2018. április 18., szerda

BSZM – Bízz, SZeress Mindvégig

Szerző: Bleier-Cseke Lilla


"Vigyél tovább, mint a lábam tudna menni,
Taníts teljes hittel járni, jelenlétedben élni.”
(Hillsong)


Sokáig kerestem a szavakat, hogy írhassak a futásról, a versenyről: a 4 nap csodáról… 

196 km-nyi álomról, reményről, kétségekről. Megannyi örömről, fájdalomról, könnyekről, nevetésekről, barátságokról, megtalált válaszokról és megszülető kérdésekről. 
Vártam, hogy utolérjen a lelkem, hogy megérkezzem, és végre érezzem, valami olyan történt, ami eddig még sosem, és tudom, ilyen élményben már sosem lesz részem többet.

4 nap – 4 út, 4 elindulás és 4 megérkezés. 
16 óra 16 perc… Ennyi időm volt, és elég volt. 




Arra biztosan, hogy legyenek felismeréseim, és átértékelhessem az életem sok szeletét, akár futással, családdal, csapattal, barátságokkal, alázattal, kitartással, talán önmagával az élettel és annyi minden mással kapcsolatban.

Ennyi időt kaptam, ajándékba, mert az volt minden perce, minden egyes km-e!  Még sokáig fogok arra gondolni, milyen úgy futni, amikor vannak olyan ritka, különleges pillanatok, amikor tényleg egységben vagyok önmagammal, Istennel, a természettel. Hiszen ezért szeretem a legjobban a futást, ezekért a pillanatokért, ezért az érzésért. 

Ahogy felnézek, látom a kék eget, az előttem kanyargó utat, oldalt a Balatont.... 
Fölöttem és a távolban a nagy kékség, a hullámokat fodrozza a szél és aranyló napsugarakkal táncol, ahogy fejemben a gondolatok, s egyszer csak elcsitulnak, a lelkemben csönd lesz és béke. Nem érzem már a lábam, nem érzem az éhséget, nem hallok mást, csak madarak éneke szűrődik át halkan valahonnan távolról, de ez valami más, talán nem is földi dallam.   

Kívánom, hogy mások is tapasztalhassák meg ezt az élményt, amikor semmi más nincs, csak a táv, te és a futás. És akkor rájössz, milyen aprócska is vagy, és abban a pillanatban egyszer csak könnyű lesz minden, mert elengeded, amihez ragaszkodtál, nem cipeled, leteszed és mész tovább, mindent hátrahagyva, előre tekintve… 
És tudod, a helyeden vagy, akárhol is tartasz. Lehet, hogy vannak fájdalmas, testet-lelket próbáló pillanatok, de ezekért az apró csodákért megéri…

Minden nap új élmény, egy újabb rácsodálkozás és megtapasztalás: 
ahogy a pályán megszületik valami új, és egyre csak kérdezem, ez valóban én vagyok?




Hosszú hónapokon keresztül tervezgettem, készültem, csapattal, egyedül. Néha elvesztettem, majd megtaláltam a motivációt, néha nem értettem, miért is csinálom, mire való ez az egész. 
A készülés megedzett, hogy mennyire, nem tudom, testileg-lelkileg is erősödtem talán, de úgy éreztem, ez nem elég. Kell valami más, valami nemesebb, valami, ami túlmutat rajtam. Ezért kerestem célokat, minden napra egyet: miért, kiért is futok majd… 

De a nagy szervező, aki onnan fentről igazgatja a (futó)lépteinket, valami mást gondolt ki és kaptam tőle egy olyan vállalást, ami végül mindent felülírt. Ezért újrarendeztem, újra terveztem, és már nem volt más gondolatom: bármi történik, csak egy célom legyen: nem feladni! 

Mindegy, kiért, miért teszem meg minden nap az első km-t, menjek végig, küzdjek, ha kell, és úgy érjek célt, hogy elmondhassam, „nem adtam fel”. Máshogy nem is tudtam volna végigcsinálni. És egyedül, mások nélkül sem.

