2018. június 24., vasárnap

Szénás kör 1.0 – az eltévedések futása


Szerző: Káldi Petja
  
Június 3-án megnyílt a Szénás-kör, aminek nyitó bulijára jó pár CoffeeRUN-os futópajtás elment, emelve az esemény fényét. Sajnos nem tudtam részt venni, de folyamatosan bent volt a fejemben, hogy végig kell futnom rajta. Nézegettem a honlapot, a teljesítők egyre növekvő számát. Az útvonal leírását, a térképet többször is tanulmányoztam, hogy aztán ez mit se érjen…

Gondoltam egy merészet, egyedül vágok bele a kalandba, hisz a CoffeeRUN csapat nagy része a Mátrában futkározik, azon a vasárnapon, és a hosszú távú felkészülésembe is beleillett. Utólag belátom nem kis vállalás volt ez a részemről. 

1. Nem ismertem a környéket. 
2. Egyedül voltam. 
3. Az órámra nem lehet útvonalat tölteni. 

Sebaj, ki kell lépni a komfortzónából, hogy fejlődhessek! Olvasom a térképet, jól tájékozódom, mi bajom lehet? A cél a szintidőn belüli teljesítés volt, és megismerni a környéket.

Vasárnap reggel 6 óra 45 perc

Solymár ébredezett, a kocsma terasza már tele volt. J Becsippantottam a QR-kódot és elindultam. 



Az első rész Solymáron kellemesen telt, és elértem az egyetlen ismerős részt a körből. A solymári vártól a Paprikás-patak mellett a Shell kútig tartó szakaszt már futottam is, és a családdal is többször voltunk erre kirándulni. Itt még belefért az is, hogy készítsek képet a Rózsika-forrásról és a vízesésről. 

 

Az első ellenőrző pontig simán eljutottam. Aranyos kis hely ez Remeteszőlősön, ahol a Zenélő-kútból meghallgattam egy áriát és egy trombitaszólót, miközben frissítettem. A könyvmegálló, és a mezítlábas ösvény miatt érdemes lesz ide visszajönni. J 






Itt ért utol egy futótárs, akivel a rajtnál már találkoztam, de ő később indult el. Annyira párás volt az idő, hogy a sapkámról már csöpögött az izzadság, amit egy autós is megtapasztalta, aki útbaigazítást kért tőlem. J

Következett a piros szakasz, ami emlékezetessé tette az utat. A gond ott kezdődött, hogy az egyik kereszteződésnél nekem a bal lett a jobb. Eddig a telefonomra letöltött térképről tájékozódtam, és ennél a kereszteződésnél rosszat néztem a térképen, rossz felé fordultam. Miután megtettem másfél kilométert kezdett gyanússá válni, hogy lefelé futok. Emlékeztem, hogy lejtő csak a végén lesz a befutónál, de attól még fényévekre vagyok. Az is fura volt, hogy valami táborból dübörgött a zene, és ez idegennek tűnt. Amikor kiértem egy műútra eszméltem rá igazán, hogy eltévedtem… Főleg az sokkolt, amikor körbenéztem és láttam a Csergezán Pál-kilátót és tudtam, hogy nekem oda is fel kell jutnom. Ebben a pillanatban elgondolkodtam, hogy vissza kéne adnom a földrajz diplomámat! J Mivel nem kerültem még ilyen szituációba, elsőre a kétségbeesés lett úrrá rajtam, és átfutott az agyamon, hogy ez nem fog sikerül, és feladom. Elindultam visszafelé és útközben átgondoltam, mit tegyek. Mivel még volt 3,5 órám és közel 20 kilométerem, megvolt az esélye, hogy beérek szintidőm belül. És ha nem, gondoltam, mi történik? Semmi, futottam egyet, megismertem a pályát, és gyalogos teljesítőként felkerülök a Szénás kör dicsőségtáblájára. J



Miután visszaértem ahhoz a kereszteződéshez, ahol hibáztam, megnéztem, hogy plusz 3,5 kilométert tettem hozzá. Itt elővettem a kinyomtatott útvonal leírást, és térképet, és innentől ezzel futottam. Levontam ebből is megfelelő következtetést: maradjak a megszokott tájékozódási formánál! Nekem ez a térkép. Ebben vagyok a legbiztosabb, még ha futás közben kényelmetlen is. J

A második ponthoz vezető úton utolértem két futótársat, akik szintén utánam indultak, de a kóválygásom alatt elém kerültek. A csekkolás után indultam fel a kilátóba, amit már lentről megnéztem. Eredeti tervem az volt, hogy ahol lehet, és érdemes elidőzöm egy kicsit, körbenézni, gyönyörködni a tájban. Az egyik pont lett volna a Nagy-Kopaszon található kilátó. Egy fotó és egy kis frissítő és már mentem is tovább. Ennyit az elképzelt pihenőről!


                
Következett egy lejtős rész, ahol annyira belelazultam, hogy egy kanyart sikerült ismét elvétenem. Kiszúrta a szemem a zöld háromszög… Szerencsére időben eszméltem és csak 400 méterrel növeltem a megtett távot. J Szerencsésen megérkeztem Nagykovácsiba, ahol a kék kutat úgy vártam, mint egy messiást. A reggeli párás időből, verőfényes napsütés lett, amiben a kút hideg vize életmentő volt.


A frissítő után irány a Nagy-Szénás. A megtett kilométerek alapján, már fent kellett volna lennem. A fáradtság kezdett eluralkodni rajtam, ami a tempón is érezhető volt. Ezen a szakaszon inkább éreztem magam túrázónak, mint futónak. J A mélypontot akkor értem el, amikor a csúcs előtt megláttam a meredek célegyenest… Itt elég sok cifra gondolat átfutott az agyamon, de valahogy felvonszoltam magam. És milyen jól tettem! Ami fent várt, nehéz szavakkal leírni! 




Körbe csak a hegyek, ciripelnek a tücskök, zümmögnek a bogarak, és csend. Itt az élet egyenlített egy kicsit. Aztán egyből visszahúzott a földre… Remélem, az újnak tűnő cölöpök azért vannak ott, hogy azokra a jelzéseket fessék! Én úgy elkeveredtem már megint! Kóvályogtam ott, mint az a bizonyos a levegőben. Azt se tudtam hol vagyok! Nem találtam a kék, a piros, a hupilila, és más színű jelzést. Aztán valahogy belebotlottam egy kőbe, amiről rám nevetett egy kék csík, és rákerültem a megfelelő útra. Meglett a 3. ellenőrző pont, és még volt szűk egy órám beérni.

Az utolsó néhány kilométer lefelé, már felüdülés volt, ennek legékesebb bizonyítéka, hogy itt futottam a leggyorsabb kilométerem… Solymárra visszaérve a művelődési háznál már várt Perl Gergő a szervezők részéről. A fogadtatás nagyon jól esett, és a szintidő is meglett. Kaptam érmet, és egy aranyos, kézzel készült hűtő mágnest.
               
Kitaláltam, végigmentem, megcsináltam. Hullámhegyek és hullámvölgyek váltották egymást, de megérte. Mindenkinek ajánlom, hogy egyszer fussa végig, megéri. Én már tervezem a 2.0-t!
               

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése