Téli Börzsöny Trail beszámoló

Szerző: Baka Tibor

        Vannak versenyek, amik lemennek, elmúlnak és nem hagynak mély nyomot bennem és vannak olyanok, amik sokáig megmaradnak több okból is. A Téli Börzsöny Trail az utóbbi kategóriába tartozik. 

Az tudjuk - már sok okos ember megmondta -, hogy a Börzsöny nem viccel, a téli Börzsöny meg nem játék. Most sem volt az…

Előzmény: október elejétől végigcsináltam egy három hónapos felkészülést (pulzuskontrollal, heti 5 nap kb. 60-70 km hetente). Decemberben a Budai Trailen már érződött, hogy van hatása. Akkor nem estem szét az utolsó 5 kilométeren, nem volt nagy szenvedés, minden klappolt. Persze egy havas verseny mindig más. Az állandó korrigálás, az apró csúszások, a fokozott koncentráció nem ad valós képet, de a fizikai visszajelzések biztatóak voltak, így önbizalommal vártam a vasárnapot.

Futóbarátokkal indultunk és a versenyközpontban is sok ismerős arc volt. Mibe öltözzek, dilemmáztam, mint Kiszel Tünde az éves naptárfotózás előtt és sikerült addig tollászkodnom, míg lekéstem a csapatfotót. 

Aztán összeálltunk még egyre, mert ez olyan jó!

A csúszásgátlót - nagyon helyesen - kötelezővé tették a szervezők, így össznépi csattogással indult el mezőny a macskakövön. 

Én a farzsebbe gyűrtem a hágóvasat, fel sem fogva, hogy egy esetleges hátra szaltó esetén a spanyol inkvizícióra hajazó sérüléseket szerezhetek. Picit emelkedős volt a terep az első öt kilométeren és beérve az első havas részre csapatostul vettük fel a csúszásgátlókat, majd többen el is hagyták az olcsóbb kivitelűeket. Tavaly beruháztam egy Snowline-ba és jó döntés volt, még ha évi 2-3 alkalommal veszem is fel. Enni nem kér, verseny közben nem esik le és a lejtőkön olyan biztonságérzetet ad, ami nagy segítség. És most ez nagyon kellett! Ami legjobban megmaradt a pályából, az a rengeteg oldalrézsű, amin szinte alig lehet futni, cserébe viszont nagyon megdolgoztatja a combot és a sípcsont környéki részt. (Jó, kinek mit, ízlés szerint…)

Az idő pazar volt, eltekintve a csúcsok környékén érződő metsző széltől, a Börzsöny és a pálya pedig a legszebb arcát mutatta. Gyönyörű kilátások, szép völgyek és gerincek, ezért jöttem…És amikor meghallom, hogy korunk egyik nagy írója, Chevy Van az egyik ilyen helyen üvölt, hogy szelfipont, minden a helyére került!!!

Mégsem lett klasszikus regény, mert a katarzis után jött csak az Odüsszeia. Nem volt „na ezt még megtolom” utolsó 5 kilométer, nem volt ugribugri, a Börzsöny és a pálya benyújtotta a számlát. 

Fogcsikorgatva láttam, hogy egy 7-8 fős csapatot már nem fogok be, pedig több CoffeeRUN mez is ott volt látótávolságon belül, köztük Csurja Gabi is. 

Viszont még ment a futómozgás és nem a Terminátort kezdték el forgatni, a célba pedig egész jókedvűen érkeztem. Euforikus hangulatomban még szelfiztem is Chevy Vannal.

Az eredmény pedig  jó visszajelzés, hogy volt értelme végigcsinálni azt az alapozást.

A szervezésről: fantasztikus crew, kemény, technikás pálya, nagyon rossz szalagozás. Többször csak a szerencse mentett meg, hogy nem tévedtem el. Ezen még van mit csiszolni, de már rányomtam az „érdeklődőm” gombra a jövő évi eseménynél.

Fotók a CoffeeRunnerekről: