2018. június 24., vasárnap

Szénás kör 1.0 – az eltévedések futása


Szerző: Káldi Petja
  
Június 3-án megnyílt a Szénás-kör, aminek nyitó bulijára jó pár CoffeeRUN-os futópajtás elment, emelve az esemény fényét. Sajnos nem tudtam részt venni, de folyamatosan bent volt a fejemben, hogy végig kell futnom rajta. Nézegettem a honlapot, a teljesítők egyre növekvő számát. Az útvonal leírását, a térképet többször is tanulmányoztam, hogy aztán ez mit se érjen…

Gondoltam egy merészet, egyedül vágok bele a kalandba, hisz a CoffeeRUN csapat nagy része a Mátrában futkározik, azon a vasárnapon, és a hosszú távú felkészülésembe is beleillett. Utólag belátom nem kis vállalás volt ez a részemről. 

1. Nem ismertem a környéket. 
2. Egyedül voltam. 
3. Az órámra nem lehet útvonalat tölteni. 

Sebaj, ki kell lépni a komfortzónából, hogy fejlődhessek! Olvasom a térképet, jól tájékozódom, mi bajom lehet? A cél a szintidőn belüli teljesítés volt, és megismerni a környéket.

Vasárnap reggel 6 óra 45 perc

Solymár ébredezett, a kocsma terasza már tele volt. J Becsippantottam a QR-kódot és elindultam. 



Az első rész Solymáron kellemesen telt, és elértem az egyetlen ismerős részt a körből. A solymári vártól a Paprikás-patak mellett a Shell kútig tartó szakaszt már futottam is, és a családdal is többször voltunk erre kirándulni. Itt még belefért az is, hogy készítsek képet a Rózsika-forrásról és a vízesésről. 

 

Az első ellenőrző pontig simán eljutottam. Aranyos kis hely ez Remeteszőlősön, ahol a Zenélő-kútból meghallgattam egy áriát és egy trombitaszólót, miközben frissítettem. A könyvmegálló, és a mezítlábas ösvény miatt érdemes lesz ide visszajönni. J 






Itt ért utol egy futótárs, akivel a rajtnál már találkoztam, de ő később indult el. Annyira párás volt az idő, hogy a sapkámról már csöpögött az izzadság, amit egy autós is megtapasztalta, aki útbaigazítást kért tőlem. J

Következett a piros szakasz, ami emlékezetessé tette az utat. A gond ott kezdődött, hogy az egyik kereszteződésnél nekem a bal lett a jobb. Eddig a telefonomra letöltött térképről tájékozódtam, és ennél a kereszteződésnél rosszat néztem a térképen, rossz felé fordultam. Miután megtettem másfél kilométert kezdett gyanússá válni, hogy lefelé futok. Emlékeztem, hogy lejtő csak a végén lesz a befutónál, de attól még fényévekre vagyok. Az is fura volt, hogy valami táborból dübörgött a zene, és ez idegennek tűnt. Amikor kiértem egy műútra eszméltem rá igazán, hogy eltévedtem… Főleg az sokkolt, amikor körbenéztem és láttam a Csergezán Pál-kilátót és tudtam, hogy nekem oda is fel kell jutnom. Ebben a pillanatban elgondolkodtam, hogy vissza kéne adnom a földrajz diplomámat! J Mivel nem kerültem még ilyen szituációba, elsőre a kétségbeesés lett úrrá rajtam, és átfutott az agyamon, hogy ez nem fog sikerül, és feladom. Elindultam visszafelé és útközben átgondoltam, mit tegyek. Mivel még volt 3,5 órám és közel 20 kilométerem, megvolt az esélye, hogy beérek szintidőm belül. És ha nem, gondoltam, mi történik? Semmi, futottam egyet, megismertem a pályát, és gyalogos teljesítőként felkerülök a Szénás kör dicsőségtáblájára. J



Miután visszaértem ahhoz a kereszteződéshez, ahol hibáztam, megnéztem, hogy plusz 3,5 kilométert tettem hozzá. Itt elővettem a kinyomtatott útvonal leírást, és térképet, és innentől ezzel futottam. Levontam ebből is megfelelő következtetést: maradjak a megszokott tájékozódási formánál! Nekem ez a térkép. Ebben vagyok a legbiztosabb, még ha futás közben kényelmetlen is. J

A második ponthoz vezető úton utolértem két futótársat, akik szintén utánam indultak, de a kóválygásom alatt elém kerültek. A csekkolás után indultam fel a kilátóba, amit már lentről megnéztem. Eredeti tervem az volt, hogy ahol lehet, és érdemes elidőzöm egy kicsit, körbenézni, gyönyörködni a tájban. Az egyik pont lett volna a Nagy-Kopaszon található kilátó. Egy fotó és egy kis frissítő és már mentem is tovább. Ennyit az elképzelt pihenőről!


                
Következett egy lejtős rész, ahol annyira belelazultam, hogy egy kanyart sikerült ismét elvétenem. Kiszúrta a szemem a zöld háromszög… Szerencsére időben eszméltem és csak 400 méterrel növeltem a megtett távot. J Szerencsésen megérkeztem Nagykovácsiba, ahol a kék kutat úgy vártam, mint egy messiást. A reggeli párás időből, verőfényes napsütés lett, amiben a kút hideg vize életmentő volt.


A frissítő után irány a Nagy-Szénás. A megtett kilométerek alapján, már fent kellett volna lennem. A fáradtság kezdett eluralkodni rajtam, ami a tempón is érezhető volt. Ezen a szakaszon inkább éreztem magam túrázónak, mint futónak. J A mélypontot akkor értem el, amikor a csúcs előtt megláttam a meredek célegyenest… Itt elég sok cifra gondolat átfutott az agyamon, de valahogy felvonszoltam magam. És milyen jól tettem! Ami fent várt, nehéz szavakkal leírni! 




Körbe csak a hegyek, ciripelnek a tücskök, zümmögnek a bogarak, és csend. Itt az élet egyenlített egy kicsit. Aztán egyből visszahúzott a földre… Remélem, az újnak tűnő cölöpök azért vannak ott, hogy azokra a jelzéseket fessék! Én úgy elkeveredtem már megint! Kóvályogtam ott, mint az a bizonyos a levegőben. Azt se tudtam hol vagyok! Nem találtam a kék, a piros, a hupilila, és más színű jelzést. Aztán valahogy belebotlottam egy kőbe, amiről rám nevetett egy kék csík, és rákerültem a megfelelő útra. Meglett a 3. ellenőrző pont, és még volt szűk egy órám beérni.

Az utolsó néhány kilométer lefelé, már felüdülés volt, ennek legékesebb bizonyítéka, hogy itt futottam a leggyorsabb kilométerem… Solymárra visszaérve a művelődési háznál már várt Perl Gergő a szervezők részéről. A fogadtatás nagyon jól esett, és a szintidő is meglett. Kaptam érmet, és egy aranyos, kézzel készült hűtő mágnest.
               
Kitaláltam, végigmentem, megcsináltam. Hullámhegyek és hullámvölgyek váltották egymást, de megérte. Mindenkinek ajánlom, hogy egyszer fussa végig, megéri. Én már tervezem a 2.0-t!
               

2018. június 18., hétfő

CoffeeRUN BLUE 2018. PÁLYABEJÁRÁS


Szerző: Szabó Csilla


2018.06.09. Országos kéktúra 1. szakasz Írott-kő – Sárvár


Budapestről a Kolosy térről este nyolc órakor indultunk el autóval Írott-kőre, a 2018. évi CoffeeRUN Blue első felének pályabejárására, amely az Országos Kéktúra 1. szakaszát foglalja magában.


Az Országos Kéktúra 1164,1 km hosszú turista útvonal, amely a Vas megyei Írott-kő csúcsán, a kilátó alatti tisztáson kezdődik és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hollóházáig tart, Európa első hosszútávú turistaútja.

Éjjel tizenegy óra körül értünk Kőszegre, ahol a sarki kocsmában üdítővel és kávéval melegítettünk be. (rántott húsos zsömle és gumipasi is a terítékre került, de inkább kihagytuk 😂). A kocsmáros ellátott bennünket jó tanácsokkal az útvonalat illetően.

Negyed egy után indultunk el a nagy és sötét erdőben a Hörmann-forrástól Írott-kőre. (A forrás nevét Hörmann Mihály kőszegi várnagyról kapta, akit II. Ferdinánd katonái itt végeztek ki 1621-ben. A forrás nem ivóvíz!!!)



Írott-kő kilátóhoz kb. 40 perc alatt futottunk fel. A párás erdő nyüzsgött az éjjeli rovaroktól, bogaraktól, az kapott a legtöbbet belőlük az arcába, fülébe, aki leghátul futott. Emiatt egy lightos verseny alakult ki közöttünk.


Írott-kő a Kőszegi-hegység és egyben Dunántúl legmagasabb csúcsa, Ausztriában is népszerű turistacélpont. A kilátó előtti táblán található az írott-kői bélyegző. A kilátóból nagyszerű panoráma nyílik Magyarországra és Ausztriára. Csigalépcsőn sétáltunk fel a kilátóba és megcsodáltuk aéjjeli kilátást. Varázslatos csillagos volt az ég és izzó lángként világítottak a települések fényei. Miután nyomtunk egy üzenetet a Galaxisból visszaereszkedtünk a Hörmann-forráshoz és elindultunk Újház-tető felé.



Meredek csúszós úton érkeztünk meg éjjel kettő óra körül az erdő mélyén található Hétvezér-forráshoz, amely a mai osztrák határ mellett, a régi határsávban található. A forrás a honfoglaló hét vezér nevét viseli, vize kitűnő ivóvíz, 10 °C-os hőmérsékletével. Helyi hiedelem, hogy aki mind a hét forrás vizéből iszik, annak teljesül egy kívánsága. A forrás közvetlen szomszédságában asztalokat, padokat állítottak, tűzrakó helyeket alakítottak ki.



Miután pecsételtünk, folytattuk utunkat a Pintér-tetőre, onnan kb. 1 kilométert futottunk és megérkeztünk a Kálvária-hegyre. Éjjel fél három körül járt az idő és megcsodáltuk a város felett tornyosuló Kálvária templomot, amelyet 1729 és 1734 között építettek. A helyi legenda szerint a hívek a kezükben hordtak fel mintegy 70.000 darab téglát a megépítéséhez.



18 km-rel a lábunkban érkeztünk meg Kőszegre a városközpontba, ahol Mari frissítővel várt bennünket. Evés-ivás után megkerestük a Tourinform bejáratánál található kőszegi bélyegzőt közben megcsodáltuk az Óváros főterét. Kőszeg Magyarország egyik legszebb kisvárosa, szinte érintetlenül fennmaradt, középkori hangulatú belvárosával, legendás várával, színvonalas szállásaival és vendéglátóhelyeivel.

Miután elhagytuk a várost, a Kőszegi-erdőben, majd balra térve földúton futottunk. Fél ötkor megérkeztünk egy kis halastóhoz, ahol a béke szigetére találtunk és kellemes békakuruttyolás közepette köszöntöttük a reggelt.



Öt óra körül a Gradics forrásnál járunk, nekem a környezet Shrek mocsarának tűnt.




Mari mosolyogva várt bennünket Tömördön, ahová negyed hat körül érkeztünk meg. Egy kis vörös cica sertepertélt az utcán és nézett nagyokat, ilyen futó jelenségeket, mint amilyenek mi vagyunk, talán még sosem látott. A templom melletti fedett pihenőhelyen megtaláltuk a bélyegzőt. Kb. 33 km-nél jártunk.




A régi országúton folytatjuk pályabejárásunkat a Fenyves-patak völgyén keresztül. Mezőkön vágtuk át magukat az Ablánc-patak előtti földekig. Innen ereszkedve futottunk az Ablánci malomhoz. Mari már várt bennünket, frissítettünk, majd jól befújtuk magunkat kullancs riasztóval, mert a nagy vizes fű a mezőkön lemosta rólunk, amit korábban magunkra fújtunk. Az Ablánci malomcsárda kerítésén találtuk meg a kéktúra bélyegzőjét. Hamarosan a maratoni távnál jártunk
Az országúton futottunk tovább majd felkocogtunk egy kisebb domboldalra, aztán keréknyomokban futottunk egy aluljáróig, ahol kereszteztük a vasutat. Murvás út következett, majd erdei utak és hamarosan elértük Szeleste mezőit. A harmatos vizes fű nyújtotta élmény végigkísérte utunkat az előző napi esőzések következtében. A kék jelzést követve hamarosan megérkezünk Szelestére. Betérünk a Berzsenyi Dániel utcában lévő kocsmába, ahol hideg üdítőt ittunk és bélyegezni is tudtunk. Mari a másik bélyegzőhelyen a Máté Vendéglőnél várt minket. Miután feltankoltunk a Festetics-kastély parkja előtt futottunk el, itt jóval túl voltunk már 50 km-en.

