2017. május 2., kedd

Nekem a maraton…


Szerző: Bleier-Cseke Lilla

A Nagyatádi futóverseny jelmondata: Az út maga a cél. 

Erről az egyik kedvenc Márai idézetem jut eszembe:
„Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek.“

Talán minden futó életében eljön egyszer az a pillanat, amikor elgondolkodik a maratonon. Tavaly októberben, bő fél év rendszeres futás után jutott eszembe először, amikor már stabilan le tudtam futni 30 km-t. Úgy terveztem, év végén jöhet a bűvös 42,195 km! Már ősz volt, kezdett véget érni a futószezon. Nehéz szívvel, de el kellett fogadnom, hogy türelmesen várjak pár hónapot, amíg ismét lesz olyan verseny, ahol teljesíthetem a távot (külföldön nem nézelődtem, mert mindenképp itthon szerettem volna lefutni). Így belevetettem magam a téli felkészülésbe. Mivel ebben egyáltalán nem volt rutinom, azt tartottam a legjobbnak, ha annyit futok, amennyit csak lehet és ott, ahol csak tudok, legyen akár aszfalt, vagy terep.

Januárban elkezdtem emelni a heti km-ek számát, hétvégéken többször futottam mindkét nap (korábban nem volt jellemző), egyre többet futottam a természetben is, és bevállaltam akár hosszabb távokat, csak hogy bebiztosítsam magam.  Februárban megtudtam, hogy nemsokára gyerekkori otthonomban (ahol több mint 15 évig éltem) lesz egy maraton, ennek örömére azonnal beneveztem a versenyre. Nagyatád, az IronMan városa áprilisban önálló futófesztivált rendez, egyértelmű, hogy ott a helyem!

„Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová.”

Közben tovább folytattam a készülést, ami a közösségi futások mellett főleg a versenyzésben merült ki, ill. elkezdtem járni erősítő edzésekre. Sokszor futottunk hidegben, esőben-szélben, akár kora hajnalban is, de minden percért, minden méterért megérte! Gyönyörű helyekre jutottam el, és minden futásból sokat tanultam. Gyűjtöttem a km-eket, a tapasztalatokat, és folyamatosan kaptam a motivációt, biztatást nem csak futótársaimtól, hanem mindenkitől (család, barátok, ismerősök), amit ezúton is nagyon köszönök!

„Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van.“

Ahogy telt az idő és közeledett április vége, sokat gondolkodtam azon, miért is csinálom, mit szeretnék ezzel elérni, mi a célom, van-e egyáltalán... Egy-egy jó hangulatú közösségi futás és a futótársaimmal való beszélgetés mindig átlendített a holtponton. Ráadásul sikerült jótékonysági célt is találnom a felkészülésemhez, ami új löketet adott az utolsó hónapban, ami talán a legkritikusabb volt számomra fizikailag és lelkileg is.



„Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.”

Amint eljött a verseny napja, minden összeállt. Hirtelen megérettem, hogy ez így jó, ennek így kellett lennie! Meg kellett várnom ezt a versenyt, és bár lehet, előbb is tudtam volna maratont futni, de nem ilyen lelkesen, örömmel és felszabadultan. Csodálatos tavaszi futóidő volt, és ahogy az ismerős utcákon róttuk a köröket, sok szép emlék is eszembe jutott arról az időszakról, amit a városban tölthettem. Kevesen indultunk 42 km-en, ennek ellenére erős mezőny volt, a versenyzők húztak magukkal. A 7 km-es pálya, akárcsak a maratonhoz vezető út, kanyargós volt, de a 6. kör végén a célban úgy éreztem, erre a pillanatra vártam, végre megérkeztem! J Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek a számtalan lájkot, a rengeteg támogatást és bizalmat, amit a verseny előtt és a hónapok óta tartó készülésem alatt kaptam Tőletek! Ez a maraton a Tiétek is! J



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése