Salomon Szentendre Trail - Road to the unspeakable path

Szerző: Száva Kinga

"Hotter than hell"  - “dúdolom” magamban.



Azon filózom, hogy ez legyen mégis a címe a Strava bejegyzésnek erről a versenyről, miközben próbálok nem elájulni, vagy hányni a visegrádi frissítő után a kaptatón felfelé. Végül is vannak “normális” gondolataim, nyugtázom magamban. Pánczél Viki megmondta, készülj, nyílt szakasz, kaptató, rossz lesz, vigyél vizet. Az!
Szerencsére előzöm csigalassúsággal, gyalogosan a potyatúrázókat, akik a jó idő miatt úgy gondolták, hogy felfedezik a magyar pilisi szépségeket (huszonhatezer másik lelkes pesti lakossal …). Túl uncsi megint számcímet adni egy futásnak, ráadásul köze sincs ahhoz, amit épp átélek. 

Hogy magyarázod el mégis, hogy 10k-nál már ráz a hideg a melegtől, mert a tested utál? 

Még jó, hogy megbeszéltük az élményeket Édesanyám, mert most kéne, hogy leülj. :)

Fáj. Egyre jobban fáj, de úgy lassan mindenem. Az, hogy a combom egy merő vasbeton már az első km-től nem meglepő. Előző nap Vadállat köveztünk lefelé, reggel 6 után. Napfelkelte persze nem volt, mert Évinek lemaradt a rendelése valahol. :) De lett helyette egy “laza” 21-es a Pilisben. Életem első fél Budai Térképköre (46k) előtt. Nem gondolom túl, mindenkinek megvan a maga gondja, másnap megint Katáék vesznek fel, és indulunk is. Budai hegyek, otthon vagyok, az eleje totál CoffeeRUN, ráadásban folyton feldereng a tavalyi CoffeeRUN Blue-m, ami életem eddigi legbüszkébb menete volt Dobogókőig, a kéken Hűvösvölgytől (igazából egyedül FGY-től). Persze a végén Évi es Szabi kapart fel Dobogókőre, de ott dőlt el valahol ez az ultra téma, kizárólag terepen. Aztán az aggteleki női 5. hely és hogy még az utolsó hegyeken is tudtam futást imitálva mászni a 120 fokban, ez feltette az i-re a pontot. Az érzés amikor négyen nagyot kiáltva megérkezünk az álmos kis városba 4+1-en (Gábor valamiért lemaradt) a 46. km-nel, és vártak rám. :)




Valamikor ősszel beneveztem szép csendben az 54-re, nem is említve igazán senkinek. Aztán novemberben a szülinapomon aláírtam az új munkaszerződésem, ami UK-be szállított ki, mert ez volt a további út számomra.
Viszont az utóbbi azt is jelentette, hogy pápá péntek hajnali Szépvölgyi, vagy HHH mászás, esetleg ellopott Erzsis kiruccanások. Kerestem a hegyeket, és voltak emelkedőim, és csodálatos tájam, felfedeznivaló ösvényeim, de egy Gellért-hegy sem. Persze cross-core sem, ahol Milán legyilkolhatna tisztességesen, így megnéztem mit találunk. Jött egy régebbi szerelem, a spinning. Egy belevaló edzőnővel, aki bizony megnyomja a hegymenteket. 

Budai térképkor, 38k. Nem futottuk meg az emelkedőket eddig, nekem fogalmam se volt róla, hogy érdemes-e megpróbáljam. Aztán jön egy hosszú, és érzem hogy most már mindegy, muszáj átmozgassam a beállt combjaim. És szépen rugózok felfelé, és helyreáll a világ. Még tudok emelkedőt futni, az érzés megvan, imádom. Közben hálát adok a spinning edzőnőmnek, és minden “now, take it up another 5” kijelentésének. (update: tegnap volt “take it up another 13” is.)

