Tyndrum24 - Adrián első terep 12 órása

Szerző: Aradi Adrián

Tyndrum12
~66 km, ~1100 m elevation gain

10h0m1s
Mindössze két ultra (éppen hogy 50 km fölöttiek) és 0 körversenyes tapasztalat mellett még 2019 nyarán vicces ötletnek tűnt benevezni a Tyndrum24, 12 órás menetére.
8 km-s kör, kevés szint, főleg terep, mi baj lehet? 
Aztán az idő közeledtével szépen elkezdett leolvadni a mosoly az arcomról és egyre több kérdőjel került olyan pontok környékére, mint a felkészültségem és az időjárás. Utóbbi különösen izgalmasnak ígérkezett, ugyanis Skócia nyugati partvidékén még a környékhez mérten is extrém módon tud változni az időjárás, mindemellett esősebb, hidegebb és szelesebb, mint Edinburgh és környéke, plusz Tyndrum már a híres-hírhedt Highlands alsó részéhez tartozik. 


Ennek megfelelően némi érdeklődéssel vegyes félelemmel szemléltem januártól az ottani körülményeket, ami kivétel nélkül tartalmazott rendes mennyiségű esőt és szelet, mindezt 0°C környékén, ami hosszú távon kevésbé mókás. Bár ez esetben a beígért patakon való átkelés és folyamatosan vizes láb tulajdonképpen fel sem tűnne az első pár óra után... A felkészültségemet tekintve pedig továbbra is a heti 1 futás határozta meg az életemet, ami nem éppen a legmegfelelőbb, de valahogy sosem akaródzott kimennem ennél többször futni, pláne nem a mostani viharosabb időszakban. Általában elég reggel 4-kor eláznom bringán munkába menet, meg onnan vissza, utána már fegyverrel sem nagyon lehetne kikergetni engem a nappaliból. Tulajdonképpen az egyetlen nyugtató dolog a versennyel kapcsolatban az volt, hogy a pályához igen közel sikerült szállást foglalnom, így tulajdonképpen a legrosszabb esetben akár elvonszoltam volna magam valahogy a házig. 😜


Aztán eljött végre a verseny napja. Egész kellemes, napos 0°C volt, minimális széllel, ami estére is csak -2°C-ra ment le. Mindemellett a terep sem volt túl vészes. Eléggé köves volt a talaj, így az esők annyira nem ártottak neki, a patak nem áradt, az a kb. 120 méter szint a körben meg pont elég kifogásnak ígérkezett ahhoz, hogy lehessen sétálgatni is anélkül, hogy lustának néznének. 😃 
Plusz Tyndrum környéke gyönyörű, több Munro is van a környéken, volt egy erdős szakasz, illetve pár apróbb loch környékén is eltekergett az ösvény, majd egy folyó mellett ment vissza a versenyközpontba, így volt min legeltetni a szemem ment közben. 
Pláne, hogy annak ellenére, hogy lent relatíve melegebb volt, a környékbeli csúcsok mind "porcukrosak" voltak, így megvolt a megfelelő téli hangulat.

Illetve a verseny előtti délutánon egész kellemesen bevásároltam mindenféle élelmiszerből, eljátszottam azzal a gondolattal, hogy tán még némi plusz súllyal megyek majd haza (rettenetesen érzékeny a gyomrom, főleg a rövidebb távú a versenyek során, sokáig kísérleteztem, hogy mi az, amit be tudok vinni ilyenkor, nagyjából értelmes időbeni eloszlással, illetve tudom azt is, hogy kb. mikor kezdek átváltani kevésbé finnyás szakaszba és itt is mi mehet). Persze ebből nem lett semmi, de ezt akkor még nem tudtam... 😃
Körülbelül 150-en voltunk, negyed-negyed arányban a 6- és 12 órás részleg versenyzői, a fele meg a 24 órás társaság. Utóbbiakat 11.45-kor indították, mi meg pontban délben rajtoltunk. Az első kör egész kellemesen telt, mindenki ment a maga kényelmes kis tempóján és szépen elkezdtünk eloszlani ennek megfelelően az egész körön. Aztán valahol a második körben jelzett a gyomrom, hogy ő külön utakon menne, ami nem volt vicces hír az első óra végén. Miután éreztem, hogy nincs rendben, gondolatban rögtön dobtam az addig bekészített kaják felét és próbáltam csak természetes élelmiszeren elmenni, de a harmadik körre teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy itt most szenvedni fogok addig, amíg úgy nem döntök, hogy 'ennyi elég volt'. Persze megpróbáltam mindent, pihenőket elnyújtottam, a nyáron életmentőnek tűnő English breakfast tea is befigyelt, izotóniás vizet cseréltem sima vízre, de semmi... A versenyben eltöltött 10 órából kb. 1,5 óra ment el a versenyközpontban, de az égvilágon semmi változás nem állt be, így másodpercre pontosan 10 órával a rajt után (nem volt semmiféle számítgatás, ekkor érkeztem be a 8. körről ) úgy döntöttem, hogy visszavonulok. Az egyik marshal próbált meggyőzni viccesen, hogy hátha az utolsó körre rendbe jön a gyomrom (kb 1ó10 perces köröket mentem ekkor, így a következő körrel úgy értem volna be, hogy az idő rövidsége miatt már nem engednek ki újabb körre, így tulajdonképpen teljesítettem volna a 12 órát), de megegyeztünk abban, hogy nekem ma ennyi volt. 😎


