Csirkebéltorta pörkölt vöröstetűpetével
Szerző: Babák Tamás
Az irománynak adhatnám azt a címet, hogy Első maratoni futásom rövid
története, én mégis inkább azt a címet választottam, hogy Csirkebéltorta
pörkölt vöröstetűpetével. Valahogy ez jobban megmarad.
Mit csinálsz? Futsz? Hát te tök hülye vagy! Mi az istennek szaladgálni, ha
beülök a kocsiba öt perc alatt bárhol ott vagyok! Csak a bolondok futnak! Futni
unalmas! Miért nem bringázol vagy találsz valami rendes sportot? Marha!
Kb. 4 éve kezdtem el, kellett egy sport, amit akkor űzhetek, amikor csak
szeretnék, (csapatsportok kilőve, fix időpontra rendszeresen odaérni
hosszútávon.... hát ööö, nem egyszerű) A listámon azonban szerepelt a maratoni
táv lefutása. Ezzel kapcsolatban csak az volt a terv, hogy még 40 éves korom
előtt. Próbáltam rendszeresen edzeni és tíznél kevesebbet egyszerre nem nagyon
futni.
'10 alatt csak a b#zik futnak! ' felkiáltással! Nem láttam értelmét sem a
rövid futásoknak, sem pedig annak, hogy egy 20 perces futás miatt összeizzadjam
a cuccomat. Heti 3 futásra törekedtem és kisebb-nagyobb kihagyásokkal sikerült
is tolni. Nem, nem volt benne semmilyen koncepció, talán annyi, hogy néha
gyorsabban, néha meg kicsit lassabban futottam, néha-néha futottam váltott
tempóval is. Megragadtam egy szinten, 3 éve nyomtam egy Vivicitta-t, 2 óra és 3
mp volt a félmaratonom. Akkor már tudtam, hogy egyszer le kell futnom a
dupláját...
Ezután jött majdnem 3 év, amikor különösebb motiváció és fejlődés
nélkül indultam neki esténként. Magányos farkas voltam, nem volt futótársam és
nem nagyon beszéltem senkivel a futásról, jó persze otthon este mindig
elmondtam, hogy milyen volt, jól esett, sz@r volt, láttam-e a Zacher Gábort, de
a futásról futóval egyáltalán nem beszéltem. Mondtam is asszonynak, hogy lövök
magamnak egy igazi futópartnert! Jól leszólítom futás közben és megkérdezem
tőle, hogy lenne-e kedve havonta egyszer velem futni. Hogy mi alapján választom
ki az illetőt? Hát komoly elvárásaim voltak. Ahhoz, hogy egyáltalán
leszólítsam, több kritériumnak is meg kellett felelnie.
1. Csaj legyen:
valahogy jobban motivál, ha nem egy pasi szőrös lábát kell bámulnom. Olyan van
nekem is. (fontos a vizualitás)
2. ha köszönök neki, köszönjön vissza! (zenében
elmélyült futókkal és bunkókkal nem állok szóba!)
3. Fusson olyan gyorsan, mint
én. Hát igen, elég ciki, ha 200 méter után nem bírom a tempót.
Egy idő után
kialakul az emberben egy készség, és a szembe jövő emberről tudja, hogy
pontosan milyen tempóval fut ill. az is érdekes, hogy egy idő után a
mozgásukról megismerem a rendszeresen ligetben futókat! Az én mozgásomról mit
gondolhattak?? Hát nagyon egyszerű: ezekkel a nyomorék lábakkal csámpázó soha
nem fog úgy mozogni, mint egy ember. Ez mondjuk a mai napig így van, soha nem
fogok szépen futni, soha nem fogok úgy futni, mint egy maratonista, soha meg
sem közelítem a mozgásommal egy valamire való sportoló mozgását... egyszerűen
nem vagyok az az alkat, abból építkezem, amim van.
