében már mondhatom, hogy minden turistautat ismerek, és kialakítottam az edzőköreimet is. Az első időszakban folyamatosan eltévedtem, annak ellenére hogy elágazásoktól elágazásokig haladtam. Ha kicsit elkalandoztam, már túl is futottam a jelzésen és egy erdészeti úton vagy egy vadcsapáson találtam magam. Az előre tervezés ellenére is jó párszor rám sötétedett, mert elszámoltam magam. Legutóbb három hete tévedtem el, nagyon kétségbe is estem, nem akartam elhinni, hogy megint ez történt velem. Panelgyerek voltam plusz nagyon tervkövető, nem tudom ezeket kalandoknak felfogni.

Térerő
Ez számomra hihetetlen, hogy itt vagyok Magyarország második legmagasabb pontján, és hajkurászni kell a G-ket. A magasság és a térerő nincs összhangban egymással, és örülök, ha edgen van a telefonom, de telefonálni már az ablakhoz simulva kell. Amióta itt futok, mindig viszek magammal telefont, egyrészt, hogy mérjem a futásomat (amióta a Polar gps jeladóját elhagytam, nem viszek órát), másrészt, hogy ha baj van, akkor tudjak telefonálni. De ez is számtalanszor meghiúsult a fenti okok miatt.

Vadállatok
Elolvastam egy rakat posztot, hogy „mit csináljunk, ha kóbor kutya…” . Ennek ellenére az van, hogy ha vadállatot látok, akkor megállok, földbe cövekel a lábam és legszívesebben felszívódnék. Szerencsére kóbor kutyával még nem találkoztam, a többi állat meg legalább annyira fél tőlem mint én tőlük. Legalábbis hiszem.

Egyedül
Nem csak arról van szó, hogy 20-ból 19-szer egyedül futok, hanem arról is, hogy se más futóval, se turistákkal nem találkozok. A népszerűbb turistautakon (pl. Országos Kék jelzés) néha-néha találkozok másokkal, de azért nem egy sziget.

Magányosság
Alapvetően szeretek egyedül futni, de nagyon tudok szenvedni attól, hogy mindig egyedül futok. Sok erő kell ahhoz, hogy rávegyem magam a futáshoz – olyan napokon, amikor nincs kedvem hozzá – illetve ahhoz is, hogy tempót diktáljak magamnak. Ez azért is nehéz, mert jelenleg sajnos nem tudok órát használni (fentebb részletezett okok miatt). Úgy hogy abszolút elmondható az, hogy érzésre futok. Ez nagyon jól hangzana, ha lenne tíz éves futómúltam és tapasztalatom, de mivel nincs, ezért nem annyira hatékony.

Motiváció
Elindulni és lelkiismeretesen végigcsinálni. Az utóbbi időben volt jó néhány nap, amikor annyira motiválatlan voltam, hogy mélyre eldugtam a futócipőm, mert a látványa is elszomorított. A futás nem segített, hanem tovább súlyosbította a rosszkedvemet. Ilyen még nem fordult elő velem, ezért el is kezdtem aggódni. Úgy gondolom, hogy amint felkutatom a bajok forrását, és ezt megfogalmazom, tudok már foglalkozni a megoldási lépésekkel és szépen a terepfutáshoz is visszatérhetek. A futás eddig mindig segítségemre volt, most megtapasztaltam, hogy van amikor más dolgok nyújtanak segítséget.

Terepiszony
Január eleji közösségi futásunkon egy freudi elszólása volt Évinek, a tériszony helyett mondta, hogy terepiszony. Akkor ezen jót nevettünk, de a fogalom a fejemben maradt. Évinek nincs  terepiszonya, nekem annál inkább. Szívesebben megyek inkább aszfaltra futni, itt minden út tartalmaz lefelé-felfelé szakaszokat.

Tél
A telet szeretem, az első havat pedig nagy izgalommal vártam. November vége óta számtalan havas képet készítettem, és élveztem, hogy hetekig megmarad a hó, azonban most február közepe táján már minden porcikámmal vágyom a tavaszra.


Időjárás
Gyakorlatilag kiszámíthatatlan. Van úgy, hogy egy nap alatt három évszak is keresztül fut a hegyen. Általában tíz fokkal van itt hidegebb mint lent a városban, azonban többet süt a nap. Mindenre volt már példa: Galyatető tejfehér ködben, két száz méterrel lejjebb 5-10 fokkal melegebb és napsütés, vagy Galyatetőn szikrázó napsütés és öt fok, miközben Mátraszentistvánon valami szmötyi esik és fagyottak az utak.

CoffeeRUN
Hiányoznak a péntek reggeli közös futások. Hiányoznak a futóbarátaim, akikkel annyi élményem van, hiányolom magamat a csoportfotókról és hiányzik az az érzés, hogy tettem valamit mások mozgásáért, egészségéért. Galyatető két órányira van a Fenyőgyöngyétől, mégis nagy ez a távolság ahhoz, hogy hétről hétre áthidaljam.


Az „új élet” elindulásával sok mindent elveszítettem a régi életemből és hangulat kérdése hogy a mérleg nyelve merre mutat. A felsorolt félelmeket lehet más oldalról is megközelíteni és pozitívan szemlélni.

Eltévedés
100 százalék figyelemmel futottam. Futás előtt lefotóztam a térképrészletet és telepítettem a telefonomra a Locus Map programot.

Térerő
Óvatos vagyok, és odafigyelek hová lépek, hogy ne legyenek nagy eséseim.

Vadállatok
Mekkora élmény, hogy őzek futnak el melletted húsz méterrel, vagy látod a vaddisznók hátsóját!

Egyedül és magányosság
Futás közben gondolatban beszélgetek a futósbarátaimmal…hogy mit mondanának, melyik szakaszon jönnének a viccek és hol kezdenénk el fogócskázni. Najó, biztos nem normális dolog, de ez kicsit segít az egyedülléten. A futásaimat megosztom Stravan, a közben készített képeket az Instagramon. De az élménnyel egyedül maradok…

Motiváció
Amint az életem más területén rendbe kerülnek a dolgok, biztos a terepfutás is azt fogja nyújtani, amit korábban. Ez egy figyelmeztetés, hogy merjek változtatni és tegyek azért, amilyen életre vágyok.

Terepiszony
Elfogadom, hogy most az aszfaltos futás nyújt örömöt. És továbbra is értékelem, hogy kilépve a házból már a turistaúton vagyok, 200 méter megtétele után pedig az erdőben. 

Tél, időjárás
Szauna, wellness, meleg szoba – segítenek elviselni a telet. Tudom, nyáron a negyven fokos kánikulában vissza fogom ezt sírni. Elraktározom addig.


CoffeeRUN
Hogy is van? Ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez. Sok tervünk van Évivel 2016-ra, biztos vagyok benne, hogy találok olyan feladatot magamnak, amivel hozzá tudok járulni a CoffeeRUN népszerűsítéséhez, sikeréhez, ha fizikailag nem is tudok péntekenként a Kolosy térnél lenni.