A futás és Én - Juhász Attika története


Szerző: Juhász Attila




Hol is kezdjem igazából, mert az időben vissza kell ugranom 3 évet, ugyanis ott kezdődött el minden. Emlékszem az utolsó Krav maga vizsgámon, amikor vége lett, azt mondta a vizsgáztató nekem, hogy ha még hagy küzdeni engem 2 percig, megbuktat.


Azzal indokolta, hogy nincs állóképességem. Ajánlotta nekem a teljes életmód váltást és az étkezésben is mondott pár dolgot, majd megemlítette a futást is mint lehetséges sportot. J

Itt kezdődött el minden.
Kezdetben közel 80 kg volt a testsúlyom és ugye nagy testsúllyal nem igazán lehet futni, tehát eleinte 1-2 km es távokkal kezdtem, ahogy mindenki más is csinálta. Az első pár futás nem is volt nevezhető futásnak, inkább csak kocogtam.
Ahogy javult az állóképességem, úgy kezdtem ráérezni a futás adta szabadságra és a hobbi futás átalakult szenvedéllyé. Ahogy mondani szokták, elkapott engem is a gépszíj, vagy inkább a flow. :) Ki tudja, de rákaptam.
Eleinte csak magamnak futkároztam. Élveztem és jöttek is az eredmények. A motiváció is folyamatos volt és a sikerek is J
A futás adta élmények révén új barátokra tettem szert és folytathatnám a számos jobbnál jobb fordulatokat. A lényeg az, hogy imádok a mai napig futni. Itt tenném hozzá, hogy kb. 1 éve csatlakoztam a CoffeeRUN Sportegyesülethez, ahol megszerették velem a terepfutás szépségeit annak is a nehézségeit.J
A mai napig emlékszem például az első Macikávé futásra. A sor végén futottam és kapkodtam a levegő után, de mivel harcos vagyok, így nem adtam fel. Küzdöttem és megcsináltam.


Sorba nyíltak meg a lehetőségek futó berkekben.


A második ilyen nagy lehetőség, hogy csatlakoztam a Suhanj alapítványhoz is ahol Guide futó vagyok.
Sérült gyerekeket segítek ahhoz, hogy a kitűzött céljukat elérjék.  Közvetítem feléjük azt a fajta sportszeretetet, amit én is kapok. a sporttól. Együtt örülünk, vagy akár együtt sírunk, de a lényeg az hogy együtt vagyunk.


Mi a legnagyobb élményem?

Sok van, de két élmény az ami a legnagyobb. Az egyiktől például még most is libabőrös vagyok, ha rágondolok
Meghatározó emlék, hogy teljesítettem a maratont Rómában.  Erről is tudnék regényt írni, hogy ott- akkor mi játszódott le bennem.
A másik ilyen élmény, ami még emlékezetesebb volt, az a tavalyi Suhanj 6, ahol szintén maratont futottam és amikor megcsináltam, odamentem az akkori edzőmhöz, mentoromhoz, és csak annyit mondtam neki hogy "- Köszönöm!"


Momma, emlékszel erre a pillanatra?!

Még most is könnybe lábad a szemem, amikor ezt az élményt felhozom. Tényleg köszönöm. nem tudok elég hálás lenni.
Idei évben tervbe van véve újabb két maratoni táv és szeretnék év vége körül átállni az ultra távokra is.
Pár szóban még arról, hogy a futó társaim hogyan is hívnak engem.
A CoffeeRUN csapatba az a nevem, hogy Forrest Gump, a Suhanj csapatba pedig már megkaptam azt a becenevet, hogy UFÓ VAGY KICSIT VICCESEBB FORMÁBAN UFÓKAJ
Tele vagyok élménnyel, amiből szinte regényt lehetne írni, de a legjobb dolog, amivel találkozhattam az a futás és annak szeretete. 

Rengeteg barátra tettem szert és mindenkitől csak tanulni lehet.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Dióka és Momma a Budai Térképkörön

CoffeeRUN Feat. MKB#20percegészség

A futás és Én - Orsi története