Ja, azt is elterveztem, hogy
mit mondok majd a delikvensnek, ha leszólítom, mert hát volt még egy szóbeli
vizsga is, amin át kellett mennie.Igen, a humor, na az nagyon fontos, ha nem
vevő rá, akkor nem nagyon tudunk majd együtt dumálni, futni. Ha nem érti, akkor
léc... Több, mint 2 éven keresztül, minden futás után kérdezte a feleségem,
hogy ' Na, kit szólítottál le?' Hát persze, hogy senkit, mindig gyártottam
valami kifogást - ha esetleg láttam megfelelő jelöltet - , hogy miért nem
szóltam hozzá. Valójában nem volt bátorságom! Volt olyan, hogy jött, futott,
köszönt, tempó stimmelt és az történt, mint régen a Coca Cola reklámban...
futottam tovább... Persze mondtam magamnak, ha jön még egy kört erre, akkor
majd leszólítom (ennek az esélye egy a százhoz!) és volt olyan, hogy jött!
Mosolygott, köszönt, futott... én meg mosolyogtam köszöntem és futottam tovább.
Ezeket a bátor cselekedeteimet mindig büszkén meséltem otthon. Nem is olyan
nagyon régen azonban történt valami: A felkészülésem 7. hetében... Futottam
futottam, jött, mosolygott, köszönt (pedig zenét hallgatott) Hm, hát Ő pont jó
futópartner lenne, majd a következő körben leszólítom... és jött! Köszönt,
mosolygott, futott én meg bátor voltam, köszöntem, mosolyogtam, futottam...
tovább. Bátortomi odatette magát, kemény volt és nem szólította le, pedig 2x
láttam! Na majd ha harmadjára is erre fut, akkor! Nos ennek az esélye, hát gyakorlatilag
a nullához konvergál, már csak a Liget felépítéséből adódóan, hiszen nincs
olyan rajta, hogy kör, lehet futni körbe, keresztbe meg oda vissza, meg lehet
futni nyolcasba, szóval mindenfelé változatosan! Harmadszorra még soha senki
sem jött szembe! Ő igen! Karma!
Na, innen nincs visszaút, megláttam,
mosolygott, stopper állj, meg én is! Megkérdeztem, hogy futhatok-e vele és
igent mondott. Gyors tesztet az első 100 méteren teljesítette, VOLT HUMORA!
Dumáltunk, dumáltunk a futásról, ááááá végre, futóval a futásról! A végén nem
hajtott el a pics@ba, volt remény, hogy futunk még együtt! Futáshoz egy
'halálom esetén értesítendő' kártyát szoktam csak magammal vinni, nevem, TAJ
számom plusz asszony telefonszáma! Engem ne hívjanak, ha meghaltam! Szóval ezt
a kártyát adtam oda neki, hogy vegyük fel a kapcsolatot, futás után meg is
jelölt! Bingó! Emlékezetes nap volt ez a Március 15. Aztán rá két hétre történt
még valami szokatlan...
A felkészülés vagyis a nukleáris teadélután!
Egy családapa, aki nehezítésként még melózik is, hogy az istenbe sűríti
bele az életébe a felkészülést?
Pofon egyszerű, gugli a barátom és szépen
megkerestem a legrövidebb felkészülési tervet, ez egy 12 hetes program volt.
Kinyomtattam és elkezdtem vele barátkozni. Futások előtt néha belenéztem,
napközben néha eszembe jutott, nem, nem kezdtem el egyből, de úgy éreztem, hogy
kezemben a kulcs, egyszerűen csak be kell tartani azt, ami le van írva. Az első
6-8 hét nem is annyira vészes, de onnan... Kértem a család segítségét,
átbeszéltük, hogy ha tényleg akarom, akkor rá kell szánni az időt. Heti 4
futóedzés plusz egy kereszt. Hét közben be lehet sűríteni a napi rutinba, mert
nem kell minden nap 1 órát futnom, vannak negyedórás sprintedzések is, szóval
még vacsi és fektetés előtt bőven otthon vagyok, jut idő a családra is és a
futásra is, wicked! A hétvége kicsit csücskösebb volt a hosszú futások miatt,
de azokat is meg tudtuk oldani minimális átszervezéssel. Elérkezett január vége
és elkezdtem a leírtak szerint edzeni. A végső elhatározás igazából még ekkor
sem született meg, egyszerűen csak toltam az edzéseket, de nem éreztem a
súlyát, nem éreztem, hogy hová kell, hogy vezessen ez az egész. Közeli
ismerősöknek elkezdtem mondani, hogy elkezdtem egy 12 hetes felkészítőt! Úúúú
dejóóó! Tényleg lefutod a maratont? Én meg csak vigyorogtam: Hát persze!
