Szerző: Káldi Petja
Június
3-án megnyílt a Szénás-kör, aminek nyitó bulijára jó pár CoffeeRUN-os
futópajtás elment, emelve az esemény fényét. Sajnos nem tudtam részt venni, de
folyamatosan bent volt a fejemben, hogy végig kell futnom rajta. Nézegettem a
honlapot, a teljesítők egyre növekvő számát. Az útvonal leírását, a térképet
többször is tanulmányoztam, hogy aztán ez mit se érjen…
Gondoltam egy merészet, egyedül vágok bele a
kalandba, hisz a CoffeeRUN csapat nagy része a Mátrában futkározik, azon a vasárnapon, és a
hosszú távú felkészülésembe is beleillett. Utólag belátom nem kis vállalás volt
ez a részemről.
1. Nem ismertem a környéket.
2. Egyedül voltam.
3. Az órámra
nem lehet útvonalat tölteni.
Sebaj, ki kell lépni a komfortzónából, hogy
fejlődhessek! Olvasom a térképet, jól tájékozódom, mi bajom lehet? A cél a
szintidőn belüli teljesítés volt, és megismerni a környéket.
Vasárnap
reggel 6 óra 45 perc
Solymár ébredezett, a kocsma terasza már tele volt. J Becsippantottam a QR-kódot és
elindultam.
 |
Az első rész Solymáron kellemesen telt, és elértem az egyetlen ismerős részt a körből. A solymári vártól a Paprikás-patak mellett a Shell kútig tartó szakaszt már futottam is, és a családdal is többször voltunk erre kirándulni. Itt még belefért az is, hogy készítsek képet a Rózsika-forrásról és a vízesésről.
Az első ellenőrző pontig simán eljutottam. Aranyos kis hely ez
Remeteszőlősön, ahol a Zenélő-kútból meghallgattam egy áriát és egy
trombitaszólót, miközben frissítettem. A könyvmegálló, és a mezítlábas ösvény
miatt érdemes lesz ide visszajönni. J
Itt
ért utol egy futótárs, akivel a rajtnál már találkoztam, de ő később indult el.
Annyira párás volt az idő, hogy a sapkámról már csöpögött az izzadság, amit egy
autós is megtapasztalta, aki útbaigazítást kért tőlem. J
Következett
a piros szakasz, ami emlékezetessé tette az utat. A gond ott kezdődött, hogy az
egyik kereszteződésnél nekem a bal lett a jobb. Eddig a telefonomra letöltött
térképről tájékozódtam, és ennél a kereszteződésnél rosszat néztem a térképen,
rossz felé fordultam. Miután megtettem másfél kilométert kezdett gyanússá válni,
hogy lefelé futok. Emlékeztem, hogy lejtő csak a végén lesz a befutónál, de
attól még fényévekre vagyok. Az is fura volt, hogy valami táborból dübörgött a
zene, és ez idegennek tűnt. Amikor kiértem egy műútra eszméltem rá igazán, hogy
eltévedtem… Főleg az sokkolt, amikor körbenéztem és láttam a Csergezán
Pál-kilátót és tudtam, hogy nekem oda is fel kell jutnom. Ebben a pillanatban
elgondolkodtam, hogy vissza kéne adnom a földrajz diplomámat! J Mivel nem kerültem még ilyen
szituációba, elsőre a kétségbeesés lett úrrá rajtam, és átfutott az agyamon,
hogy ez nem fog sikerül, és feladom. Elindultam visszafelé és útközben
átgondoltam, mit tegyek. Mivel még volt 3,5 órám és közel 20 kilométerem,
megvolt az esélye, hogy beérek szintidőm belül. És ha nem, gondoltam, mi
történik? Semmi, futottam egyet, megismertem a pályát, és gyalogos
teljesítőként felkerülök a Szénás kör dicsőségtáblájára. J
Miután visszaértem ahhoz a kereszteződéshez, ahol
hibáztam, megnéztem, hogy plusz 3,5 kilométert tettem hozzá. Itt elővettem a
kinyomtatott útvonal leírást, és térképet, és innentől ezzel futottam. Levontam
ebből is megfelelő következtetést: maradjak a megszokott tájékozódási formánál!
Nekem ez a térkép. Ebben vagyok a legbiztosabb, még ha futás közben
kényelmetlen is. J
A második ponthoz vezető úton utolértem két
futótársat, akik szintén utánam indultak, de a kóválygásom alatt elém kerültek.
A csekkolás után indultam fel a kilátóba, amit már lentről megnéztem. Eredeti
tervem az volt, hogy ahol lehet, és érdemes elidőzöm egy kicsit, körbenézni,
gyönyörködni a tájban. Az egyik pont lett volna a Nagy-Kopaszon található
kilátó. Egy fotó és egy kis frissítő és már mentem is tovább. Ennyit az
elképzelt pihenőről!
Következett egy lejtős rész, ahol annyira
belelazultam, hogy egy kanyart sikerült ismét elvétenem. Kiszúrta a szemem a
zöld háromszög… Szerencsére időben eszméltem és csak 400 méterrel növeltem a
megtett távot. J Szerencsésen megérkeztem
Nagykovácsiba, ahol a kék kutat úgy vártam, mint egy messiást. A reggeli párás
időből, verőfényes napsütés lett, amiben a kút hideg vize életmentő volt.
A frissítő után irány a Nagy-Szénás. A megtett
kilométerek alapján, már fent kellett volna lennem. A fáradtság kezdett
eluralkodni rajtam, ami a tempón is érezhető volt. Ezen a szakaszon inkább
éreztem magam túrázónak, mint futónak. J A
mélypontot akkor értem el, amikor a csúcs előtt megláttam a meredek célegyenest…
Itt elég sok cifra gondolat átfutott az agyamon, de valahogy felvonszoltam
magam. És milyen jól tettem! Ami fent várt, nehéz szavakkal leírni!
Körbe csak
a hegyek, ciripelnek a tücskök, zümmögnek a bogarak, és csend. Itt az élet
egyenlített egy kicsit. Aztán egyből visszahúzott a földre… Remélem, az újnak
tűnő cölöpök azért vannak ott, hogy azokra a jelzéseket fessék! Én úgy
elkeveredtem már megint! Kóvályogtam ott, mint az a bizonyos a levegőben. Azt
se tudtam hol vagyok! Nem találtam a kék, a piros, a hupilila, és más színű
jelzést. Aztán valahogy belebotlottam egy kőbe, amiről rám nevetett egy kék
csík, és rákerültem a megfelelő útra. Meglett a 3. ellenőrző pont, és még volt
szűk egy órám beérni.
Az utolsó néhány kilométer lefelé, már felüdülés
volt, ennek legékesebb bizonyítéka, hogy itt futottam a leggyorsabb
kilométerem… Solymárra visszaérve a művelődési háznál már várt Perl Gergő a
szervezők részéről. A fogadtatás nagyon jól esett, és a szintidő is meglett.
Kaptam érmet, és egy aranyos, kézzel készült hűtő mágnest.
Kitaláltam, végigmentem, megcsináltam. Hullámhegyek
és hullámvölgyek váltották egymást, de megérte. Mindenkinek ajánlom, hogy
egyszer fussa végig, megéri. Én már tervezem a 2.0-t!