Egy bokorsor jobb oldalán egy kisebb szántóföldön futva az erdőn keresztül elérkeztünk a 88-as főúthoz, balra fordulva a szélén futottunk egy keveset, majd újabb murvás út következett egészen Bögötig. A község határán egy méltóságteljes cica köszöntött bennünket. A Polgármesteri Hivatal épületénél várt minket Mari minden földi jóval.



A bélyegzőt a Hivatal épületének villanyóra szekrényében találtuk.
63 kilométert tudhattunk már magunk mögött. 



Csénye felé vettük az irányt, nagyon szép kertes házak mellett futottunk el. A nap már nagyon tűzött, kezdett nagyon meleg lenni. A műúton futva értük el az út jobb szélén található Újmajori kápolnát, aminek a kerítés faoszlopán található a Csényeújmajor bélyegző. Itt összetalálkoztunk egy túrázó sráccal. Túl voltunk a 70. kilométeren már csak négy-öt kilométer volt hátra. Csényeújmajor épületeit elhagyva balra kanyarodtunk és a Gyöngyös patak gátoldalán combig érő gazban gázoltunk Sárvár felé. Hamarosan megérkeztünk a Nádasdy-várhoz Sárvárra.





…a történet hamarosan folytatódik 








2018. április 18., szerda

BSZM – Bízz, SZeress Mindvégig

Szerző: Bleier-Cseke Lilla


"Vigyél tovább, mint a lábam tudna menni,
Taníts teljes hittel járni, jelenlétedben élni.”
(Hillsong)


Sokáig kerestem a szavakat, hogy írhassak a futásról, a versenyről: a 4 nap csodáról… 

196 km-nyi álomról, reményről, kétségekről. Megannyi örömről, fájdalomról, könnyekről, nevetésekről, barátságokról, megtalált válaszokról és megszülető kérdésekről. 
Vártam, hogy utolérjen a lelkem, hogy megérkezzem, és végre érezzem, valami olyan történt, ami eddig még sosem, és tudom, ilyen élményben már sosem lesz részem többet.

4 nap – 4 út, 4 elindulás és 4 megérkezés. 
16 óra 16 perc… Ennyi időm volt, és elég volt. 




Arra biztosan, hogy legyenek felismeréseim, és átértékelhessem az életem sok szeletét, akár futással, családdal, csapattal, barátságokkal, alázattal, kitartással, talán önmagával az élettel és annyi minden mással kapcsolatban.

Ennyi időt kaptam, ajándékba, mert az volt minden perce, minden egyes km-e!  Még sokáig fogok arra gondolni, milyen úgy futni, amikor vannak olyan ritka, különleges pillanatok, amikor tényleg egységben vagyok önmagammal, Istennel, a természettel. Hiszen ezért szeretem a legjobban a futást, ezekért a pillanatokért, ezért az érzésért. 

Ahogy felnézek, látom a kék eget, az előttem kanyargó utat, oldalt a Balatont.... 
Fölöttem és a távolban a nagy kékség, a hullámokat fodrozza a szél és aranyló napsugarakkal táncol, ahogy fejemben a gondolatok, s egyszer csak elcsitulnak, a lelkemben csönd lesz és béke. Nem érzem már a lábam, nem érzem az éhséget, nem hallok mást, csak madarak éneke szűrődik át halkan valahonnan távolról, de ez valami más, talán nem is földi dallam.   

Kívánom, hogy mások is tapasztalhassák meg ezt az élményt, amikor semmi más nincs, csak a táv, te és a futás. És akkor rájössz, milyen aprócska is vagy, és abban a pillanatban egyszer csak könnyű lesz minden, mert elengeded, amihez ragaszkodtál, nem cipeled, leteszed és mész tovább, mindent hátrahagyva, előre tekintve… 
És tudod, a helyeden vagy, akárhol is tartasz. Lehet, hogy vannak fájdalmas, testet-lelket próbáló pillanatok, de ezekért az apró csodákért megéri…

Minden nap új élmény, egy újabb rácsodálkozás és megtapasztalás: 
ahogy a pályán megszületik valami új, és egyre csak kérdezem, ez valóban én vagyok?