Fontos volt a hírkeltés, hogy jobban ösztönözzem magam, lórúgásként
motivált, mert ha már ennyi embernek elmondtam, akkor, ha beledöglök is
megcsinálom! Mindent le kellett tesztelnem, mert ez az egész egyetlen
napról szólt. Akkor mindennek működnie kell. Tudtam, hogy Camelback-kel kell
futnom, mert a homemade maratonon nincsenek frissítőállomások.
Február 22.
Camelback bekészítve egy liter vízzel feltöltve, hát persze, hogy nem stimmel
valami, nulla azaz nulla vizet tudtam inni a vadi új ivózsákomból a 16 km
alatt. Meg volt törve a cső :-( no problémo, megvoltam víz nélkül, de azért
váratlanul ért. Otthon megjavítottam a cuccot, következő alkalommal nem volt
gond. Aznap futott velem szemben a Zacher Gábor és a Zsidró Tomi is. Mind a
ketten köszöntek, jófejek!
Március 1. volt megfelelő jelölt a futópartnerségi
tiszt betöltésére és majdnem szóltam neki...majdnem! Aznap láttam egy mókust
is, egy kutya üldözte föl a fára.
Március 19. masszázs: olyan jól sikerült, hogy
másnap alig álltam lábra:-) rendben volt.
Március 20-án antibiotikum kúra,
rettenetesen nézett ki a torkom, a doki azonnal gyógyszert írt. Kicsit át
kellett szervezni az edzéseket, hagytam ki keresztedzést és a szombati hosszú
futást vasárnapra toltam. Az egész edzéstervet kicsit magamra szabtam. Ott,
ahol 8x kellett ismételni ott inkább 10x csináltam, és a 10 fölötti futásokat
2km-rel megtoldottam. Biztosra akartam menni.
Március 23. megint láttam mókust! És
kicsit lassultam is a gyógyszerek miatt. Nem, itt már rég nem volt visszaút,
egyre jobban fókuszáltam a célra, elszánt voltam és maximálisan motivált!
Március 29. A fél liget lezárva, mert valami f@szom gyaloglóverseny volt és kb 38 ember
a világ különböző részéről kőrözött a ligetben azzal a jellegzetes furcsa
riszáló mozgással. Nem értem én ezt a gyaloglást! Vagy gyalogolok vagy futok,
há nem? Nooormális?! Ekkor futottam ismét a futópartneremmel, megint jót
dumáltunk.
Április 3. rövid futás, elmébe hasító fejfájással, megjött a
hidegfront.
Április 5. Szeretném előre leszögezni, hogy a következőkben teljes
mértékben ártatlannak érzem magam. A 34 km-es futásom kb. közepénél jártam,
amikor megelőz egy futó hölgy és köszön! Ööööö, megelőznek? Engem? Egy pasit?
Na ne má'! Fölgyorsítottam és szóba elegyedtünk... akaratlanul is, de átment a
vizsgán! 2 futópartner néhány héten belül? Több, mint gyanús! Aznap futott
velem szemben Muri Enikő is és nem, nem köszönt, biztos magamon hagytam a Harry
Potter láthatatlanná tévő gúnyáját! Cserébe pont úgy nézett ki az énekesnő,
mint aki frissen mászott ki egy betonkeverőből... nem szeretném tudni, hogy mit
csinált előző este... Jött a pihi, levezető, hangoló edzések, minimális
komolyabb erőfeszítésekkel. 2 hét és itt van a nagy nap, egy pipa a listámon!
Nyomott a súlya rendesen, néha fölkeltem éjjel és ezen járt az eszem. Akartam,
mert úgy érzem, megdolgoztam érte! Mindenre próbáltam odafigyelni, előző este
tudatos zabálás! 2x vacsiztam, tudtam, hogy kell az energia, a magnéziumot úgy
ettem, mintha fizetnének érte. A teljes felkészülés alatt nulla vagyis
pontosabban nulla kilót fogytam, cserébe kicsit átalakult a testem, a
gatyáimból konkrétan kiesek. Azt hittem azért lemegy legalább 2-3 kiló, de ők
inkább maradtak rajtam, jól érzik magukat, na! Ja, asszony meglepett néhány energy
barral, amit vinni akartam magammal a futáshoz! Természetesen ezt is
leteszteltem és nem csapta szét a gyomromat! A brutál gélekről hallottam ezt
azt, ezekkel kísérletezni sem mertem. Több dolgot is eldöntöttem a maraton
előtt: nagyon tudatosan lassan kell kezdenem, hogy a végére ne fogyjak el, az
első húsz kilométert 6 perces kilikkel kell futnom, utána már lehet lassulni.
