Balaton Szupermaraton élmények

Szerző: CoffeeRUN Momma

A tavalyi évhez képest elég merész vállalkozás volt neki szaladni az idei tókörnek.
Az alapozási időszakban mindent csináltam, csak futni nem futottam.  Annyi, de annyi változás történt körülöttem, hogy csak a futásra szánt időmet tudtam megnyirbálni ahhoz, hogy minden másra jusson energiám. A stabilitást a rendszeres CoffeeRUN edzések és a pályabejárások jelentették számomra. Irtó ciki, de a cipőtesztelés okán kapott csodaszép ADIDAS cipőm is a polcon porosodott, mert ha eljutottam futni, akkor csak terepre mentem. Az első épkézláb hónapom a február volt, amikor már tudtam hosszúkat futni hétvégén, de éreztem, hogy ez édeskevés lesz.
Eléggé túlbiztosítós típus vagyok, így hezitáltam egy kicsit a nevezésnél. Kell ez nekem?
Egyből jött is a válasz! Kell! Egy hónap és itt van Sárvár, az lesz életem első 12 órása! Tökéletes edzés lesz ez a verseny. A verseny szó az esetemben leginkább arra utal, hogy önmagamat kell legyőznöm és a saját korlátaimon kell felülkerekednem. Így beneveztem. Az egyéni mellett a Coffee Chix csapat tagja is lettem, amit nagyon köszönök a lányoknak, Balogh Katinak és Murinkó Lívinek!

Tizenketten indultunk el azon a bizonyos csütörtök reggelen Siófok felé, és a hangulat már a kezdetektől parádés volt. A BSZM sajátossága, hogy 4 napra kiszakítja az embert a valóságból, és egy olyan világba repít el  minket, ahol nincs más teendőnk, csak hogy fussunk, jól érezzük magunkat, finomakat vacsizunk és a negyedik nap végére totálisan kicsináljuk magunkat :D. Olyan szavak repkednek a levegőben, hogy recovery, dugóka, magnézium- citrát, gél és még sorolhatnám, és a 3. és 4 nap környékén már beindul az electric boogie is . Igen-igen, és ezért fizetünk is!

Az első nap - Kiscsikó

Nagyon jó idő fogadott minket a rajtnál, így gyorsan át is vettem egy pólót, mert Pestről még hosszúban indultam el. Teljesen normálisnak mondható izgatottság bizsergett bennem, és szokás szerint alig vártam, hogy elinduljunk. Visszaszámolás és gooooo!
Átlépem a rajtkaput és meglódulok a tömeggel. Sokan vannak körülöttem, de valahogy mégis magam vagyok. Szöszmötölök, igazgatom a ruhámat, a rajtszámokat és ki-kitekintek a Balcsira. Az ég és a víz kékje összeér és elmosódik a határ. Festeni sem lehet szebbet. Egy kéz érint meg. Maminti. Mintha zavarban lenne, nem értem miért. Elnézést kér, hogy zavar, csak köszönni akart. Nincs miért elnézést kérnie. Lenézek a rajtszámára. PIROS! Ez a lány egyéniben tolja. Annyi mindent mondanék, de csak annyi jön ki a számon, hogy " Jó utazást, Mami! Erős vagy, menni fog!!!", és már el is engedjük egymást. Űrt hagy maga után.
Sok gondolat cikázik a fejemben egész úton, főleg az elején. Ez nem egy sima verseny rajtja. Itt  és most 4 napot nyitunk meg. Egy éve várom, hogy megint itt legyek. Nem azért nem szeretem a 4. napot, mert olyankor már a hajam is fáj, hanem azért, mert azzal a nappal vége van az utazásnak. 4 nap alatt végig járod az elméd és a lelked összes bugyrát. Ez egyszerre lehet felemelő és brutálisan fájdalmas. De ez pont így jó. Utazol kívül és belül.
Visszatérve a versenyre, úgy futottam, mint egy zablátlan kiscsikó. Élveztem a nap sugarait a bőrömön, a szél simogatását, és azt, hogy futok! Tudom milyen érzés motiválatlannak lenni, így ezerszer jobban becsülöm ezeket a pillanatokat. Azért futok, mert szeretem. Nem állítottam magam elé elvárásokat, semmi nyomás nem volt rajtam. Élveztem minden pillanatát. Ahogy kell :)





A második nap - FunkyRUN

Fonyódon fázós idő fogadott minket a rajtnál. Kabátban várakoztunk, és már akkor éreztem, hogy a szálláson befalt isteni bundás kenyerek lázadnak a hasamban. Bundás kenyér reggelire, futás előtt!!! Nooooormááális?????  Nem, tuti, hogy nem! Bemondják a nevemet és elindulok. Az első pár lépés után az izmaim némám sikoltottak fel. Még nem ébredtek fel teljesen így szépen óvatosan kellett haladnom, meg kellett várnom, hogy minden izomrostocska munkába álljon. Rövid időm belül már szépen muzsikáltak. Tavaly a második naptól féltem a legjobban, mivel elég hosszú, és a szigligeti emelkedő igencsak őszinte az 53. km magasságában. Idén már tudtam, hogy pont azért jó ez a szakasz, mert itt csodák várnak az emberre. Átengedtem magam megint a futásnak és amikor holtponthoz értem, akkor mindig érkezett valahonnan egy energialöket, ami átlendített rajta. Én hiszek a gondolat erejében, és hiszem, hogy segítséget kapunk, ha kérünk. Beugrottak a CoffeeRUN-os üzenetek és töltődtem. Csoda volt.
Amikor ráfordultam a kaptatóra, kiszakadt belőlem egy "CoffeeRUN" csatakiáltás, és olyan szépen rugóztam fel a célba, hogy büszkék lettetek volna rám.





A harmadik nap  -  Flow

Ez a legrövidebb szakasz, de annál szintesebb...tehát marhajóóóó!
Tavaly ez a szakasz nagyon nagy szenvedés volt. Enerváltan vonszoltam végig magam rajta és a végén már éreztem, hogy baj van a bal lábammal. Nem jó emlék!
Idén valami fantasztikus volt. 45 kili, holtpont nélkül!
A rajtban ott álltak a Melange-os lányok, akik drukkolni jöttek le. Könnyekig meghatódtam! Egy kis idő után megláttam Tónit és Edinát, Ők is szurkolni jöttek le. Nah, itt teljesen elolvadtam. 45 km tömény szeretetet és lelki töltődést kaptam ismerősöktől és ismeretlenektől. Az "I"-re a pontot az tette fel, amikor Füred határában megláttam három gyereket, akik egy "SZERETLEK ANYU" feliratú táblát tartottak a kezükben. A nagyobbacska kislány írhatta a szöveget a papírra. Látható volt a gondosan formált betűkön, hogy komoly munka van benne. Előttem volt a kép, ahogy készíti ezt a táblát. Az alsó ajkába harapva koncentrál és mindent bevet annak érdekében, hogy valami szépet alkosson az anyukájának. Ahogy ott álltak és hat pici kéz csimpaszkodott a feliratba és izgatottan kémlelték a messzeséget, várva, hogy az édesanyjuk felbukkanjon, nah ott elvesztem. Olyan szintű sírás tört ki belőlem, amit nem tudtam és nem is akartam leplezni. Elképesztően hiányoztak a gyerekeim! Jól kibőgtem magamat futás közben és ráfordultam a Füredre vezető útra.  Huss be a városba, és éppen landolni készültem a Tagore sétányra, amikor beugrott, hogy el van tolva a cél valahová máshova. Nem törődtem vele, csak mentem. Egyszer csak elvágtatott mellettem Szveta, és a nyomába eredtem. Azt gondoltam, hogyha ilyen hajrába kezdett, akkor biztos itt  a vége. No, az még odébb volt, 1,4 km volt még hátra, mi meg úgy nyargaltunk, mint akiket kergetnek. De ha már így belendültünk, akkor, úgy is maradtam, és nemsokára be is csekkoltam a célban. Tökéletes nap volt!





A negyedik nap - 5 óra émelygés

A második nap óta minden rajtnál émelyegtem, ami hála az égnek idővel mindig megszűnt. Sajnos a 4. napon már nem volt ekkora szerencsém. A hányinger a tetőfokára hágott és cirka 50 km-en keresztül velem volt. Gélt szinte semmit nem vittem be, és már a kóla sem segített. Tóniéktól kaptam Bombát, aminek a segítségével kis ideig meg-meg nyugodott a gyomrom, de nem volt az igazi. Ennek napnak a csúcspontja az volt, amikor megláttam magam előtt Mamintit és végre át tudtam ölelni. Minden nap olvastam a posztjait és annyi, de annyi gondolat kavargott benne, hogy leírni túl sok lett volna. Akkor, ott, egy hatalmas ölelés és egy puszi kíséretében szavak nélkül mondtam el az érzéseimet. Nagyon megható pillanat volt számomra. Nagyon büszke vagyok Rád, Ági! 
Lehet, hogy hülyén hangzik, de a rosszullét ellenére sikerült megélnem az egész futást. Gyönyörködtem a tájban és hálát adtam azért, hogy itt lehetek.
Befutottam, kis evés , eredményhirdetés és irány haza.



A verseny után még több napig nagyon fájt a gyomrom, viszont a lábimnak kutyabaja nem volt, aminek nagyon örültem.
Május végén megint ott fogok kolbászolni a Balaton partján, ugyanis Révész Tomi barátommal párban futjuk le az Ultrabalaton 220 km-es távját. Nagy kihívás, de a tudat, hogy Tomi lesz a párom olyan biztonságérzést ad, hogy nem izgulok.


Mindenkinek nagyon köszönöm a rám gondolásokat, a kedves szavakat, és a biztatást !

Végig ott voltatok velem és körbevittem a CoffeeRUN hírét.











Megjegyzések

  1. Köszönjük, egy élmény volt olvasni!!

    ezt nagyon át tudom érezni:
    "Azért futok, mert szeretem. Nem állítottam magam elé elvárásokat, semmi nyomás nem volt rajtam. Élveztem minden pillanatát. Ahogy kell :)"

    na meg a gyerekeket!! azt is nagyon!!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Salomon Szentendre Trail - Road to the unspeakable path

CoffeeRunnerek a Zuppa Trail-en

A futás és Én - Juhász Attika története