Hosszú hónapokon keresztül tervezgettem, készültem, csapattal, egyedül. Néha elvesztettem, majd megtaláltam a motivációt, néha nem értettem, miért is csinálom, mire való ez az egész. 
A készülés megedzett, hogy mennyire, nem tudom, testileg-lelkileg is erősödtem talán, de úgy éreztem, ez nem elég. Kell valami más, valami nemesebb, valami, ami túlmutat rajtam. Ezért kerestem célokat, minden napra egyet: miért, kiért is futok majd… 

De a nagy szervező, aki onnan fentről igazgatja a (futó)lépteinket, valami mást gondolt ki és kaptam tőle egy olyan vállalást, ami végül mindent felülírt. Ezért újrarendeztem, újra terveztem, és már nem volt más gondolatom: bármi történik, csak egy célom legyen: nem feladni! 

Mindegy, kiért, miért teszem meg minden nap az első km-t, menjek végig, küzdjek, ha kell, és úgy érjek célt, hogy elmondhassam, „nem adtam fel”. Máshogy nem is tudtam volna végigcsinálni. És egyedül, mások nélkül sem.

Ezúton köszönöm edzőnek, Márton Attilának, aki hosszú hónapok alatt felkészített és mellettem volt. Aki töretlenül bízik bennem, amikor magam sem hiszem, hogy képes vagyok akár még egy métert is megtenni. 




Köszönöm csapattársaimnak a szervezést és az odafigyelést, a frissítést és biztatást. Köszönöm, hogy ott voltatok, segítettetek, és nem csak versenyeken, edzéseken, hanem azon kívül is számíthatok rátok 💖.  




Köszönöm családomnak és barátaimnak, hogy elfogadják, sokszor nem vagyok jelen és messze vagyok, tudom, távol tőletek, de akkor is szeretlek Titeket 💚😊 

Hálás vagyok futótársaimnak, akik mindig lelkesítenek, drukkolnak, Marton-Mlecsenkov Évának a szívhez szóló, megható üzeneteket és a CoffeRunnereknek, RunTotthusis csapatnak, ismerősöknek és ismeretleneknek a szurkolást, bátorítást. 
És még sorolhatnám, kinek és miért vagyok hálás, de remélem, tudjátok, ebben a 4 napban nagyon sokan benne vagytok, ez a 196 km a tiétek is. Ezúton gratulálok mindenkinek, aki részt vett ezen a csodás versenyen, remélem, másoknak is legalább akkora élmény volt, mint nekem.

4 nap – 4 nap csoda. 
Megéltem, átéltem, ebből fogok táplálkozni még nagyon sokáig, ez örök élmény.

Nekem a BSZM – Bízz, szeress mindvégig.





Az idézetet ebben a dalban található:


„Meghívtál, hogy vízre lépjek, hol nélküled elsüllyedek.
Ebben megtalállak téged, a mélységben megtart hitem!
Nagy neved hívom én és felnézek a vizek fölé:
Ott látlak én.
A lelkem benned megpihen. Enyém vagy és én tied.
A mélységnél nagyobb kegyelmed, mely elvezet és tart engem.
Ha elbuknék és nagyon félnék, Te nem hagysz el és nem inogsz meg.
Lélek add, hogy benned teljesen megbízzak,
A vízn bátran veled járjak, hogy bárhová hívsz, menjek.
Vigyél tovább, mint a lábam tudna menni,
Taníts teljes hittel járni, jelenlétedben élni.”


2018. április 5., csütörtök

25 kör, avagy maraton másképpen

Szerző: Tarján Dénes, Sopánka

Omszki-tó. (Vagy Omszk-tó? Egyáltalán mi az az Omszk? https://hellomagyarok.hu/program/az-omszki-to-nevenek-nyomaban )

Március 25, reggel 9 előtt néhány perccel. A most kezdődött nyári időszámítás szerint.
+2 Celsius fok.
Alig 1-2 ember itt-ott. A futópályán talán kettő.
Kigi már ott van, örömmel üdvözöljük!
Kipakolunk a kocsiból.
Egy sörpad, frissítők, gyümölcs, csoki...




A rendészek kérdőre vonnak, elmagyarázzuk, megígértetik velünk, hogy nem hagyunk itt szemetet, oké.
Geri érkezik, megbeszéljük a ruházatot.
A gyerekek a váltóbotot szorongatják, mely egy igazi békebeli gumibot.
Gabi szeme ott van mindenen, nagy szeretettel készült erre a napra, nemcsak miattam, hanem a sok barát, rokon miatt is, akik eljöttek, hogy velünk töltsenek 1-2 órát.




Én nem izgulok.
Októberben bosszút fogadtam, visszavágást akartam. Már nem akarok.


