Ultra Trail Hungary 2017 - Szabó Csilla beszámolója

Szerző: Szabó Csillu

Ultra Trail Hungary 

112 km / 4200 m+

2017.06.03-04.

Drága családomnak köszönhetően a nagy esemény előtt jó néhány órát aludhattam és egész napra biztosítva volt a pihenésem. Köszönöm Zolimnak 💙.

Mommát idézve: „Eljött a hihetetlen utazás napja, a nagy kaland, amelynek kezdetén te semmit nem látsz, de téged minden erdőlakó érdeklődve szemlél. Éjjel a fejlámpa fénye ugyan beszűkíti a látóteret, de cserébe az erdő neszei rendkívüli módon felerősödnek. Az erdő állatai már bekészítették a popcornt és minden jegy elkelt a Pilis moziban. Páholyból fogják végignézni az UTH-show-t. Aki bénázni fog, azt tuti megdobálják kukoricával!” 

Az esti készülődésemhez nagyon vidám és oldott hangulatot teremtett. Köszönöm és imádlak Évi azaz Momma 💛.

Kilenc órára jött értem Momma Kőbányára, nagyon kellemes meglepetést tartogatva számomra. Zitát hozta szurkolni és lelkemet erősíteni, jó volt látni és hallani, hihetetlen nyugalmat sugárzott felém 💚. 

Néhány hónappal korábban Zita „beszélt rá” az eseményre, valójában az ő „rajtszámával” indultam. Hálás vagyok és megtisztelő, hogy nekem adta át a nevezését, ráadásul nagyon kedvezményesen és még el is kísért a versenyre, csodálatos ajándék.

Elsőként elmentünk Tündiért, ragyogást, vidámságot és izgatottságot láttam rajta mikor beszállt az autóba. Útközben felvettük Szunyit, aki annak ellenére, hogy aznap és másnap is dolgozott, önként vállalta a pom-pom lány szerepet, vidám, energiabomba kisugárzását szórta ránk a rajt pillanatáig 💛. Szuper társaságban érkeztem meg Szentendrére a versenyközpontba, egy fantasztikus és tökéletes kezdet az első százas teljesítéséhez.

A versenyközpontban sok barát és ismerős arc fogadott bennünket. 

Kertész Kata Crewként működött közre, így tőle vehettük át a rajtcsomagunkat. Minden futó komoly arccal készülődött egy-egy mosolyt azért elejtve. Mialatt Tündivel készülődtünk megérkezett Csabi. Aztán Kinga is megjelent, ő másnap reggel rajtolt az 54 km-es távú Szentendre Trailen, jó volt őt is újra látni. Ezt követően nagy lazán utcai viseletben feltűnt Ádám és mint mindig, most is számomra hihetetlen gyorsasággal átváltozott ultrafutóvá. Hamarosan Gergő is köztünk volt és miután mérlegeltük táskáink súlyosságát a közös csapatfotó elkészültével elindultunk a rajthelyszínnek otthont adó Lázár cár térre Mommával és szurkoló táborunkkal.

Rajtzónába lépésünk előtt komoly ellenőrzésnek vetettek alá, ahogy minden egyes futót a kötelező felszerelések tekintetében, amely a következőket foglalja magában. Fejlámpa tartalék elemekkel, mobiltelefon bekapcsolt állapotban, minimum 1 literes víztartály és pohár, vagy minimum két fél literes kulacs, kabát a futó méretében, fényképes igazolvány, izolációs fólia, minimum 140x200 cm.    

Szentendrén az Ultra Trail Hungary rajtjában összesen 132 futó állt teljes harci díszben éjfélkor fejlámpája fényében, hogy nekivágjon a kiírás szerinti 111,281 km kőkemény kilométernek, amely 4200 m szintet foglal magában és 20 órás szintidőn belül kell teljesíteni, visszaérve a kiindulási ponthoz. 

Az útvonal a Pilis és a Visegrádi-hegység szépséges lankáin keresztül vezetett, nagyjából jelzett turistautakon, de a legkeményebbekből van összeválogatva könnyítést jelentő, tájékozódást segítő fényvisszaverő szalagozással biztosítva.

Elindult a visszaszámlálás, nyolc, hét, hat, öt, négy, három kettő, egy, majd csatakiáltások hallatszottak futóktól és szurkolóktól egyaránt és megindultunk a kígyózó futóáradat részeként, hogy meghódítsuk a tizenkét kisebb-nagyobb hegycsúcsot és teljesítsük kitűzött céljainkat. Jólesően lúdbőröztem attól a hangulattól és légkörtől, ami körülvett a rajt pillanatában, végtelen hálát éreztem, hogy én is ott lehetek.

 

Kellemes, meleg nyári éjszaka volt, amolyan csillagok alá kifekvős, eget kémlelős, de mégsem hagytam, hogy a Bölcső-hegy elringasson, határozottan, nagyon jó sebességet diktálva felkapaszkodtam Dobogókőre, ahol tökéletes segítséget kaptam Maritól az ivótasakom feltöltésében

.  

  

Éjjel iparkodtam, tudván, hogy napközben 32 fok közeli lesz a hőmérséklet, mégis úgy gondolom, hogy nem toltam túl az elejét. Én a hajnali 6 fokban atlétában és rövidnadrágban érzem igazán jól magam futás közben. A megfelelő óvintézkedésekkel, nehezen bár, de csakazértis legyűröm a meleget, ám minél kevesebb jut belőle, annál jobb. Az Ördög-lyuk és Döme-halála sem tántorított el, a Vaskapu-völgyön keresztül a Jóreménység-barlang mellett elhaladva elértem Simon-halálát. Utam a Vörös úton vezetett tovább Leány és Legény barlang mellett elhaladva Klastrompusztáig.

Kíváncsian vártam a napfelkeltét, vajon hogyan fogom megélni, álmosságot, fáradtságot fog-e hozni, de semmi különöset nem tapasztaltam az átmenetnél. Csodálatos volt az ébredő természet, az erdő illata és hangjai. Pilisszentlélek környékén már világosban futottam, levettem fejlámpámat és megkértem az eddig nagyjából velem együtt haladó Pétert (őt a tavalyi UTH55-ön ismertem meg, majd a P85 és az idei Mátrabércen is a távok nagy részén egy tempót mentünk), hogy tegye el a mellényembe. Az ő lámpáját én is eltettem a táskájába és megéreztem annak könnyedségét, meg is jegyeztem, hogy milyen jó neki, hogy nem téglákat cipel, mint én. Innentől egy kis ideig lekötöttek azon fajta gondolatok, hogy legközelebb mit ne vigyek magammal.

Pilismaróton az aszfaltos úton találkoztam szembe Tündivel és Ádámmal, ahol oda-vissza kell megtenni az utat az ellenőrzőpontig, jó volt őket látni, itt már kicsivel túl voltunk a maratoni távon.

Nem sokkal később megfájdult a hasam, mert a táv első felében több folyadékot fogyasztottam a tervezettnél majd folyóügyemet hosszan halogattam keresve a megfelelő helyet, kihagyva a sűrű bozótosokat, tartván a kullancsoktól. Sajnos ez az alhasi fájdalom jó darabig elkísért, a lefelé szakaszok nem estek jól.

Szakó-hegy meghódítása után a mesés Lukács árkon keresztül értem el Dömöst. A Szentfa Kápolnánál szuper frissítés kaptam Kertész Katától, majd miután felvettem az előreküldött napszemüvegemet, kiálltam a Vadálló-kövek próbáját és felkapaszkodtam Prédikálószékre. Itt körülbelül 2 km-es szakaszon kellett leküzdeni 400 m szintemelkedést, miután a lábamban volt már több mint 54 km. Nagyon kényelmes, nyugis tempóban haladtam, közben csodáltam a fenséges kilátást.

Mielőtt Prédi tetejére felértem a szememet jól esett lecsukogatni, pihentetni, pedig még csak fél kilenc előtt járt az idő. Ám a csúcsról olyan kerepelős, ujjongós hangulat áradt, hogy még a szemem is kipattant és futni kezdtem. Megjegyzem szinte minden egyes CREW állomásnál ugyanez a feeling volt.

Lepencéig hosszan lefelé vezetett az út és már magam mögött hagytam 64 km-t. Hamarosan a varázslatos Spartacus-ösvényen futhattam, nagyon-nagyon élveztem ezt a részt. Évi többször is eszembe jutott, hogy mennyire hiányzik, de főleg ennél a csodás résznél. A Budai Térképkörös kalandjaink megelevenedtek gondolataimban, sajnáltam, hogy nem részese ennek a csodának.

Pilisszentlászló közelében magamban énekelgettem, persze a dal úgy szólt: „Hol vagy már Kisrigó?” A fogadónál nagyon jól esett a segítők által nyújtott fejet hűsítő élmény, továbbá fantasztikus frissítésben és kiszolgálásban volt részem Gerinek és Marinak köszönhetően. A leves is isteni volt melegsége ellenére. Nagyon örültem a mosdónak, pólómat hidegvíz alá tettem, majd úgy vettem fel, őrülten jól esett. Aki versenyez, annak innen indul az igazi hajrá, nekem a teljesítés volt a célom és a meleg is tikkasztott, így a fogadót elhagyva kíméletes tempóban próbáltam haladni.

Visegrád és Pap-rét között sok kedves baráttal és ismerőssel találkoztam össze, akik a reggel 10 órakor kezdődő Szentendre Trailen indultak. Jó volt látni, hallani őket, átérezni a frissességüket, amelytől többször lendületre kaptam. Természetesen sokszor félreálltam a keskeny ösvényeken, hogy a friss-gyors futók tudjanak haladni. Nagyon jó volt látni Bálintot és Anitát, ahogy az élvonalban hasítanak a Szentendre Trailen, adott egy plusz lendületet energikusságuk.

Büszke voltam magamra, hogy 80 km után lazán egyensúlyozva átbalettoztam különböző akadályokon. Kezdtem nagyon jól érezni magamat és jött egy nagyobb megiramodásom a következő frissítő állomásig, amelytől kitikkadtam, de jó érzés volt végre lendületesen futni.  

A Fellegvárhoz vezető meredek úton totál lelassultam, dél jóval elmúlt és tűzött a nap. Felérvén meg kellett állnom, mert időközben jelzett az órám, hogy lemerülőben van és feltettem tölteni Anita szuper öngyújtó nagyságú power bankjának köszönhetően. Elég sokáig elbabráltam a kellékek kicsomagolásával, mert a megfelelő védelem miatt, még otthon jól becsomagoltam külön-külön mindent.  Szerencsére a chipes lányok annyiban tudtak segíteni, hogy megfogták, amit nem tudtam a kezemben tartani. Az egyik lány meg is jegyezte, hogy ámul rajtam, hogy vagyok képes ennyi kilométer és idő után az órámmal bíbelődni.

Felfrissülési céllal megérkeztem a kúthoz, de nagy volt a tolongás, sorra jöttek a rövidebb távokon indulók, akik nagyon versenyben voltak. Végül csak a kulacsomat töltöttem fel és rövid ideig víz alá tartottam a kezemet. Nem sokkal később beért Csurja Gabi és Coffeerun életérzéssel egy darabig tudtam tartani vele a tempót, de aztán lemaradtam. Mivel nem tudtam megfelelően lehűteni magamat a tolongás és az elfogyott türelmem miatt, így hamar jött egy kókadásos állapot és nehéz volt eljutnom a következő frissítőállomásra.