30-nál energy bar, akár szükségem van rá, akár nincs, legalább egyet be kell
tolnom. Hidratálás, hidratálás, hidratálás! koncentrálni az adott pillanatra,
ne azon kattogjak, mi lesz 10km múlva.
Egy közös dolog biztosan van a - ma annyira divatos - Flabélosban és a
futásban: Mind a kettő átmozgat!
A nagy nap, the judgment day.
Mondtak mindenféle időt, esni fog, mint az állat, meg persze sütni is fog a
nap no és persze 20 fok lesz! Hát, hogy a pics@ba öltözzek föl?! A met.hu kirántott a sz@rból vagyis neeeem.
Magamtól ébredtem és teljesen kipihent voltam. Időben feküdtem le és a gyerek
se keltett éjjel, köszönöm kislányom! Reggel az első a második és a harmadik
dolgom a következők voltak: víz, víz, víz ja, és egy lájtos tea. Aztán
folytatódott a szokásos reggeli rituálé, minden ruhám előkészítve, hogy
nyugodtan a tervezett időpontban el tudjak indulni. Öltözködés, a család még
alszik, hosszú délelőtt áll előttem, hajt már a kíváncsiság jó lenne már
35.-nél járni, vajon bírják az izmaim? Mindent megcsináltam, amit leírtak a
programban, meg kell csinálni, hiszen a program végére az van írva szombathoz,
hogy 42.195m futás, a vasárnaphoz meg az van írva, hogy Ünneplés! Hát, ha nem
jön össze, akkor tuti, hogy beírok nekik! Pisi, a gyerek is fölkelt, miért ne
kelne, sajnos nem szokott nyolcig aludni, pontosan tudta, hogy mit csinálok ma,
azt mondta szurkol! Asszony is fölébredt, lassan, de elkezdett pezsegni a Babák
család, nekem meg indulnom kellett. Puszi a családnak és léc
.A lépcsőn mindig
gyalog nyomom le a három emeletet, de most valahogy jobban figyeltem a
lépcsőfokokra, nehogy elszálljon a bokám, nem is tudom mit csinálnék... leértem
az utcára és kicsit sem fáztam, lehet, hogy túlöltöztem, a francba! Lassú
bemelegítő futással elértem a Ferdinánd hídhoz, itt várom be mindig a
műholdakat, a magas házak között lassabban tér észhez a kütyü. Itt azért már
kurv@ra vártam, hogy indulhassak, csak el ne fussam magam! Acquiring satellites
accuracy 6m! Bingó, mehet a menet! Fél nyolckor startoltam szinte másodpercre
pontosan, úgy ahogy terveztem! Vágott fű illat vááááá, jól indul a nap, a hídon
nulla autó, miazisten van, tudják, hogy jövök és direkt nem szennyeznek? Szóval
minden ok. Azt már korábban eldöntöttem, ha megint látom Zacher Gábort, akkor
pofátlan leszek és futok vele pár száz métert, neki is meg kell értenie, ha
valaki az első maratonját futja, akkor muszáj még emlékezetesebbé tennie!
Futottam, de bevallom, küzdenem kellett, hogy ne nagyon csússzak ki a tervezett
6 percből, nem tulajdonítottam ennek különösebb jelentőséget, rendben mentek a
dolgok, nyomtam a megszokott köröket. A PeCsánál pakoltak az emberek a bolhára,
tologatták a kiskocsijukat, úúú majd ide is be kell néznem, ezer éve nem
voltam. És természetesen a közteresek is elkezdték a műszakot, pakolták
szorgosan a kerékbilincseket. Szerencsétlen árus gyerek 3 percre hagyta ott a
verdát... a mai napja mínuszos lett! Egyre több ember, egyre több turista a
műjégnél. Hát ezek bameg az egész utat képesek elállni, nehogy bárki más is
elférjen, nem gond mert legközelebb majd átugrom őket vagy meggörbítem a teret,
hogy elférjek. Kedvelem a reggel, másnaposan andalgó, hömpölygő tömeget! Olyan
kontrollálatlan birkanyájra emlékeztet, olyanra, ahol egy villám agyonb@szta a
szerencsétlen terelő kutyát és a gazdáját... Az idegenvezetők meg kalimpálnak a
figyelemfelhívó esernyőjükkel vagy rendkívül hülye kalapjukkal. Egyszer tuti,
hogy kikapom a kezéből és beszaladok vele az erdőbe, hátha jönnek utánam a
birkák vagy a juhok és a kecskék. Miért nem andalognak ezek a Dózsagyörgyön a
2x3 sávon? Az ország turisztikai bevételét tekintve nem biztos, hogy jó ötlet lenne,
az OEP viszont pezsgőt bontana egy igazi crashdisaster után.Lelki szemei előtt
látom, ahogy landolnak a sárga helikopterek a Hősök terén... A hölgykoszorú a
futásom harmadik órájában csatlakozott hozzám, a csajok kb 3 perc eltéréssel
érkeztek a ligetbe, én akkor már eléggé lelassultam, jókor jött a frissítés.
Megbeszéltük, hogy ők beszélnek, én inkább takarékoskodom, picit gyorsultam is
és egyszer csak jött Zacher Gábor! Természetesen leszólítottam és futottam
vele, dumáltunk pár mondatot. Bazze ez az ember sprintelt, nyolcat tolt műszak
után, de szerintem négy és feles kilikkel. Én 30-nál jártam és huhh, hát elég
volt, hamar elköszöntem! Lassan szóltam a csajoknak, hogy nem kell ám mindig
mellettem futni, túl lassú voltam már nekik, de aranyosak voltak és felváltva
jöttek mellettem.
Mindenben segítettek, vettem közben egy fél literes vizet és
még azt is cipelni akarták helyettem. Nagyon nagyon sokat segített a
támogatásuk! Nagypapás tempóban vonszoltam magam, ja 30-nál megettem az energy
bart, hát ööö erre nem voltam felkészülve, nem volt nyálképzésem és kb másfél
kilométeren keresztül rágtam azt a sz@rt. Rettenetes volt, alig bírtam
lenyelni, nem jó ez a futás közben zabálás! 37-nél jött egy vádligörcs, olyan,
amilyen életemben még soha nem volt, pont azt éreztem, mintha egy teniszlabdát
betoltak volna az izmaim közé, nemhogy futni, lépni sem bírtam. Megálltam és
bármit csináltam, görcsöltem, ha lehajoltam, akkor még a combom is rázendített,
ó bazze nem lesz ez így jó, azt gondoltam itt a vége! Le kellett ülnöm,
feszítettem a lábfejem, de az égvilágon semmi nem változott, nem hagytam, hogy
a pánik legyen úrrá, lassan az egész lábam beállt. Kb 2 perces technikai szünet
után újra tudtam lépni, ha nem próbáltam a bokámat is mozgatni, akkor egész jó
volt, ha vádliból rugaszkodtam el, azonnal elkezdett görcsölni, sikerült a
határon 'futnom' és kb 2 km múlva, már újra működött. A csajok folyamatosan
körülöttem futottak, ők a tervezetthez viszonyítva majdnem a dupláját futották,
hála az én lassúságomnak :-) Elérkezett a 40, akkor kellett haza felé
tendálnom, elköszöntem a kísérőimtől és innen már sétagalopp volt! A Lehel téri
BUBI állomásnál léptem át a képzeletbeli célvonalat. Azokról a bringákról most
már mindig ez fog eszembe jutni. Hívtam a családot, nagyon örültek és vártak
egy meglepetéssel. A kiscsaj készített egy célszalagot, amit ki is színezett és
asszony nyomtatott egy oklevelet, amit mindketten aláírtak :-)
Tényleg nagyon
megható volt!!! Folyadékbevitel, nyújtás és kezdődött a délutáni alvás... csak
nem nekem, azt hittem 10p nyújtás és szunya, hát kurv@ nagyot tévedtem! Az
izmaim jól megtréfáltak, persze, hogy nem aludtam!