Vagy megdöntöm a 3:10-et, vagy nem. Már nem számít.
Búcsúzni jöttem.
Ezt a 3 órás rekordkergetést nem csinálom tovább. Ennyit már tényleg nem ér.
A maraton durva dolog, nem lehet biztosra menni.
Túl sok mindennek kell összejönnie, hogy kijöjjön a maximum: időjárás, rápihenés, optimalizált edzésmunka ...  
Az én életem rövid ehhez.
Átsétálunk a rajtba.
Bálint is pont megérkezik.
Micike szorongatja Ferkó kedvenc pisztolyát, patron is van benne az ünnepi alkalomra.

DURR!

Indul a csúcskísérlet! 4:27, 4:30, mikor épp hogy.
Hárman megyünk, tartjuk.




Egy kört Berci is bír ebben a tempóban.
Lazán, könnyedén tovább.
Az első két körben kicsit fázom (Bálint biztos nem), aztán már nem.
Akkor jó, ha az első két óra eseménytelen.
Nagyjából az is.
A gyerekek váltják egymást, örömmel adják egymásnak a váltóbotot.




Egy-egy kört megtesznek biciklivel, kismotorral, vagy futva...




Egyre több barát érkezik.
Többen megpróbálják tartani a tempót egy kicsit, büszkén mesélik, hogy "háromnegyed körön át sikerült!!" :).
Geri lábát kicsit húzza a héten megtett 120 km, kiszáll egy kicsit.
Bálint mosdót keres.
Pont érkezik közben Zsolt, hatgyerekes pomázi apuka néhány fiával, maga is maratonfutó, neki sikerül néhány körön át tartani a tempót!
Kellemesen elbeszélgetünk, telik az idő szépen.
Frissítünk, izóval, gélekkel, szépen megy, de a gyomrom kicsit kérdéses a negyedik gél után.
Ha nem jön közbe semmi, még a rekord is meglesz.


Úgy érzem magam, mint Eliud Kipchoge a 2 órás kísérletnél.




Öröm ez a nap, szép az idő, ez az esemény egy tisztelgés a sportolás előtt.

Sokan kedvet kapnak! 😊




31-nél eljön az ideje a tempóváltásnak!
4:26.
Már úgyis kicsit lassultam volna.
Így marad a tempó.
Gélt már nem kérek, féltem a gyomrom.
36-nál kezd fájni a gyomrom felől.
Próbálom tartani a tempót, de nem megy.
Lassulok, és hamarosan az előny is elúszik.
Mégse döntök rekordot ma.
De nem baj.
Tudatom beszűkül, már csak a lépteimre figyelek, az előttem levő 3 méterre, kezdek morcos lenni, rászólok a közvetlenül előttem futóra...
Szeretném érezni a szeretetteljes, barátságos légkört, ami körülvesz... de már csak a hátralevő kilométereket számolgatom. Jól esne kiszállni, de hát azt mégse lehet, nem azért jöttem. :)
4 kör, 3 kör, 2 kör .... az utolsó körben újra vidám vagyok, picit még vissza tudok gyorsítani 5 perc alá... 
Egy hatalmas magyar zászlóval köszöntenek a célegyenesben!! :)
Pontosan hol is a cél? ööööö nem tudom, talán az asztalnál... Csodálatos a beérkezés, együtt fut velem a tömeg! :)
Gyorsan magamra húzok valamit, mert a hányinger mellett a fázás a másik nagy fájdalmam.
Mire átöltöztem, Bálint is pótolta a kihagyott 2 kört.
Ez jó mulatság, férfimunka volt!!
Jól megnézek mindenkit, próbálok magamhoz térni... sajnos hamar véget ér a buli, szétszéledünk, mégiscsak hűvös van, meg ebédidő...

Gyönyörű nap volt!
Biztos nem vagyunk egyformák.... de nekem ez volt életem legszebb maratonja!
Sikerült összehozni a szenvedélyemet a családdal.




És nemcsak én kaptam belőle, sőt!
Sokan megmozdultak a kedvemért!
Sikerült inspirálni!
Ezt fogom folytatni!
Mostantól igyekszem minél többet együtt futni másokkal!
Nem számít, milyen idő, milyen tempó!
Csak együtt legyünk!
Hasonló jókat kívánok minden kedves olvasónak! :)
És ha valaki az időmre kíváncsi: kb. 3:14. (Pontosabban nem érdemes, mert nem hitelesített a pálya, az előzetes tervhez képest +300 m, ennyi kb. a méréshatár.)