Mindennek ellenére nincs bennem hiányérzet. Egyáltalán nem csalódottan hoztam meg a döntést, egyszerűen beláttam, hogy 5000 kalória elégetése és kevesebb, mint 1000 kalória visszatöltése mellett a következő körrel már az egészségemet kockáztatom. Simán végigvonszoltam volna magam, a lábamnak nem volt semmi baja, fáradtnak sem éreztem magam, viszont éreztem, hogy lassulok már annyira, hogy egyre hosszabban érzem a hidegebb szakaszokat (a pálya északi, nyitottabb részén a szél valahogy jobban éreztette magát és annak ellenére, hogy -5°C-ig elvagyok kesztyű nélkül, ott azért hiányoltam minden körben arra a pár percre :D ), illetve már gondolván a holnapra tudtam, hogy az immunrendszerem sem köszönné meg azt a plusz 8 km-t, tetézve azzal, hogy rá két napra egyből 7 napot kell dolgoznom, szóval normális pihenésről szó sem lesz később. Úgyhogy abszolút jó hangulatban hagytam el a pályát, elégedett vagyok a megtett 66 km-rel az állapotom függvényében és határozottan állítom, hogy sikerült egy magamhoz képest ritka értelmes döntést hoznom, amit így egy héttel a verseny után az élet is igazolt, ugyanis semmi bajom nem lett. Ésszel kihúztam a tűrőképességem legszéléig és így is letoltam az eddigi legtöbb kilométeremet két lábon.
Egyedül annyi negatívumot tudok mondani, hogy a körversenyek nem nekem valók. Vagy legalábbis a dolog szépségét a maga teljességében nem sikerült megtalálnom abban a 10 órában.


Valahogy szeretem, ha 'tartok valahová'!



Nekem mentálisan hihetetlen könnyebbséget adott hogy bármikor nyugiban kiszállhatok, ott van minden bekészítve vészhelyzetre, kényelmesen tudok alkalmazkodni a körülményekhez... A tavalyi Scafell Sky Race után láttam, hogy miket kerestem egészen idáig. Ráadásul kifejezetten szeretem a hegyi versenyek adta plusz izgalmat, hogy nem biztos, hogy mindenre fel tudok készülni, illetve két opció van a verseny befejezésére: megfagyni a hegyen vagy beérni (aztán lehet, hogy valakinek meg úgy egyszerűbb, hogy csak egy opció van a túlélésre, ahhoz meg elég hülyének lenni, hogy valaki élvezze, körözgetve meg különösképpen kell küzdeni azért, hogy ne a kanapét válassza a következő kör meg x időnyi anyázás helyett, de ez már ízlés dolga). Viszont ezen apróság ellenére tetszett a verseny. A szervezés nagyon jó volt, irtó segítőkész volt mindenki, a társaság mind versenyzői, mind szervezői oldalról nagyon vidám és közvetlen, így emberileg is 100%-os volt, nemcsak a környék adta szépség mentett meg a monotóniától, önmagamtól meg a többórányi futástól.




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Dióka és Momma a Budai Térképkörön

CoffeeRUN Feat. MKB#20percegészség

A futás és Én - Orsi története