Értékelés vagyis mi változott ezek után bennem:
Talán az, hogy most már nem külső szemlélőként nézem a hosszútávfutókat,
noha én nem tartom magam annak. Attól, hogy futottam 42 km-t még nem tartom
magam maratonistának. A maratonistákon színes mez van, meg szponzor logók és
alsó hangon 15 kilóval könnyebbek nálam, ők szépen futnak és 2-3 órával
hamarabb érnek célba. Pont ugyanúgy nézek föl azokra az emberekre, mint előtte!
Az, hogy 382 km-t futok 12 hét alatt egy szerintem jól kidolgozott terv alapján
és utána lefutom a maratoni távot, még nem tesz félistenné, nem írom be a nevem
a történelembe. Nem is volt célom, de tény, hogy ez az elmúlt időszak sok
mindenben formált, motivált voltam végig, nagyon komoly erők mozgattak és nem
csak a sportban. Most már hivatalosan is lelkes hobbifutónak nyilvánítom magam.
És akinek szintén ott van a listáján ez a kocogás az ne habozzon, vágjon bele! Tényleg
meg lehet csinálni!
Special thanks to:
Elsőként természetesen köszönöm a családomnak, akik támogattak ebben az
egészben. Gabcsa nélkül neki sem FUTottam volna. Kislányom, köszönöm a
szurkolást!
Futótársaimnak: Andinak és Eszternek, azt gondolom, hogy a legjobbkor
FUTottunk össze! Pont a felkészülésem azon szakaszában, amikor már igazán jól
jött a segítség! Tökéletes időzítés!
Szponzoraimnak: Regcsinek, aki, amikor meghallotta, hogy néhány éve futok
már FUTócipő nélkül, egyszerűen fülön csípett és ellentmondást nem tűrve,
azonnal elvitt egy futóboltba és vett nekem egy cipőt!!!
Tomeknek, akinek a fiókjában pihent egy vagyonokat érő vadi új sportóra,
amit igazából az ironmanek használnak és nemes egyszerűséggel nekem adta! Így
lett nekem egy Garmin 310XT FUTó órám! Megpróbálok méltó lenni a viselésére bár
még nem nőttem föl hozzá...
Gerinek, a legnagyobb isoital szponzoromnak, pontosan tudja, hogy mire van
szükségem névnapomra! Isostar rulez! Most is összeFUT a nyál a számban.
Böbének, aki rám hagyományozta a BioTech-es táplálékkiegészítőit, csak,
hogy meglegyenek a nyomelemek.
Masszőrömnek és egyben legjobb szomszédomnak, Andinak, aki a nagy FUTás
előtt teljesen rendbe rakta beállt izmaimat.
Tanácsadómnak Mártinak, akivel az első félmaratonomat is futottam. Sokat
segített a beszélgetés a nagy FUTás előtt és igen, tényleg felejthetetlen volt!
Étkezési szaktanácsadómnak Zsuzsinak, aki megmondta a tutit, hogy milyen
arányban toljam az arcomba azt a kb 3000 kalóriát naponta, hogy a FUTás rendben
menjen.
A legtávolabbi szurkolómnak PAndinak, akivel megoszthattam élményeimet.
Köszönöm Mindenkinek aki lájkolt és így értékelte a produktumot! Szipi!
Neked külön köszönöm, az első dolgom, amit lájkoltál :-)
Búcsúzom egy klasszikussal:
Ahogy Mel Gibson mondaná: I'll be back! vagyis Hasta La Vista Baby !
Egészségedre, Babci!! Csak így tovább!! :)))
VálaszTörlés(Te nem vagy normális! Üdv a klubban! =) Csapj bele!)
Nagyon szépen köszönöm!
VálaszTörlésSose voltam az :)
Most már vegyél egy színes trikót, aztán nyomd le egy futófesztivál keretében is! Meglátod az az igazi eufória! :) Gratulálok, hogy ennyi élményt ad a futás!
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm! Nem vagyok egy nagy fesztiválozó, talán majd egyszer...meglátjuk 😀
Törlés