Ezúton köszönöm edzőnek, Márton Attilának, aki hosszú hónapok alatt felkészített és mellettem volt. Aki töretlenül bízik bennem, amikor magam sem hiszem, hogy képes vagyok akár még egy métert is megtenni. 




Köszönöm csapattársaimnak a szervezést és az odafigyelést, a frissítést és biztatást. Köszönöm, hogy ott voltatok, segítettetek, és nem csak versenyeken, edzéseken, hanem azon kívül is számíthatok rátok 💖.  




Köszönöm családomnak és barátaimnak, hogy elfogadják, sokszor nem vagyok jelen és messze vagyok, tudom, távol tőletek, de akkor is szeretlek Titeket 💚😊 

Hálás vagyok futótársaimnak, akik mindig lelkesítenek, drukkolnak, Marton-Mlecsenkov Évának a szívhez szóló, megható üzeneteket és a CoffeRunnereknek, RunTotthusis csapatnak, ismerősöknek és ismeretleneknek a szurkolást, bátorítást. 
És még sorolhatnám, kinek és miért vagyok hálás, de remélem, tudjátok, ebben a 4 napban nagyon sokan benne vagytok, ez a 196 km a tiétek is. Ezúton gratulálok mindenkinek, aki részt vett ezen a csodás versenyen, remélem, másoknak is legalább akkora élmény volt, mint nekem.

4 nap – 4 nap csoda. 
Megéltem, átéltem, ebből fogok táplálkozni még nagyon sokáig, ez örök élmény.

Nekem a BSZM – Bízz, szeress mindvégig.





Az idézetet ebben a dalban található:


„Meghívtál, hogy vízre lépjek, hol nélküled elsüllyedek.
Ebben megtalállak téged, a mélységben megtart hitem!
Nagy neved hívom én és felnézek a vizek fölé:
Ott látlak én.
A lelkem benned megpihen. Enyém vagy és én tied.
A mélységnél nagyobb kegyelmed, mely elvezet és tart engem.
Ha elbuknék és nagyon félnék, Te nem hagysz el és nem inogsz meg.
Lélek add, hogy benned teljesen megbízzak,
A vízn bátran veled járjak, hogy bárhová hívsz, menjek.
Vigyél tovább, mint a lábam tudna menni,
Taníts teljes hittel járni, jelenlétedben élni.”


2018. április 5., csütörtök

25 kör, avagy maraton másképpen

Szerző: Tarján Dénes, Sopánka

Omszki-tó. (Vagy Omszk-tó? Egyáltalán mi az az Omszk? https://hellomagyarok.hu/program/az-omszki-to-nevenek-nyomaban )

Március 25, reggel 9 előtt néhány perccel. A most kezdődött nyári időszámítás szerint.
+2 Celsius fok.
Alig 1-2 ember itt-ott. A futópályán talán kettő.
Kigi már ott van, örömmel üdvözöljük!
Kipakolunk a kocsiból.
Egy sörpad, frissítők, gyümölcs, csoki...




A rendészek kérdőre vonnak, elmagyarázzuk, megígértetik velünk, hogy nem hagyunk itt szemetet, oké.
Geri érkezik, megbeszéljük a ruházatot.
A gyerekek a váltóbotot szorongatják, mely egy igazi békebeli gumibot.
Gabi szeme ott van mindenen, nagy szeretettel készült erre a napra, nemcsak miattam, hanem a sok barát, rokon miatt is, akik eljöttek, hogy velünk töltsenek 1-2 órát.




Én nem izgulok.
Októberben bosszút fogadtam, visszavágást akartam. Már nem akarok.


Vagy megdöntöm a 3:10-et, vagy nem. Már nem számít.
Búcsúzni jöttem.
Ezt a 3 órás rekordkergetést nem csinálom tovább. Ennyit már tényleg nem ér.
A maraton durva dolog, nem lehet biztosra menni.
Túl sok mindennek kell összejönnie, hogy kijöjjön a maximum: időjárás, rápihenés, optimalizált edzésmunka ...  
Az én életem rövid ehhez.
Átsétálunk a rajtba.
Bálint is pont megérkezik.
Micike szorongatja Ferkó kedvenc pisztolyát, patron is van benne az ünnepi alkalomra.