Pap-réten Paula Kata annyira profin felfrissített engem és közben még más futókat is, hogy csak ámultam. Nem kevés időt töltöttem itt el azzal, hogy a ruhámba is jeget tömködtem, ennek köszönhetően innen lendületesen sikerült elindulnom. Ezt követően egy lefelé hosszú szerpentines köves úton megfájdult a jobb lábam külső talpéle úgy, hogy alig tudtam rálépni. Az út során megütöttem többször és akkor ott azt gondoltam, hogy a folyamatos terhelés hatására megsérült. Szerencsére utóbb kiderült, csak egy 4 cm-es vízhólyag kellemetlenkedett. Kilencvenöt kilométer környékén voltunk talán, és itt kezdtem el olyasmiket beszélni Péternek, hogy a száz kilométeres távok nem nekem valók. A negatív mondatok ragadósak, hamarosan ő is elkezdte mondogatni, hogy milyen meleg van, sosem érünk be. Mivel én már kisöprögettem a fejemből, ami nem oda való, így rászóltam, hogy nincs meleg, be fogunk érni, fejezze be, ne mondjon ilyeneket és fusson inkább tovább, mert ő legalább tud futni.

Ekkor elkezdte rugdosni az úton a köveket és ami az útjába került. 

Ráförmedtem - Ezt most mégis miért csinálod? Ennyire megharagudtál rám? 

Csak tisztítom előtted az utat. – mondta. 

Akkor miért nem hoztál seprűt? – kérdeztem.  

Minek az neked, azzal akarsz elrepülni? – kérdezett vissza.  

Gyorsabban menne a takarítás. – zártam le a párbeszédet és óriási nevetésben törtünk ki. 

Idegesített, hogy fáj a lábam és nem tudok haladni, a pátyolgatástól pedig menekültem. Nem akartam sokat sétálni, ezért futásba kezdtem, úgy, hogy a jobb lábamon kizárólag lábujjhegyre érkeztem, érdekes féloldalas pattogással ugyan, de haladtam. Péter felajánlotta, hogy a felesleges dolgaimat tegyük át a táskájába, így neki köszönhetően a hátralévő húsz kilométeren már csak a kötelező felszereléssel terheltem magamat.

Hétvályús-forrásnál Pankotai Zitánál csippantottam, hálás vagyok neki, mert egy héttel korábbi véletlen összefutós beszélgetésünk feloldotta feszültségeimet az UTH teljesítésével kapcsolatban.

Elérkezett Vörös-kő, amely egy brutális emelkedő, hosszú és nagyon meredek. A négykézláb mászás esett jól, más testtartás és végre a karizmaimat is használtam. Úgy éreztem, hogy nagyon jól haladok felfelé, közben próbáltam elfelejteni, ami a lábammal történt. A háttérből valaki pókembert emlegette, erről eszembe jutott Lara anyák napján apának mondott versikéje és próbáltam felidézni. Többféle verzióban  ugrott be, magamra vonatkoztattam és megakadt a hanglemez:

„A pókember hozzám képest ügyetlen kezdő, ha kell erőm, mint Herkulesé megnő.”

Felérve sikerült elfelejtetni a fájós lábamat, itt találkoztam össze Bellus Áronnal, aki fotósként vett részt az eseményen. Nagy szerencsémre megemlítette Kingának, hogy nemrég haladtam el, így ő igyekezett beérni. Kinga szuper jó hatással volt rám, egy kicsit beszélgettünk, majd futni kezdett és én rákapcsolódtam.

Az utolsó komoly kihívás a Nyerges-hegy volt, de Kingával lazán felkapaszkodunk és közvetlen felérkezés után ismét futásba kezdünk. Azt képzeltem, hogy a pénteki CR-en vagyunk és csak a szokásos hajnali kóma van rajtam, amúgy friss vagyok és üde, így futottam Kinga után egészen Szentendréig. A macskaköves út nem esett jól, Kingát elengedtem, de ha már így adódott, iparkodtam, hogy meglegyen a 18 órán belüli teljesítés.

Nagyon boldog voltam, amikor megláttam a célban Zolimat és gyermekeimmel futhattam be a célkapun. Megöleltem őket, csodálatos érzés volt célba érni és velük lenni 💚.

SIKERÜLT 😃 Nagy boldogságomban Kingával és végül Mommával is összeölelkeztem 💜.

Boldog vagyok és szerencsésnek tartom magam, hiszen összesen 84-en értünk célba a 132 főből.

