A futás és Én - Balázs Tündi története

Szerző: Balázs Tündi
Teljesen tudományos alapon kezdtem el rendszeresen futni 2012-ben. 

Megmondta a kis hang a fejemben. 😜

Viccet félretéve, valóban, valahogy így volt. Ez a kis hang az a hang, aki nagyon is jól tudja, hogy mi lenne jó nekem, és ha elcsendesedem meg is hallom.

Így kezdtem el 15 éve jógázni is, amikor azt sem tudtam mi az a jóga. Az hagyján, hogy én nem tudtam, de mikor a Google keresőbe beírtam, Ő sem! 😃 Nem hozott rá találatot… 

Csak olyat, hogy „ingatlan bérleti joga”… én meg nem pont ezt kerestem. Na, a lényeg: a kis hang csak elvezetett egy helyre, ahol megtaláltam a jógaoktatómat, és lassan 15 éve, hogy így vagy úgy, de gyakorlom és tanítom.

Később ugyanez a kis hang vezérelt ki engem az erdőbe futni úgy, hogy

👎 világ életemben utáltam futni 

👎 nem szerettem a természetben járni, túrázni.

Mindkettőt felesleges fáradtságnak éreztem… 😅

De 2012-ben megcsapott egy új szél, és kimentem a Görgényi útra, bementem az erdőbe, zéró helyismerettel. Elkezdtem először csak oda-vissza futkosni, 1-2 kilométereket, jócskán belesétálva persze. Aztán egyre bátrabb lettem. Feltérképeztem a helyszínt és lett egy kis köröm az erdőben. 500 méter.  😉 Aztán egy 1 km-es, aztán egy 1,5 km-es. Itt futkostam szinte minden reggel, és hamar rákaptam az „ízére”. Tavasz volt, zöldült minden, a madarak veszettül csicseregtek, hihetetlen feltöltődés volt. Ráadásul a kesze-kusza gondolataim is kisimultak erdei kirándulásaim után. Elvoltam így egyedül, a kis köreimen. Aztán évek múltán kicsit halványult a dolog, egyre ritkábban jártam.

El is voltam így, amíg a munkahelyemen nem kaptam váratlanul egy kinevezést. Zéró vezetői gyakorlattal egy viszonylag fontos terület vezetését bízták rám. Ráadásul nem mondhatnám, hogy békeidők voltak akkor a bank életében. Persze beleadtam apait-anyait. Rengeteg új kihívás ért. Még meg sem tanultam a munkakörömet, már változtak a jogszabályok, új előírások jöttek, 1-2 emberem elment, újakat kellett felvenni, betanítani… Szóval jött a stressz csőstül. Észre se vettem, hogy az életem másról se szól, csak a munka + sok-sok jóga, hogy bírjam a feszített tempót. Akkor jött a döbbenet, amikor elmentem egy munka-egészségügyi vizsgálatra, és a stressz kérdőívet őszintén kitöltöttem. Gyerekek, ott helyben össze is roppantam. Mikor a papíron feketén-fehéren szembesültem vele, hogy mibe sodródtam… Ott már szinte nem is tudtam beszélni az orvossal, aki kielemezte volna. Csak ültem és zokogtam. A doki persze nem akarta megadni a munkaalkalmasságit, de én, a sztachanovista kidumáltam, hogy mégis adja meg, mert akkor épp nagyon kevesen voltunk. Mondom, ha még én is kiesek a munkából, akkor a többiek hogy fogják bírni? Úgyhogy abban maradtunk, hogy veszek ki egy hét szabit, keresek egy jó pszichológust, és belekezdek egy terápiába. Így is lett.

Elkezdtem a terápiát, és a pszichológus javasolta, hogy a jóga mellett keressek valami olyan mozgást, ahol jobban felmegy a pulzus, ahol megizzadok. Hát, mondom a futás az pont ilyen, és nagyon szeretem is, úgyhogy akkor térjünk vissza hozzá.

Ahhoz, hogy legyen motivációm rendszeresen kimenni, kellett valami reális cél. Végül, konzultálva tapasztaltabb futós ismerősökkel, a félmaratont tűztem ki magam elé. Elkezdtem közösségi futásokra járni, hogy több útvonalat ismerjek meg. Aztán nem csak új útvonalakat kaptam a közösségi futásokon, hanem rengeteg új ismerőst, sok új kalandot a hegyen, és néhány nagyon jó barátot is. 💖

Esőben, ködben, hajnalban és este sokszor csak az adott erőt az edzéshez, hogy meg volt beszélve a futótársakkal, hogy találkozunk. Közben jött már az ősz, és végül egy kisebb sérülés miatt a tervezett félmaratont inkább kihagytam. Decemberben futottam meg, fenn a hegyek között, versenyen kívül. Addigra már úgy voltam vele, hogy az aszfaltos versenyek nem nekem valók.