DURR!

Indul a csúcskísérlet! 4:27, 4:30, mikor épp hogy.
Hárman megyünk, tartjuk.




Egy kört Berci is bír ebben a tempóban.
Lazán, könnyedén tovább.
Az első két körben kicsit fázom (Bálint biztos nem), aztán már nem.
Akkor jó, ha az első két óra eseménytelen.
Nagyjából az is.
A gyerekek váltják egymást, örömmel adják egymásnak a váltóbotot.




Egy-egy kört megtesznek biciklivel, kismotorral, vagy futva...




Egyre több barát érkezik.
Többen megpróbálják tartani a tempót egy kicsit, büszkén mesélik, hogy "háromnegyed körön át sikerült!!" :).
Geri lábát kicsit húzza a héten megtett 120 km, kiszáll egy kicsit.
Bálint mosdót keres.
Pont érkezik közben Zsolt, hatgyerekes pomázi apuka néhány fiával, maga is maratonfutó, neki sikerül néhány körön át tartani a tempót!
Kellemesen elbeszélgetünk, telik az idő szépen.
Frissítünk, izóval, gélekkel, szépen megy, de a gyomrom kicsit kérdéses a negyedik gél után.
Ha nem jön közbe semmi, még a rekord is meglesz.


Úgy érzem magam, mint Eliud Kipchoge a 2 órás kísérletnél.




Öröm ez a nap, szép az idő, ez az esemény egy tisztelgés a sportolás előtt.

Sokan kedvet kapnak! 😊




31-nél eljön az ideje a tempóváltásnak!
4:26.
Már úgyis kicsit lassultam volna.
Így marad a tempó.
Gélt már nem kérek, féltem a gyomrom.
36-nál kezd fájni a gyomrom felől.
Próbálom tartani a tempót, de nem megy.
Lassulok, és hamarosan az előny is elúszik.
Mégse döntök rekordot ma.
De nem baj.
Tudatom beszűkül, már csak a lépteimre figyelek, az előttem levő 3 méterre, kezdek morcos lenni, rászólok a közvetlenül előttem futóra...
Szeretném érezni a szeretetteljes, barátságos légkört, ami körülvesz... de már csak a hátralevő kilométereket számolgatom. Jól esne kiszállni, de hát azt mégse lehet, nem azért jöttem. :)
4 kör, 3 kör, 2 kör .... az utolsó körben újra vidám vagyok, picit még vissza tudok gyorsítani 5 perc alá... 
Egy hatalmas magyar zászlóval köszöntenek a célegyenesben!! :)
Pontosan hol is a cél? ööööö nem tudom, talán az asztalnál... Csodálatos a beérkezés, együtt fut velem a tömeg! :)
Gyorsan magamra húzok valamit, mert a hányinger mellett a fázás a másik nagy fájdalmam.
Mire átöltöztem, Bálint is pótolta a kihagyott 2 kört.
Ez jó mulatság, férfimunka volt!!
Jól megnézek mindenkit, próbálok magamhoz térni... sajnos hamar véget ér a buli, szétszéledünk, mégiscsak hűvös van, meg ebédidő...

Gyönyörű nap volt!
Biztos nem vagyunk egyformák.... de nekem ez volt életem legszebb maratonja!
Sikerült összehozni a szenvedélyemet a családdal.




És nemcsak én kaptam belőle, sőt!
Sokan megmozdultak a kedvemért!
Sikerült inspirálni!
Ezt fogom folytatni!
Mostantól igyekszem minél többet együtt futni másokkal!
Nem számít, milyen idő, milyen tempó!
Csak együtt legyünk!
Hasonló jókat kívánok minden kedves olvasónak! :)
És ha valaki az időmre kíváncsi: kb. 3:14. (Pontosabban nem érdemes, mert nem hitelesített a pálya, az előzetes tervhez képest +300 m, ennyi kb. a méréshatár.)