Én megfutom az első betonos emelkedőt a Szentendre trail-en is. Idővel rájöttem, hogy bizonyos fokú emelkedőnél a sétával valahogy jobban kiesem a magam ritmusából és elfáradok. De a következőt már nem is akarom, és ott érzem, hogy gond van. Hiába vizezem a fejem minden kútnál (sőt a rajtba is vizes fejjel mentem ki), az első frissítőpontra érve totál kivagyok, amit Kakuszival közlök is, bár nagyon örülök neki belül. :) Mi lesz itt vajon, ha már ~15-nél gondok vannak, de valaki gyorsan el is mondja hogy jön a futható szakasz. Ránk fér, ujjongok, és lassan azon kapom magam, hogy bizony én a lefeléket kegyetlen élvezem. Az hogy a bokám kifordult újra az utolsó patakban és derékig beleültem a vízbe a Szimplán, eszembe se jut, a cipőm jól fog és nem is tör (annyira). :)
Viszont még mindig a déli órákat futjuk, és én 8-10 fokkal hűvösebb időből jöttem, így a második frissítőt szintén nem rózsás arccal érem el. 
Alig várom a Visegrád Trail szakaszát, mert tavalyról emlékszem rá, és az erdőt. Igazából frissítőről frissítőre haladok, és minden folyadékom kitart addig: fél liter víz, és fél liter iso majd kóla, és egy jó fejvizezés, mosdás. A kóla ismét helyre teszi a gyomrom, amikor kell. Néhol kis gumicukrot is eszem, de szerencsére jól reggeliztünk, és én jól bírom a kajamentességet.
Vagy mégsem?
Futópályafutásom alatt sosem volt gond meg a gyomrommal, így a hányinger érzése és az émelygése eléggé hazacsap. Közben tudatosul bennem viszont, hogy amint árnyékot érünk, visszajön az erőm és nemcsak hogy futni, de előzni is tudok és a gyomrom is megnyugszik. Zsófi közli Visegrádnál, hogy Istennő vagyok! Én meg arra gondolok, hogy Ő kint áll a nyílt napon miattam. Mert eljött önkénteskedni, hogy lásson befutni az első ultrámon.  Szóval ki az önzetlen Istennő? :) 
Pici szájacska befog, és tovább a jelzés után. 
Átfut az agyamban és kicsit realizálom is testileg, hogy nem volt ideális hetem, legalábbis nem így készülsz életed első ultrájára. Érzelmi libikóka, közel 10 óra alvás 3 nap alatt, az átlagnál kevesebb kajabevitel. Előző két nap sok mászkálás a csodás nyári Budapesten.  
Hajnali ámulós és dumálós CoffeeRUN. 


Sikítós-nevetős masszázs Gábornál, amikor elmeséli az utolsó holland világkupa élményeket (apropó láttatok már kerekes székes vívókat? #motivationallevelhigh). Nagyon sok barátommal találkozás vagy beszélgetés, valamint nagyon jó barátnőm megnyeri az országos erőemelő OB-t 47 kg-ban új országos csúccsal. Megnézem (*végigsírom) végre az Ultra című filmet, ahova Öcsém kísér el. Szóval a tökéletes szombat esténk, amikor meg a 112es rajt, pogácsaevés után 45 percet sétálunk a szállásunkért, de végre tudunk beszélgetni a békabrekegésben es a pislákoló Pilis fényeit bámulva. Arra a konklúzióra jutok, hogy nem csináltam volna másképp, az alvás helyett vannak néha fontosabb élmények.

Kezdenek kiesni szakaszok. Egy srác odaszól, hogy jól bírod, és én mosolyogva válaszolok igen nőiesen, hogy “kib….tt zen van”.  Tulajdonképpen  kellemesen hullámzó szakaszon haladunk, amit végre meg tudok futni, és totál átvesz a szokásos kikapcs és futóélmény.  Ezért jöttem haza. Miközben beugrik az éjjeli elalvás előtti élményem: “XY marked as safe herself in the attack of London”. Jó éjt nektek is. 

Otthon futok a második otthonomért.

Jön a befutunk/kifutunk frissítő, és meglátom a frissítőn Paula Katát. Kap egy izzadt, ujjongó ölelést valamint úgy lekezel és helyretesz, hogy esélyem sincs nem talpon maradni és folytatni a versenyt. Ekkor kapok először melltartóba jeget, égi adomány. 

Skanzen. Tavaly úgy becsaptál, de idén tudom, hogy váratsz magadra, hogy szinte lépésenként adventi kalendáriumot nyithatok, mire elérlek. Az első tüskét, „Gyerünk !!!” felkiáltással kezdem el, és bizony majdnem beletörik a fogam. Meg jó, hogy nincs rajtam pulzuspánt, mert kiverné a szívem a biztosítékot úgy zilálok néhol. Érzem, hogy a meleg totál kiszedett, ahogy húzom fel magam gyökerenként, viszont azon filózom. hogy előző alkalommal itt sárban, oldalra visszacsúszva es lazább bokával jutottam fel. Vöröskő előtt Áron fotózna, amikor mondom neki, hogy ezt most nem. :) Mosolyog,  azért lefotóz, majd elmond egy olyan mondatot, ami a lehető legnagyobb erővel bír akkor:

“Egyébként Csilla előtted van pár méterrel”.

