Kazinczy Emléktúra 2020 - Szalánc 50 élménybeszámoló

Szerző: Szász Irma

Fotó forrása: Ironphoto.hu

Június 11 este 20:17 jön egy üzenet Évitől: - Jössz a Zemplénbe? 

Naptár a kézbe, nincs programon erre a hétvégére, mellesleg sok dicsérő történetet hallottam már a túráról, és a túrát rendező Szent Jakab Zarándok Egyesületről. Így hát két perc sem telt el és már be is voltam nevezve a Szalánc 50-re!

Hosszú út várt ránk Füzér településre, ezért úgy döntöttünk, hogy előző nap útnak indulunk, és a péntek fáradalmait már a Senyő erdészházban pihenjük ki. Érkezés után gyors vacsora, majd taktikai megbeszélés, alvás. 

A rajt nem volt korán, így eleget pihenhettünk és a kávénk is már az ebédlőben várt amikor felkeltünk.

A rajthoz érve le sem tudtuk venni a szemünket a Füzér váráról, ami a település felett egy vulkáni eredetű sziklaszirten helyezkedett el. Fantasztikus látványt nyújtott. Nem sok időnk maradt, beszélgettünk pár ismerős arccal, majd gyorsan dönteni kellett, hogy végül milyen ruházatban vágjunk neki. Többen javasoltak nekünk hosszúnadrágot a magas fű, ágak és a csalán miatt, viszont mi a napok óta tartó esőzés és párás meleg miatt el sem tudtuk képzelni, hogy hosszúnadrágot húzzunk magunkra. Induláskor nagyon kegyes volt az időjárás, fátyolfelhős ég, friss levegő, avagy kitűnő futóidő. Hat perc csúszással el is rajtoltunk, nagyon izgatott voltam, valami nagyon nehézre számítottam, valami nagyon nagy kalandra.

A faluból kiérve mindenki saját tempóra váltott, enyhén emelkedő döngölt, zúzott köves úton haladtunk az erdő felé, a levegő egyre párásabbá vált. A várat még messziről is láttuk. Hamar eljutottunk útitársaimmal, Timivel és Szilárddal az első ellenőrző pontra, itt már a határ túloldalán jártunk és a felvidéki jelzéseket követtük.

Nagy Marovka után egy igencsak hosszú, enyhén lejtős aszfaltúton nyargaltunk egészen Szalánc városáig, bevallom már nagyon vártam, hogy puha talajt fogjon a lábam. A településre beérve megpillantottuk a választott távunk névadó várát, a szalánci várat. Szűk kis utcákon, igényes kis házak között felfelé haladva értük el a Sás tavat, majd a várhoz vezető szerpentint is. 

Itt Tündi és Krisztián lefelé suhant már, mi pedig hangos biztatással csináltuk a fesztivált, ahogyan azt szoktuk.  A vár eléggé romos állapotban van, a fel van állványozva itt-ott, nem egy impozáns látvány, a panoráma viszont gyönyörű.

A következő ellenőrző pontunk egy picuri kávéház volt, ahol zsíros kenyér, paradicsom és borocska is volt. Nem boroztunk.😆 (Szerk. Mééé' nem ?!) 

Innen kilépve szembesültünk vele, hogy megérkezett az eső is. Aszfalt után újra széles dózerutak következtek, meg is beszéltük, hogy eddig milyen kényelmes utunk volt. Ekkor értünk egy búzamező szélére, ahol a cipőink az agyagos termőföldtől nehéz betoncsizmákká váltak, nagyon hosszúnak tűnt így ez a szakasz.

Az eső egyre jobban erősödött, ekkorra az erdei utakra egyre több eső zúdult és a sár csak nőtt és növekedett, szinte patakként hömpölygött a lábunkra a hegyekből lefolyó víz. Én itt már nem küzdöttem a sárban, a haladás és a víz mosta árokban egyszerűbbnek tűnt. Bőrig áztunk már, de óriási szerencse, hogy csendes eső volt, nem fújt a szél, nem volt hideg, így nem igen fáztunk. Beérve az erdő sűrűjébe a csalán is egyre jobban burjánzott, jót tett neki a napok óta tartó eső, ennek ellenére még így is elviselhető volt, ezért tényleg kár lett volna vizes hosszúnadrágban szenvedni. Elértük az Izra tavat. 

Az eső ellenére egy nagyon vidám és népes ellenőrző pont fogadott minket, gazdag étel és ital választékkal. Ettem finom szalonnát, kenyérkét, paradicsomot és olívabogyót, mindent, ami sós volt az asztalon. Szűkség is volt rá, hiszen innen jött csak a java a túránknak. Kis csevegés és tovább robogott a hármasfogatunk a határvonalon egy gyönyörűséges ködpárás völgybe, ahol a hét vízmosáson kellett átkelünk. Amolyan hétpróba volt ez, szinte már vártam egyiket a másik után, azt hiszem ez egy életre szóló élmény maradt nekünk. A vízmosásokhoz érve percek teltek el, azzal, hogy kitaktikázzuk, hol vágjunk neki lefelé és majd a meder aljáról felfelé. A harmadiknál már átadtuk magunkat a sárnak és kézzel, fenékkel, ahogy értük úgy vettük be a sárfalakat.

A határköveket követve szép lassan eljutottunk a nap csúcspontjához, a Hársas-hegyhez. Tudtuk, hogy ez a szakasz meredek lesz, de azt nem, hogy szerpentin nélkül, egyenes út ível majd felfelé. Felérve egy sátrat találtunk, ahol egy magányos bácsi volt a pontőr. A telefonján nem volt térerő és a tolla is épp kifogyott, így nem tudta a kódunkat beolvasni, majd rövid töprengés után elkértem tőle a telefont és fotót készítettem a kódjainkról, nehogy ez a hegy maradjon ki. 

Kezdtünk fázni ezért megbeszéltük, hogy lefele mindenki menjen saját tempójában, ahogy jól esik. Köves-hegy (tényleg nagyon köves volt :D) következett lejtmenetnek és én nem vagyok jó a köves lejtőkön, a fű is magas volt, nem akartam kockáztatni. Itt egyedül lebotorkáltam, majd az ellenőrző ponton vizet vettem magamhoz és ismét egy dózer úton kocogtam felfelé. Bába-hegy lábánál utolértem Timiéket, és az eső is lassan elállt, viszont mi még mindig csurom vizesek voltunk. Végig mondogattam Timinek, hogy ki fog sütni a nap délutánra és a célba érkezésre, már száraz lesz a ruhánk. Szilárd elkezdett tempózni, érezte a végét, így lassan csak a hátát láttuk, végül már azt sem. Még 9 kilométer volt a célig, az utolsó frissítőpontot nem vettük igénybe. Füzér felé vettük az irányt, az erdőben egy meseszép szurdok feletti út kísért vissza a várhoz. Előtte volt egy kis elkolbászolásunk, de hamar javítottunk és a kék jelzésen már újra a pályán jártunk. A nap is néhol kisütött, a kedvünk még jobb lett. A vár lábához érve újra Szilárdba botlottunk, aki már megjárta a várat, ahol az utolsó ellenőrzőpont várt minket.

Innentől már csak pár száz méter maradt a célig, valahogy éreztem, hogy Timi sem siet, hiszen, ilyenkor vége a kis mókánknak, a szellemi feltöltődésünknek, hiába is merültünk le testileg. Rosszabbra számítottunk, így pozitívan, élményekkel gazdagodva, sok tapasztalattal zárhattuk utunkat. 

A célban már a csapattársaink vártak hatalmas tapssal és ovációval. Nagyon-nagyon jólesett a fogadtatás, köszönjük Nektek! Imádtam ennek a hétvégének minden pillanatát!