113 férfi közül 70-en, 19 női induló közül 14-en váltunk teljesítőkké.

Gratulálok minden résztvevőnek!

Köszönöm

Családom, szüleim, anyósomék támogatását.

Mommának, hogy szuper társasággal elfuvarozott a rendezvényre, legnagyobb átéléssel való szurkolását, ölelését a célban, egyéni UB teljesítését, amely erőt adott nehéz pillanataimban.

A CoffeeRUN-nak a közös futásokat

Barátaimnak, ismerőseimnek a sok szeretetet, figyelmet, törődést, amit küldtek felém.

A szervezőknek és a Crew-eknek a kiváló rendezést!

Egyéb infók:

Fogyasztottam: 4 db 70g-os koffeines energia zselét kb. 25 km-ként, hozzá mindig egy negyed zsömlét, 2 db 250 ml magnéziumot kb. 40-40 km-nél, 4 izoport oldottam fel az ivótasakomban, Himalája sót hozzáadva, az elsőt induláskor, majd Dobogó-kőnél kettőt, így jó sűrű lett, ezért vizet kortyoltam hozzá a kisüvegemből, a harmadikat Lepencénél, az utolsót Kisrigónál, Pap-rétnél jeges vízzel higítottam. Prédire felfelé kesudiót ettem és egy kólás energia gumicukrot. Lepencétől kóláztam. Kisrigónál levest ettem.

Öltözet: kedvenc fehér 2016-os Mátrabérc Finisher pólóm, futómellény, fekete rövid futónadrág, kompressziós rövid futó zokni, minimál terepfutó cipő

Védelem a meleg ellen: Vízvételi lehetőségeknél mosakodás. Jégzselével kentem a halántékomat, nyakamat, karjaimat, lábaimat. Lepencétől kezdtem vizes kendővel hűsíteni magam. Frissítőállomásokon jeget tettem az ivótasakomba, ruhámba.

  

Előzmények:

2017-ben 1.410 km 31.639 m/ 5 db 50 km feletti távot sikerült összehozni az UTH előtt

Márc 4. Pilis Ultra Trail 50,2 km 1.948 m

Márc 8. Budai Térképkör pályabejárás 51,5 km 1.539 m

Ápr 1. Vérkör TT  77,9 km 1.700 m

Április 15. Budai Térképkör 83,4 km 2.680 m

Május 13. Mátrabérc Trail 56,2 km 2.778 m

Általában heti 5-6  alkalommal futok, ebből 1-2 terep, a többi aszfaltos futás

22. hét (UTH hete) szerdán és csütörtökön 10 km-t futottam aszfalton

UTH-t megelőző hetek összejött kilométerei és szintemelkedései:

21. hét 88,4 km 2.216 m /leghosszabb: 31,5 km 1.213 m

20. hét 79 km 2.109 m /leghosszabb: 30,6 km 1.377 m

19. hét 66,4 km 2.861 m /leghosszabb 56,2 km 2.778 m

18. hét 20 km 156 m /a héten beteg voltam csak 2x10 km aszfaltos futás volt

17. hét 64,7 km 542 m /csak aszfaltos futás

16. hét 0 km /pihenő hét

15. hét 143, 1 km 4.310m /leghosszabb 83,4 km 2.680 m

14. hét 49,3 km 766 m /leghosszabb 14,9 km 494 m

13. hét 125,1 km 2,570 m /leghosszabb 77,9 km 1700 m

12. hét 28 km 662 m /leghosszabb 17,9 km 582 m

11. hét 99,9 km 2.694 m /leghosszabb 37,1 km 1015 m

10. hét 100,4 km 2.491 m /leghosszabb 51,5 km 1.539 m

09. hét 110,8 km 2.637 m /leghosszabb 50,2 km 1.948 m

08. hét 101 km 1.642 m /leghosszabb 20,4 km 553 m

07. hét 87,5 km 1.186 m /leghosszabb 31,2 km 392 m

06. hét 65,8 km 1.035 m /leghosszabb 30,5 km 378 m