Csilla. Aki közel tizenvalahány órával régebb óta fut. Én pénteken tudtam meg, hogy Tündivel mire vállalkoznak, és már akkor is meg szerettem volna nézni Csabi miatt a 112es őrült rajtot, ezzel tutivá vált. A Superwoman edition egyik jeles tagja előttem van, nincs mese, utol kell érni. 
“Szia, Csillu !!!” felkiáltás, és egyből látom hogy baromi jól tartja magát, de kemény menetben van Csilla is. Kicsit beszélgetünk lefelé a single tracken, majd előre enged hogy menjek. Kezdem felvenni a kellemes ritmusom, és bizony hallom a lépteit ahogy suhan mögöttem. Tiszta CoffeeRUN. Csilla meg is jegyzi, és én helyeslek és elkap a péntek hajnali hangulat. Ő úgy gondolja, hogy én húzom őt, de tulajdonképpen egyesítjük az erőinket, és segít nekem és erőt ad, hogy ütemesen fussam meg a lefeléket és élvezzem. A második tüskét is letoljuk valahogy, majd én majdnem megborulok lélekben az utána lévő single tracken, amikor azt hiszem egy ponton, hogy végre vége a poros, benőtt útnak, és nem kell tovább koncentráljak, ráadásul a nap megint direktbe kap. De Csilla ott van, nincs hiszti. És persze a Skanzen kegyetlen későn jön el, addigra totál kifogyok és lassan vattát köpök, de az angyali Crew fejen önt vízzel és lesik a kívánságaimat, jegelek. Óra 7:10 körül.

“Kinga, ideálisan mit vársz el magadtól?” - kérdezi Zso előző éjjel.

7-7,5 órát és a meleg beütését. Realizálom, hogy tartható, amit terveztem. Ekkor tudatosul igazán bennem, hogy be tudom fejezni a versenyt és meglehet az első ultrám. Próbálom nem elsírni magam, és utolérni a Superwomanem.
Rémlett még egy kisebb emelkedő, de most nem fogtam fel. Szentendrén futunk Csillával amikor véletlen ránézek az órámra: 49,99km es átfordul 50,00-ra. Életem első félszáza. Csillának az első százasa. Bármi történik, már ott megérte:)
Csillu piciket lemarad, így egyedül futom meg az utolsó km-eket. Folyton a rózsaszín pöttyöket keresem, és a szalagokat a Bükkös patak mentén. Várom a csippantó pontot, hisz megvan a lehetőség hogy Zsófit oda tettek ki.
Csipp és mondják 800 méter. Mondom:  800?? Igen. És bizony elérem lassan a macskaköves részt, kapok egy Crew tagtól egy „Hajrá copfos!” felkiáltást.
Elfutok a lampionok alatt, az éttermek mellett, ahol az emberek tapsolnak, nagyon aranyosak. És jön az utolsó ráfordulás, próbálok nem bőgni, lassan meglátom a kordont es meghallom a bemondó hangját. 
6 éve futok rendszeresen, és ott lehettem szinte az összes budapesti aszfaltos versenyen, átéltem pár terepversenyt és néhány külföldi versenyt, köztük maratonokat is gyönyörű városokban. Életemben nem éltem át még ilyen befutót. Itt egyszerűen testközelben voltak azok, akiket szeretsz és nem választ el pár száz méter, negyven ember, és öt fal. Kakuszival lepacsizok még a kordon elején, és onnantól totál önkívület, azt se tudom, hol vagyok. Rémlik, hogy kiöklözök még egyet a levegőbe, amikor kiszakad minden energia nemcsak a versenyről, az elmúlt időszakról.  


Meglátom a Lányokat ugrálni a célban. Zsófit úgy elviszem, hogy el is felejtünk csippantani, sírunk mindketten, majd meglátom Katát aki szinten úgy sír, hogy még jobban rákezdek. Aki előző este ujjongva és könnybe lábad szemmel adta át a rajtszámom, és tökéletes hogy Nála vehettem fel. Meg percekig tart a hangzavar annyit felfogok, majd teszek egy “kellemes” megjegyzést az időjárásra úgy angolosan, és kapok egy vizes törülközőt. Sok-sok mosolygós arc, Szabit is meglátom, kap is egy vizes törülközős ölelést, még több mosolygós arc. Csilla is beér a gyerekeivel. CoffeeRUNnerek, SzuperTündi (de most komolyan, milyen hihetetlen vagy! :)), Momma totál készben. Ismerős, félig ismerős, mindenki megkönnyebbült és boldogan járjuk az utcákat. Ünnep van.



“Szabi, nem tudom, mi legyen a strava bejegyzés címe.” - mondom, miközben üldögélünk a céllal szemben és várjuk az eredményhirdetést.
Szentendre Trail, és pislog rám vissza a kurzor kíváncsian. Hát, ha nincs szóra, akkor legyen

Szentendre Trail, unspeakable



ui.: ülök a spinning bringán, agyalok a beszámolómon, amikor Diana Ross felüvölt a sprintmenetben, hogy "Ain’t No Mountain High Enough!!!"




Hello kitágult terepvilág! :)


Köszönöm Mindenkinek életem élményét! :)


Megjegyzések

  1. Best Casinos & Sportsbooks in 2021 - WURRIE.com
    If you want to place bets on sport, you need to 샌즈카지노 be 21 years or older. Learn all about legal gambling, live casino games and 메리트 카지노 쿠폰 gambling. Rating: 4.6 · ‎Review by 바카라 Sara Neil

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

CoffeeRunnerek a Zuppa Trail-en

A futás és Én - Juhász Attika története