A hegy, a fák, a madárkák, a virágok, a pillangók – ők kellettek inkább.

A decemberi félmaratonom oly jól sikerült, hogy futótársaim biztatására elkezdtem készülni a maratonra. Ekkor már 2016 volt. Így még több közösségi futása mentem, még több emberrel ismerkedtem meg.

Így kerültem el egy Café Latte-ra, Budakeszire. A CoffeeRUN-osokról hallottam már, de most találkoztam velük először. Sosem feledem azt a futást. Évi elsőre nagyon szimpatikus volt. Laza, vicces, és közvetlen. Mindenkihez volt 1-2 jó szava. Itt ismerkedtem meg Csilluval, aki mesélt a Szentendre Trailről, és Kinguval, akit a hátizsákjáról kérdezgettem. Livinek elfogyott a vize, adtam az enyémből. (Később kiderült, hogy már a pocakjában volt egy CoffeeRUN baby! 😍 ) És persze sokan voltak mások is. Itt szembesültem vele, hogy a CoffeeRUN-osok milyen jó fejek. Így aztán elkezdtem járni a rendezvényeikre, főleg a Melange-ra, mert a péntek reggeli zergülések nekem túl gyorsak voltak. Aztán beléptem az egyesületbe, és büszkén futottam a versenyeken a szép kék mezünkben. 😊

Emlékszem az első Macikávékra is, alig volt pár emberke. Rendkívül családias volt, ott Éviből még több jutott fejenként. Igazán ezek a futások a futás élményén túl emberileg is sokat adtak. Az egyik ilyen alkalommal, mikor Évivel beszélgettünk, derült ki számára, hogy jógaoktató is vagyok. Teltek múltak a hónapok/évek, és egyik tavasszal Évi azzal keresett meg, hogy vállalnám-e a CoffeeRUN Sunset jógaórák megtartását a Guckler Károly kilátóban. Hát én majd’ ki ugrottam a bőrömből, annyira örültem. 😃 Szívesen elvállaltam, és – habár az volt a terv, hogy kéthetente lesz – már az elején mindenki fellelkesedett, hogy legyen inkább hetente.  Így aztán minden csütörtökön feljártunk a kilátóba töltődni.💙

A munkaügyi dolgok már rég háttérbe kerültek, egyrészt rendeződtek, másrészt történt pár váltás, és közben más dolgokat kezdtem tanulni. Természetgyógyászatot, asztrológiát, és egyszer csak azt vettem észre, hogy a bankos témák egyre kevésbé érdekelnek. A felnőtt fejjel választott iskolákban viszont szippantottam magamba az információt. El is dőlt egy idő után, hogy megpróbálom az életemet, a munkámat ebbe az irányba terelni.

Közben a futást nem mindig ésszel csináltam. Nem vigyáztam magamra. Biztos ismeritek a FOMO-t… hát rendesen beleestem. Mentem mindenhova, ahova hívtak, egy eseményt sem akartam kihagyni. Volt néhány nagyon szép verseny is, meglett a maratonom is. Viszont hol nem ettem rendesen, hol nem nyújtottam rendesen, így aztán ilyen-olyan egészségügyi problémáim adódtak. Volt mozgásszervi, volt egyéb is. A futások egyre kezdtek ritkulni, rövidülni, és annyira lelassultam, hogy jobbnak láttam visszatérni az egyedül futáshoz. De a jóga megmaradt, és 2019 tavasszal alig vártuk, hogy mehessünk újra a kilátóba. Végigjógáztuk a szezont: volt, hogy zuhogott, volt, hogy majd’ le fújt a szél, de azért legtöbbször gyönyörű napsütéses időben mentünk fel, és megfürödhettünk a naplemente fényeiben.

Az egyesületnek közben FB csoportja is lett, ahol virtuálisan megismerkedhettem olyan tagokkal is, akikkel egyébként nem szoktunk együtt futni. A futásokon kívül pedig volt már szülinapi buli, farsang, versenyszervezés, élménybeszámolók, ahol egyre jobban összekovácsolódik a csapat. 💙 Sok minden változott az elmúlt évek alatt, amióta tag vagyok, de az összetartás, a viccelődés, a pozitív szemléletmód nem változott.💙 Nagyon hálás vagyok, hogy ennek a közösségnek a tagja lehetek. Mert mindenki kicsit más, de valami mélyen belül mégis összeköt Bennünket.