Muzsla Trail

Idén rendezték meg először a Mátrabérc trail kistesóját a Muzsla trailt. Az amatőr terepfutó számára emészthetőbb táv és szint tartozott a Muzslához, de azért még mindig combos.
Az UTH 52 felkészítő versenyének szántam, a nevezést nem is kapkodtam el. A rákészülést azonban már hét elején megkezdtem és egyre izgatottabben vártam a szombatot.
A verseny hamar lement, bár bosszantott, hogy nem sikerült 3 óra alá behoznom (27km, 1130 D+; 3:05), de legalább lesz cél jövőre!
Annak ellenére, hogy több mint 120-an indultunk el a rövid távon, a tizedik kilométertől egyedül futottam. Elvétve előfordult, hogy beértem valakit és együtt haladtunk néhány száz métert, de jóval jellemzőbb volt az az állapot, hogy se előttem se mögöttem senki. Jó volt a kedvem és szívesen csacsogtam volna valakivel, illetve nem ártott volna, ha valaki nyulaz nekem és tudok tartani egy jobb tempót, illetve a lefeléken mutatja az utat. De így sem volt rossz. Közben sokat gondoltam a CoffeeRUN-os futótársaimra, úgyhogy bár egyedül futottam, de nem magányosan :)
Az első 5 kilométertől a második helyen futottam, a cél az volt, hogy behozzam az első lányt vagy megőrizzem a második helyet, illetve megtartsam a távolságot a harmadik lánytól. Jó lett volna, ha verseny közben kapok infót a helyzetről, de csak egy ellenőrzőpont volt és útközben sem volt staff.
Az erdő és a kilátás nagyon szép volt, jó lett volna megállni és nézelődni, mert nem gyakran jutok el a Mátrába.

A verseny konklúziója:
Ha a Hármashatár-hegy egy 25 méteres fedett úszómedence, akkor a Mátra a viharos nyílt víz.


Nomád utalványnak nagyon örülök. Persze jó a részvétel, de engem eléggé motiválnak a tárgynyeremények.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Salomon Szentendre Trail - Road to the unspeakable path

CoffeeRunnerek a Zuppa Trail-en

A futás és Én - Juhász Attika története